Megalakult a csongrádi képviselő-testület

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pénteken délelőtt alakult meg a csongrádi képviselő-testület. Megyénk névadó városában a képviselők mellett letette az esküt Kőrösi Tibor polgármester, aki a Fidesz-KDNP színeiben indult a választáson, és a szavazatok több mint 65 százalékát kapta meg Bedő Tamás szocialista polgármester kihívójaként. A városban a választópolgárok 46 százaléka járult az urnák elé az október harmadikai választáson.

Csongrádon hét választókerületben győzött fideszes jelölt, egy fő egyesületi színekben, míg listáról két MSZP-s és egy jobbikos jutott be a testületbe. A két polgármesterjelölt közül Kőrösi Tibor a szavazatok 62,33%-át kapta meg.

“2010. október 3-án önök döntöttek arról, hogy a város vezetése új irányt vegyen. Ez több jelentéstartalommal bír számomra. Egyrészt elégedettek azokkal az emberekkel, akiket ide bejuttattak, akik azt ígérték, hogy ez a város fejlődni fog, egy szép, élhető város lesz. Azt is jelentette számomra, hogy szakítani akarnak a múlttal, annak hibáival” – jelentette ki a megválasztott polgármester.

Kőrösi hangsúlyozta, hogy meg fogják vizsgálni a múltat okulásképpen, de leszögezte, hogy a jó folyamatokat és elképzeléseket megtartják.

“Ez a választás azt is jelenti, hogy más stílust, más célt akarnak az emberek. A mi célunk az, hogy ez a város élhető és megélhető legyen, melyhez elsősorban munkahelyeket fogunk teremtetni, az önkormányzat ugyanis ennek támogatásával tud segíteni” – mondta a polgármester.

Jelezte, hogy megkezdték már a munkát, és azon vannak, hogy ez minél hamarabb meghozza gyümölcsét.

Kifejtette azt is, hogy nem csak munkahelyekre van szükség Csongrádon, hiszen a cél az, hogy ne csak pár évig lakjanak és dolgozzanak itt az emberek, hanem több generáció nőjön fel és éljen ebben a városban.

Kőrösi Tibor képviselőtársainak és a település lakosságának az együttműködését és segítségét kérte ebben a munkában.

A testület egy főállású és egy társadalmi megbízatású alpolgármestert választott, előbbi pozíciót a korábbi alpolgármester, Gyovai Gáspár, míg utóbbit Pap Gabriella tölti be. Mindkettőjüket 10-10 igen és 1-1 nem szavazattal választotta meg a testület.

no images were found

Előző sztori

Égett az erdő Ásotthalomnál + FOTÓK + HANG

Következő sztori

Nem veszélyes a kolontári levegő