Újszegedi jobbikosok a Vigadóért

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A Jobbik újszegedi jelöltjei az Erzsébet ligetben, az egykori Vigadó előtt tartottak sajtótájékoztatót hétfőn, ahol a Tisza túlpartján lévő övezetek problémáiról, s azok megoldásairól beszéltek, melyek közül az első az egykori szórakozóhely és környékének rendbetétele.

Sándor Gyula István, a 12-es, Tóth László, a 13-as és Király József, a 14-es választókerület jelöltjei álltak ki a sajtó elé, hogy ismertessék Újszegeddel kapcsolatos elképzeléseiket. „Évekkel ezelőtt profilkötöttséggel adta el a város egy vállalkozónak a Vigadót, s azóta nem tudták felújítani a helyiséget, aminek legfőbb oka az önkormányzat körülményeskedése, az engedélyeztetési és más adminisztratív akadályok” – mondta el Tóth László, hozzátéve, hogy ha bekerülnek a közgyűlésbe, akkor ők nem hagyják parlagon heverni a területet, amit lehet megtesznek, hogy újra egy hangulatos étterem üzemelhessen itt. A képviselők kifejtették, hogy Újszegeden számos probléma van, mint például a megkésett kátyúzás, a játszóterek elhanyagolása, a 71-es megváltozott menetrendje, vagy éppen a kisposták rövid nyitva tartása, amiken mindenképp változtatni szeretnének. A radikális párt politikusai rendszeres konzultációkat vezetnek majd be negyed-, esetleg félévenként, ahol meghallgatják a környéken élők panaszait; komolyan veszik majd az embereket, nem úgy, ahogy azt eddig tette a városvezetés – hangoztatták.
A sajtótájékoztatón részt vett Keresztúri Farkas Csaba is, a Jobbik szegedi polgármesterjelöltje.

no images were found

Vitaestre invitál a Jobbik

Épp a fent leírtak megvitatására a Jobbik Magyarországért Mozgalom újszegedi önkormányzati képviselőjelöltjei választások előtti politikai vitaműsorra invitálják a három újszegedi körzetben induló jelölteket. A vitaestet a Temesvári körúton, a Bálint Sándor Művelődési Házban rendezik meg 2010. szeptember 24-én 17 órától.


Erzsébet liget – romos Vigadó, Szeged

Előző sztori

Autóval ütközött a traktor – a vezető meghalt

Következő sztori

Lázár János kérdéssel fordult a kormányfőhöz a Hód-Mezőgazda Zrt. ügyében