Közélet

Morvai Szegeden zárja a Jobbik-kampányt

Morvai Szegeden zárja a Jobbik-kampányt

2010. október 1., péntek
Morvai Szegeden zárja a Jobbik-kampányt

A Jobbik szegedi szervezete a választás hétvégéjére egy háromnapos október fesztivált szervez a Horthy Úszóház területére és a mellette lévő partra, szombaton pedig a Kígyó utcai MTESZ székházban este 20 órakor Morvai Krisztina zárja a kampányt.

Az elnök a vasárnapi választással kapcsolatban elmondta, hogy a második erő kívánnak lenni a közgyűlésben és céljuk, hogy frakciót alakíthassanak. Választási ígéreteikhez híven a tisztaság és az átláthatóság pártja kívánnak lenni.

Tóth Péter

hozzátette, hogy pártja péntektől szombatig várja szimpatizánsait az úszóház mellett felállított sátrakhoz, ahol fesztiválhangulatban készülhetnek a vasárnapi voksolásra. Újságírói kérdésre válaszolva Tóth hangsúlyozta, hogy a Jobbik nem egy visszalépős párt, és nem tud ezzel kapcsolatos tárgyalásokról, de ebben a kérdésben egyébként a polgármesterjelölteknek szabad döntésük van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.