Közélet

Mágori Józsefné a futballakadémiáért lobbizik

Mágori Józsefné a futballakadémiáért lobbizik

2010. szeptember 27., hétfő
Mágori Józsefné a futballakadémiáért lobbizik

Makó kitörési pontjai

Makó és térségének országgyűlési képviselője, Mágori Józsefné – aki az október 3-ai önkormányzati választásokon a polgármesteri székért is indul – elkeserítőnek, ugyanakkor felháborítónak találja az új fürdőberuházás kapcsán kirobbant legújabb botrányt.

A jelenlegi városvezetés, szerinte, nem csak a helyi képviselő-testületet, a lakosokat és a magyar hatóságokat, de az EU-t is megvezette.

Mágori Józsefnével

erről beszélgetünk, meg a milliárdos károkat okozó belvízről, a makói hungarikumról, a vöröshagymáról, amely lassan teljesen eltűnik az áruházak polcairól, na és a fociakadémiáról. Ez utóbbi a lovas turizmussal és a fürdővel – ha egyszer majd elkészül – Makó kitörési pontja lehet, egyfajta védjegye, brandje. – A fürdővel az a baj – kezdi Mágori Józsefné -, hogy a városvezetés a pályázatban hamis adatokat közölt. Nemcsak a magyar, de az uniós hatóságokat is átverték. A fürdő bekerülési összegét az önkormányzat kétmilliárd forintos hitelből biztosítja, ennek az összegnek a 25 éves kamatait azonban sehol sem tüntették fel, pedig évi 380 milliót tesz ki. Ahhoz képest, hogy 400-500 ezer látogatóra számítanak, ez rettentően sok pénz. Ha figyelembe vesszük az évi 600 milliós üzemeltetési költséget, a 250 milliós hiteltörlesztést, meg az imént említett kamatösszeget, kiderül, hogy több mint 1 milliárd forintot kell a fürdőre fordítani éves szinten, ami az 5 milliárdos működési költségű önkormányzat számára elviselhetetlen terhet jelent. Két magyarázat kínálkozik: vagy nem értettek hozzá, miközben súlyos tízmilliókért fogadtak szakembereket, vagy szándékosan csinálták így, mert tudták, ha nem jó a költséghatékonysági számítás, akkor nem kap uniós támogatást a fürdő. Egyszerűen kihagyták belőle ezt a tételt, hogy a beruházás rentábilisnak tűnjön. Az utóellenőrzéskor most kibukott. Hogyan tovább? Az önkormányzat önerőből nem fogja tudni megoldani a problémát, mindenképpen kormányzati segítség kell hozzá. A fürdő félkész állapotban van, így nem maradhat 10-20 évig, meg a kivitelezőt is ki kell fizetni. Olyan konstrukciót kell kialakítani, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Nagyon remélem, hogy a Fidesz-kormány ebben a segítségünkre lesz. Az igazi probléma az, hogy olyan határozatot szavazott meg a képviselő-testület, amely köszönőviszonyban nincs az igazsággal. Mindenkit sikerült átvágniuk. A polgármester most könyvvizsgáló céget fogadott, tanulmányozzák át a dokumentumokat, mert ő nem akarja elhinni, hogy így van. Azt gondolja, ez politikai kampányfogás a választások előtt. Pedig a DARFÜ hetekig, hónapokig bombázta a makói önkormányzatot, változtasson a gyakorlatán, mert nincs rendben a pályázata, nem reagáltak rá.

40-45 ezer hektár víz alatt

– Makó legnagyobb gondja jelenleg kétségtelenül a hatalmas belvíz okozta kár és annak megtérítése. Ön is lobbizott a gazdák érdekében. Milyen sikerrel? – Makó és térsége az ország egyik legalacsonyabb pontja. Mindenhonnan hozzánk folyik az altalajvíz meg a belvíz. Nincs megfelelő csatornahálózat, amely elvezethetné a fölösleges csapadékot. Negyven évvel ezelőtt elkezdtek egy csatorna-beruházást, de abbamaradt. Több mint 20 éve, hogy beomlott az oldala, azóta senki hozzá nem nyúlt. A csatorna nem képes elvezetni a csapadékot, aminek az a következménye, hogy ilyen vizes években a Makó térségében lévő 56 ezer hektár földből 40-45 ezret állandóan víz borít. Úgy néz ki, mint egy nádas. Sajnos az idei év is ilyen volt, sok csapadékkal, jégveréssel, ami „letömörítette” a növényzetet, így még rosszabbá vált a föld vízelvezető képessége. Olyan lehetetlen állapotok uralkodnak, hogy a gazdák nem tudják megművelni földjeiket, mert még mindig áll rajtuk a víz. A kormánynak fő feladatai közé tartozik a belvízmentesítés, az öntözéses gazdálkodás kialakítása, mert ott kínálkozik lehetőség új munkahelyek teremtésére. Így lehetne a legolcsóbban és a leggyorsabban fellendíteni a mezőgazdasági és a kertészeti tevékenységet. A miniszterelnök úrhoz és az illetékes államtitkárhoz fordultam segítségért, hogy szeretnék egy konferenciát rendezni Makón, ahol az érintett felek felvázolnák a problémákat és közösen megoldást keresnénk. Illés Zoltán államtitkár úr ellátogatott hozzánk és ígéretet tett, hogy a vízrendezési ügyekben nem csak a Homokhátságon oldják meg a vízkérdést, hanem mintaprojektként Makón és térségében is. Három-négy év alatt teljesen elkészül, a legkritikusabb pontokon fogjuk kezdeni. A 43-as autópálya is épül, sajnos párhuzamosan a Marossal, így az út lezárja a víz folyását. Kihagyták a beruházásból az áteresztő helyeket, amelyekre viszont nagy szükség lenne. Most az autópálya mentén, az északi oldalon 100 hektáron áll a víz, ahol eddig soha nem fordult elő. Olyan változásokra van szükség, melyek a termelés biztonságát szavatolják, megoldják a belvízgondokat és ezzel párhuzamosan az öntözés lehetőségét is biztosítják. A víz és a szárazság nálunk évi 2-3 milliárdos kárt okoz. Ha 3-4 év alatt elköltenek 10 milliárdot, akkor már megtérül a veszteség. A másik gond, hogy térségünkben több mint 10 ezer munkanélkülit tartunk számon. Ezekkel a változásokkal nekik is munkalehetőséget tudunk majd biztosítani. – A belvíz miatt veszélybe került Makó hungarikuma, a vöröshagyma-termelés, emiatt az idei Hagymafesztivál is csendesebbre sikeredett. – A vöröshagyma-termelésnek nemcsak a földrajzi adottságai romlottak meg ezzel a hektikus időjárással. Becsukták a kutatóintézetet, 10 éve nincsenek új, versenyképes fajtáink. A holland fajtákat próbálják meghonosítani több-kevesebb sikerrel. Míg Hollandiában 1 hektáron 100 tonna terem nagyon alacsony önköltségi áron, addig nálunk alig 25 tonna. Így nem tudunk versenyezni. Kutatóintézet, megfelelő technológiai háttér kell. A fokhagymával más a helyzet. A francia, spanyol, kaliforniai fajták nálunk is egészen jól meghonosodtak, és versenyképesen tudunk termelni. Az idei vizes év ebben az esetben is kivétel volt, hiszen rengeteg fokhagymát tönkretett a jégverés és a belvíz. Ha megszűnnek ezek a körülmények, akkor mindenképpen kitörési pont lehet Makó számára a fokhagymatermelés. A harmadik országból származó termékek behozatalát is szigorítania kellene az uniónak, mert a nagyon olcsó kínai fokhagyma miatt kis híján tönkrementek a termelők nemcsak náluk, hanem Spanyolországban, Franciaországban is. – Mit tehetünk a makói hagyma megmentése érdekében? – A vöröshagyma-termelés majdnem a nullára csökkent, a júniusi jégverés tönkretette a szaporítóanyagot, az összes dughagymát, sőt még a fekete magot is. Nagyon nagy bajban van Makó és térsége, mert nem tud termelni az sem, aki szeretne, nincs szaporítóanyag. Egy kicsi területen Mezőkovácsháza térségében maradt valamicske vöröshagyma, de az említett okok miatt a végleges kihalás veszélye fenyegeti. Katasztrófa…

Futballakadémia Makón?

– Az a hír járja, hogy futballakadémiát szándékoznak létrehozni Makón, ilyen erős lenne a Hagymavárosban a foci? – Igen, van egy utánpótlás futballklubunk és egy sikeres NB II-es csapatunk. A sportvezetőkben felmerült, hogy hivatalos futballakadémiát kellene alapítani. Adtak nekem egy projektet, gazdasági tervet, amit eljuttattam Orbán Viktor elnök úrhoz. Egy hétre rá le is küldte a spotélet felelős vezetőit, térképezzék fel lehetőségeinket, vizsgálják meg körülményeinket. Két focipályánk van, egy füves és egy műfüves, most épül a harmadik. Ezt nagyon rendbe találták. Az elhanyagolt lelátókkal és az öltözőkkel már nem voltak annyira megelégedve. Ezeket fel kell újítani. A Bajza-iskola és annak tornaterme téli hadiszállásnak megfelelt, de ott is akadt tennivaló, míg Makó kollégiumát első osztályúnak minősítették. Megalapíthatjuk a futballakadémiát, csak előtte meg kell teremteni a gazdasági feltételeket. A feladat már az új önkormányzatra vár. A fociakadémia akkor nyeri el jogcímét, ha megfelel az előírásokban szereplő 80 pontnak. Makónak 64 pontja van, tehát 14 hiányzik. Mint országgyűlési képviselő – a választások kimenetelétől függetlenül – mindent elkövetek annak érdekében, hogy ez városunknak összejöjjön, mert ezt kitörési pontnak látom. A határon túlról, Erdélyből, a Vajdaságból is jöhetnek majd ide magyar gyerekek, nagy lesz a merítési alap egészen Kecskemétig. Két edzőnk is van, akik beszélnek szerbül, románul, megpróbálnak ők is egy üzletágat kialakítani. Természetesen az első 4-5 évben sok pénzt bele kell tenni, nyilván az önkormányzat büdzséjéből, de ez többszörösen meg fog térülni. Ha a mostani polgármester csettint, mindjárt van 100 millió. A gyerekeinkre feltétlenül kell lennie akármennyinek. A sportturizmus, a lovas-turizmus és a fürdő mellett – ha elkészül – ez Makó jövője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.