Közélet

MSZP-s pacalparti a Kálvária téri kápolna helyén

MSZP-s pacalparti a Kálvária téri kápolna helyén

2010. szeptember 19., vasárnap
MSZP-s pacalparti a Kálvária téri kápolna helyén

Ménesi Imre: „Ezt a helyet tudtam találni”

Családi városnapnak nevezték, valójában szimpla politikai kampányt szerveztek az MSZP-sek a Kálvária térre. Szólt a hangszóróból a hangos zene, pacalt mértek, kareokebulit hirdettek a gyerekek számára, folyt a sör, egyszóval buli volt, amivel nem is lenne baj, hiszen kampány van, ha a dáridót nem az egykori kápolna helyén tartják, ami mindenképpen felszentelt helynek számít.Péter Szilveszter fideszes képviselőjelöltet és a környék lakóit tömörítő Élhető Szegedért Egyesület civiljeit is ez irritálta leginkább. „Pacalpartit rendezni egy megszentelt helyen” – tiltakozik a képviselőjelölt. „Ez Szeged második legnagyobb tere. A felső részén volt egykoron a Kálvária kápolna és a Kálvária domb, ahol stációk álltak. Ezek most a mellettünk lévő templom kertjében találhatók, mi azonban a helyi civilekkel szeretnénk ezeket visszaállítani eredeti helyükre. A tér átrendezésekor megmaradna ez a szent hely. A kápolnát, ami a kommunisták valamikor 35-40 évvel ezelőtt leromboltak, ugyancsak visszaállítanánk, hogy ezáltal is helyreálljon az emberek lelkében a megbomlott lelki egyensúly.” Péter Szilveszter nem a rendezvény ellen ágál, csupán a hely kiválasztását kifogásolja, miért kellett egy megszentelt kápolna helyén pacalpartit rendezni, ami csupán az emberek olcsó, színvonaltalan szórakozásáról szól.

Arculcsapás, ami itt zajlik

Az Élhető Szegedért Egyesület több tagja is osztja a képviselőjelölt nézetét. Vassné Szilvia elmondta, az itt lakók szívügyüknek tekintik a Kálváriát, és szeretnék visszaállítani a kápolnát. Évek óta küzdenek azért, hogy a hatóságok elvégezzék az egykoron ezen a helyen üzemelő benzinkút talajtisztítását, kilónyi paksamétával ostromolják az önkormányzatot a terület rendbehozatala érdekében – sikertelenül. „Hiába kerestük meg az önkormányzati képviselőnket, fordultunk fűhöz-fához, 8 év alatt semmi sem történt.” Hegedűs Ernő, az egyesület egyik alapító tagja arculcsapásnak tartja azt, ami most a téren zajlik. „Semmi probléma nem lenne a családi városnapnak elnevezett rendezvénnyel. Találkoznak a városlakók, kulturáltan szórakoznak, ez a mi programunkban is szerepel. Az azonban nem a jó ízlés meglétére vall, hogy e városrész problémáit lesöpörve és figyelmen kívül hagyva pontosan ide, a Kálvária térre szervezik rendezvényüket a szocialisták. Ez felháborító, tűrhetetlen, erélyesen tiltakozunk ellene.” Varga József egyesületi tag a többiek helyeslő bólogatásával a téren található kis bolt körüli áldatlan állapotokat ecsetelte. „A szocialisták sátra pont egy vonalban áll az élelmiszerboltnak álcázott kocsmával, ahol egész nap zajos italozás folyik. A környék összes hajléktalanja itt iszik, hangoskodik, fetrengnek részegen a járdán, a házak tövébe vizelnek, viselkedésükkel rettegésben tartják a környező utcák lakóit, nem beszélve a gyerekekről.” Mint hallottuk, a családi pacalhoz a boltban árulták a jegyeket. Fogyott is szépen. Virág Imréné szerint az említett bolt egész nyáron mágnesként vonzotta a hajléktalanokat, egybehangzó vélemény: a jelenlegi városvezetés semmi pozitívat nem tett a tér rehabilitációja érdekében.

Ménesi ütköztet

A bulis sátorban megkerestük Ménesi Imre szocialista képviselőjelöltet, aki nem hallott a civilek tiltakozásáról őt állítólag senki nem kereste meg. „Az érdekek ilyenkor ütköznek” – magyarázza Ménesi –, „nem mindenkinek ugyanaz a jó. A fesztiválokkal kapcsolatban is rendszeresen tiltakoznak egyesek, ugyanakkor véleményem szerint a kereskedőknek, vendéglátósoknak meg a városnak csak előnyére válik, ha minél többen felkeresik Szegedet, részt vesznek ezeken a rendezvényeken. Nem tudom, hol lehet egy ilyen eseményt szervezni, ha nem egy ilyen téren.”A felvetésre, hogy például a tér másik oldalán, ahol nem állt egykoron kápolna, a képviselő így reagált: „Nem tudtam, hogy a megszentelt hellyel kapcsolatban vannak kifogások. 1961-ben születtem, és én itt korábban egy benzinkútra emlékszem. Természetesen tudom, mi állt itt régebben, hiszen a nagyszüleim 1900 óta a Kálvária sugárúton laktak.” A helyszínválasztás Ménesi Imre úgy indokolta, ezt a helyet tudta találni. Véleménye szerint ha iskola előtt tartották volna, akkor valószínűleg azzal is problémáznának, miért pont ott. „Minden kisbolt előtt hasonló problémát okoz a helyszínen italt fogyasztó egyének viselkedése” - reagált a képviselő a helyiek a szomszédos élelmiszerboltot érintő panaszaira. „Új-Rókuson is komoly problémák vannak. Nehéz tenni bármit. Ha a közterület-felügyelőség vagy a rendőrség kimegy ellenőrizni, megbünteti az ott lévő italozókat, a nap 24 órájában azonban nem lehetnek jelen mindenhol. Jómagam is nagy gondnak tartom a hajléktalanok folyamatos jelenlétét a Kálvárián, próbálok is valamit tenni az ügy érdekében” - így Ménesi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.