Sport

Kosárlabda: nem bírt a Kecskeméttel a Szedeák

Kosárlabda: nem bírt a Kecskeméttel a Szedeák

2010. szeptember 10., péntek
Kosárlabda: nem bírt a Kecskeméttel a Szedeák

Második mérkőzését is lejátszotta a kiskunfélegyházi Malom-kupa felkészülési tornán a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata. Kiss Zsolték három negyeden keresztül nagyszerűen tartották magukat a Kecskemét ellen, ám a negyedik negyedre összeestek, így végül vereséget szenvedtek.

Az első nap két győztese csapott össze pénteken, hiszen a Pécset 85-77-re verő szegediek a Szabadka ellen a végjátékban diadalmaskodó (80-79) Kecskeméti KSE gárdájával találkoztak. A Bács megyeiek évek óta az A csoport egyik meghatározó csapata.

Sztojan Ivkovics

szakmai igazgató olyan kiválóságokkal dolgozik együtt, mint a magyar nemzeti együttest is erősítő

Wittmann Krisztián

és

Csorvási Milán

, a korábbi válogatott

Bencze Zoltán

és

Dénes Gábor,

hogy a három idegenlégióst, a tavaly még Dombóváron kosarazó

Jerome LaGrange-ot

, a horvát

Orsulicot

és a szerb

Siriscevicet

már ne is említsük... Mindezekkel együtt sem ijedt meg ellenfelétől az A csoport újonca, olyannyira nem, hogy faképnél hagyta a kecskemétieket a meccs elején. 10-1-re, majd 13-2-re vezetett a Szedeák, az 5. percben kapták az első mezőnykosarat Vidáék (Bencze talált be ekkor). Ezt követően összekapták magukat az Ivkovics-legények, igaz, a Tisza-partiak is segítő kezet nyújtottak nekik ebben: több eladott labda, elkapkodott dobások jellemezték ekkor a mieink játékát. Sok szabálytalanságot is fújtak a bírók a szegediek ellen, más kérdés, hogy ezek némelyike bizony erősen vitathatónak tűnt. Lényeg a lényeg, a második negyed elejéig tartotta előnyét a Fodor-csapat (kiemelendő:

Kiss Zsolt

négy triplát szórt az első tíz percben), ám 28-22-t követően egy 10-0-s rohanással átvette a vezetést a Kecskemét (32-28 oda). Nem zuhantak össze azonban a szedeákosok, fej-fej mellett haladt a két fél a nagyszünetig. 42-45-nél

Bryson McKenzie

dobott egy kosarat, ám a büntetőt elhibázta, majd LaGrange a dudaszó pillanatában vágott egy hármast, így 48-44-es KKSE-vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok. Sajnos a faultproblémák már ekkor veszélyeztették magas embereinket:

Nebojsa Dukics

neve mellett négy, McKenzie-é és

Tanács Attiláé

mellett három bunkó állt. A harmadik negyed harmadik percében már valamennyi centerünk négy faulttal rendelkezett, s nem sokkal később a szerb légióst ki is pontozták a sípmesterek, akik - finoman szólva - nem segítették a Szedeákot. Következetlen ítéleteik miatt igazából McKenzie ereje sem tudott érvényesülni a palánkok alatt. Ezektől függetlenül is tartotta magát a Szeged, 54-54-nél utolérte ellenfelét, s a játékrész végén is csak 62-58-ra vezetett a Kecskemét. Az utolsó felvonásra azonban sajnos szétesett

Fodor Péter

alakulata, a faultproblémákhoz néhány gyengébb egyéni teljesítmény párosult, nem sikerültek a dobások - az történt a pályán, amit a KKSE akart. A végén Kiss Zsolt zsákolása már csak szépségtapasznak számított, Wittmannék 86-66-ra nyertek. A statisztikát böngészgetve feltűnő, hogy a szegediek igen rosszul dobtak ezen az estén. Mezőnyből 37 százalékkal találtak be, az ellenfélnél ugyanez a mutató 47 százalék. 26 alkalommal emelték föl a labdát a Tisza-partiak triplahelyről, ám csak 6 kísérlet hullott a gyűrűbe (ráadásul ötször Kiss Zsolt volt eredményes). A 21 eladott labda is végzetesnek bizonyult, még az sem segített, hogy a lepattanócsatát 32-30-ra megnyertük. A bíráskodáshoz egy utolsó adat: a Kecskemét 35, a Szeged mindössze 20 büntetőt dobhatott. A nap másik meccsén a Szabadka legyőzte a Pécset. Mindez azt jelenti, hogy a szombati eredményektől függetlenül a Kecskemét megnyeri a Malom Kupát. A Szedeák-Szabadka csata a második helyről dönt majd.

A férfi kosárlabda Malom Kupa 2. napján:

Kecskeméti KSE - Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 86-66 (22-25, 26-19, 14-14, 24-8).

Kiskunfélegyháza, 100 néző.

Szeged:

Vida 6, Kiss 19/15, Nyilas 4, Dukics 9/3, McKenzie 16. Csere: Drahos 2, Tanács 6, Molnár M. 2, Hájer 2, Simándi, Szabad, Mészáros. Vezetőedző: Fodor Péter.

A Kecskemét legjobb dobói:

LaGrange 16/6, Csorvási 16, Wittmann 12/3, Csabay 11/3, Orsulic 11. Fodor Péter, a Szedeák vezetőedzője:

"Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, sőt, úgy érzem, nem feltétlenül rajtunk múlott, hogy nem vezettünk a szünetben. A második félidőben csak helyenként játszottunk jól, a legnagyobb részben sok hibával, pontatlanul kosárlabdáztunk, ettől függetlenül a különbséget túlzottnak érzem. A felkészülés alatt azonban megesik az ilyen is. Csütörtökön a Pécs ellen a reálisnál kicsit jobban, ma a Kecskemét ellen a reálisnál kicsit rosszabbul teljesítettünk. Mindkét meccsből le kell vonnunk a következtetéseket, ki kell javítanunk a hibákat, s dolgoznunk kell tovább."

A másik mérkőzésen:

Szpartak Szabadka - PVSK-Pannonpower 81-74

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.