Sport

Megyei U23 a megyei ligaválogatott ellen Sándorfalván

Megyei U23 a megyei ligaválogatott ellen Sándorfalván

2010. október 28., csütörtök
Megyei U23 a megyei ligaválogatott ellen Sándorfalván

Jövő szerdán összecsap a megyei liga válogatott és az U23-as csapat. Az izgalmasnak ígérkező találkozót Sándorfalván rendezik.

Gálamérkőzés keretében csap össze november 3-án, szerdán 18 órakor Sándorfalván a Csongrád megyei U23-as válogatott és a megyei I. osztályú ligaválogatott. „Továbbra is az a célja az újjá szerveződött CSLSZ-nek, hogy az utánpótlást fejlessze és a megye labdarúgóinak játéklehetőséget biztosítson. Azt szeretnénk elérni, hogy a tehetségek szem előtt legyenek” – mondta

Sahin-Tóth Dezső,

a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség szakmai alelnöke. Hozzátette: az 1995-96-os korosztály csapatai hamarosan megmérkőznek a Bács-Kiskun megyeiekkel. A gyerekeket

Major László, Hágelmann Endre, Dezső Ferenc

és

Lehota István

készíti fel. Ezenkívül a CSLSZ elindította az U12-es átmeneti bajnokságot, hogy játéklehetőséget biztosítson azoknak az ifjú labdarúgóknak, akik már kiöregedtek a 7+1-es játékból. A jövő hét szerdán azonban a felnőttek csapnak össze Sándorfalván, műfüves pályán. Az U23-as keretet a Makó NB II-es csapatának vezetőedzője

Kolozsvári János

és a Mórahalom megyei I. osztályú együttesének edzője,

Tóth Ákos

irányítja. „A csapat gerincét, a makóiak adják, és hozzájuk csatlakoztak a tehetséges labdarúgók a megye I-es és megyei II-es gárdákból. Ütőképes a csapatunk, nagyon lelkesek a srácok, örömmel vesznek részt a gyakorló mérkőzéseken, az összetartásokon” – hangsúlyozta Tóth Ákos. Az ellenfél Csongrád megye ligaválogatottja, amelyet Azt Ujszegedi TC trénere,

Gidai Sándor

és a Balástya edzője,

Hódi Mihály

alakított ki. „Megtisztelő volt számunkra a CSLSZ felkérése, és azonnal összeírtunk harminc nevet, a keret csak 18 játékosból állhat, nem volt könnyű a kiválasztás. Végül kilenc együttesből jött össze az együttes, a fiúk nagyon várják az összecsapást és amint hallom, presztízsmeccs lesz a javából. Érdekes lesz látni majd azokat a fiúkat, akik hetente egymás ellen hajtanak, most pedig egy öltözőben készülnek és a pályán, egymásért játszanak. Egyébként már kérdezik, hogy mikor lesz folytatása a még le sem játszott találkozónak” – nyilatkozta Hódi Mihály. A mérkőzés kezdőrúgását a szervező Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség értékesíteni kívánja, a bevételt pedig a gyermeklabdarúgás céljaira fordítja. Ezzel kapcsolatban Sahin-Tóth Dezső szakmai alelnököt lehet keresni a 06-70/778-5812 telefonszámon. A rendezvény fő médiapartnere a SZEGEDma.hu.

A két csapat kerete

U23-as megyeválogatott:

Kapusok: Béry István (UTC), Reguli Máté (SZVSE-Gyálarét). Mezőnyjátékosok: Szigeti Tamás (Algyő), Ágoston Péter, Hegyesi Ádám, Hegyesi Zsolt, Dürgő Péter (SZVSE-Gyálarét), Lázár Gábor, Kreizler Károly (Mórahalom), Orosz Ádám, Szabó István (Mindszent), Szabó László (UTC), Kanász N. László, Mihalkó Máté (Sándorfalva), Tóth Imre, Béres Róbert, Rakonczai Zoltán, Nagy Andor, Kószó Csaba, Bakos Tamás, Csamangó Tamás, Faragó Bence (Makó FC). Edzők: Kolozsvári János, Tóth Ákos.

A megyei I. osztály ligaválogatottja:

Kapusok: Ábrahám Tamás (Ásotthalom), Bíró Mihály (Csongrád). Mezőnyjátékosok: Tóth Lukács, Gyimesi László, Szőke Péter (Mórahalom), Koncz Miklós, Bitó Attila (Kistelek), Zámbori Gábor, Péter Sándor, Bálint Dániel (Balástya), Kis Krisztián (Mindszent), Erhardt Szilárd (UTC), Szűcs Krisztián (Ásotthalom), Deli János, Polyák Csaba (Csongrád), Takács Csaba (Röszke), Szűcs József (Sándorfalva), Simon István (SZVSE-Gyálarét). Tartalélok: Udvari Szabolcs (Mórahalom), Kovács Zoltán (Kistelek), Bozó Krisztián (Balástya), Tóth Csaba (Mindszent), Bertók Gábor (Csongrád), Cserháti István (UTC), Kispéter Zoltán (Tápé). Edzők: Gidai Sándor, Hódi Mihály.

Szakmai napok élvonalbeli kluboknál

Sahin-Tóth Dezső bejelentette azt is, hogy a CSLSZ megkeresésére több NB I-es csapat is örömmel fogadta a megyei szövetség szakmai érdeklődését. A tervek szerint a megyei labdarúgás résztvevőinek lehetősége adódik egy-egy szakmai nap keretében látogatást tenni olyan élvonalbeli kluboknál, mint az Újpesti TE, az FTC, a szombathelyi Haladás, a Zalaegerszegi TE, a Siófok vagy a Győri ETO. A látogatásra szervezett kirándulások keretében kerül sor, ahol az érdeklődő megyei sportvezetők, edzők és játékosok megismerkedhetnek az adott első osztályú csapat működésével, felépítésével, edzésprogramjával. Az első ilyen szakmai útra a tervek szerint november közepén kerül sor és az Újpest látja majd vendégül az érdeklődőket. Az utazások költségét a CSLSZ állja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.