Kultúra

Az animáció világnapja - 3D-s kiállítás a szegedi Kass Galériában

Az animáció világnapja - 3D-s kiállítás a szegedi Kass Galériában

2010. október 27., szerda
Az animáció világnapja - 3D-s kiállítás a szegedi Kass Galériában

Az animáció világnapján, október 28-án különleges tárlat nyílik a szegedi Kass Galériában: a 7x3D című kiállítás monitorain Tóth Pál filmrendező hét filmjét, a falakon a 3D-s animáció munkafázisaiba bepillantást engedő állóképeket, rajzokat, maketteket tekinthetnek meg az érdeklődők.

Mint azt

Ibos Éva

művészettörténész, a Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti vezetője az MTI-nek elmondta, a december 19-ig látható tárlaton a művész nyolc 3D-s filmje közül hetet vetítenek le. Láthatja a közönség a Szezonvéget, a Kodály Esti dalára készített animációt, az Egy újabb nap című filmet, valamint A szentjánosbogarak nemi életét is, amely a legtöbb díjat hozta alkotójának a különböző fesztiválokon. Szintén nagy fesztiválsiker volt a Rajzfilm, amely a hagyományos kétdimenziós alkotásmódot keveri 3D-s megoldásokkal. Ezek mellett az Éjszakai horgászatot és a Kicsi rigót is vetítik a kiállításon, ahol a filmek folyamatosan forognak majd a fejhallgatókkal ellátott monitorokon. "Arra számítunk, hogy aki a tárlatra betér, sok mindent felfedez a mozi keletkezéséről" - jegyezte meg Ibos Éva, kiemelve, hogy a szinte határtalan kifejezési lehetőséget magában rejtő 3D-technológia napjainkra vizuális anyanyelvvé vált a filmgyártás és a képzőművészet területén. Használata igen változatos utakat kínál, melyek egyik végpontja a valószínűtlenség határait súroló látvány-trükkök előállítása, a másik: a tartalom szolgálatába állított, csupán sokat tudó eszközként való alkalmazása. A 3D-technológia nem csak új stílust teremtett, de divatossá tett egy felfokozottan illuzionisztikus látványvilágot.

Tóth Pál

filmjeinek elsődleges célja a gondolat közvetítése, amihez a digitalizált forma, az effektek és a látványvilág megteremtése nem öncélú bravúrként, hanem kifejező keretként társul - vélekedett a művészettörténész. Tóth Pál Szegeden élő, Balázs Béla-díjas animációs filmrendező. Pályáját 1971-ben kezdte a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban, ahol többek között részt vett a Mézga család, a János vitéz, a Gusztáv és a Magyar Népmesék sorozat munkálataiban. Tóth Pál rendezte és írta a Leo és Fred című, tizenhárom epizódból álló sorozatot. 1986-tól Belgiumban élt és dolgozott, 1995-ben telepedett le Szegeden. 1996-ban megalapította saját cégét, a Paja Filmet, s ugyanebben az évben elkészítette első 3D-s technikával alkotott szerzői filmjét, a Szezonvéget. Ezt napjainkig további hét 3D-s animációs film követte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.