Egyetem

Pótfelvételi: plusz kilencszázan a Szegedi Tudományegyetemen

Pótfelvételi: plusz kilencszázan a Szegedi Tudományegyetemen

2010. szeptember 1., szerda
Pótfelvételi: plusz kilencszázan a Szegedi Tudományegyetemen

Összesen 931 diákot vettek föl a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE) a pótfelvételin - közölte Pukánszky Béla oktatási rektorhelyettes szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

A diákok elsősorban alap-, illetve osztatlan képzésre jelentkeztek, a legtöbben a jogi, a pedagógusképző, valamint az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon kezdhetik el tanulmányaikat a felvételi második köre után - mondta a professzor sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a Fogorvostudományi és Zeneművészeti Kar nem hirdetett meg helyeket a pótfelvételin. A nyári felvételin 8199 fiatalt vettek föl az SZTE-re, a pótfelvételin bekerültekkel együtt a tanulmányaikat idén elkezdők az egyetem harmincezer diákjának csaknem egyharmadát adják - tudatta a rektorhelyettes. A pótfelvételi eljárásban kizárólag költségtérítéses helyekre jelentkezhettek a diákok, a tanulmányaik során a legjobb teljesítményt nyújtó 10 százalékuk azonban átkerülhet az állami finanszírozású képzésbe – mondta Pukánszky Béla. A professzor újságírói kérdésre elmondta, bár többletmunkát jelent az oktatóknak, támogatja a szóbeli felvételi újbóli bevezetésének tervét, mivel a személyes találkozáson pontosabb képet lehet alkotni a jelentkezőkről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.