Sport

Kosárlabda: harmadik a Szedeák a Malom Kupán

Kosárlabda: harmadik a Szedeák a Malom Kupán

2010. szeptember 11., szombat
Kosárlabda: harmadik a Szedeák a Malom Kupán

Befejeződött a kiskunfélegyházi Malom Kupa, a férfi kosárlabdázók felkészülési tornája. A Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák az "ezüstmeccsen" kikapott a Szpartak Szabadkától, így a dobogó harmadik fokára állhatott.

Az első két napot követően eldőlt, hogy a Kecskeméti KSE sikerével zárul a Malom Kupa, és a Pécsi VSK-Pannonpower végez a negyedik helyen. A szombati nyitómeccs tétje tehát az volt, ki végez a második helyen, a Szeged vagy a Szabadka. Az NB I/A újonca remek győzelemmel mutatkozott be a baranyaiakkal szemben, aztán az Ivkovics-féle Kecskemét már túl nagy falatnak bizonyult a srácok számára. A Szpartak is nagyszerű játékkal verte meg a Pécset, a tornagyőztestől pedig csak a végjátékban, egy ponttal kapott ki. Nem ígérkezett könnyű feladatnak tehát ez a mérkőzés sem Drahosék számára. Fodor Péter vezetőedző egy helyen változtatott a csütörtöki és pénteki kezdőötösön, ezúttal

Molnár Miklós

kapott lehetőséget,

Nyilas István

pedig a cserék között foglalt helyet a labdafeldobáskor. Az első két negyed kiegyenlített küzdelmet hozott. Általában a Szedeák vezetett, de miután pár ponttal megléptek a mieink, mindig elkövetettek egy-egy hibát, ezt kihasználva pedig újra felzárkóztak a szabadkaiak. Így volt ez a második tíz perc kezdetén is, mikor

Tanács Attila

középtávoli dobása és Nyilas triplája után 25-20-at mutatott az eredményjelző, ám két butaság következett, s máris 25-24-re közelített a Szpartak. Hiába ment már 34-28-ra is a Fodor-alakulat, rengeteg labdát adott el, így a nagyszünetre mindössze kétpontos, 43-41-es szegedi vezetéssel vonultak a csapatok. Az első félidőben

Nebojsa Dukics

teljesítménye emelkedett ki: a szerb légiós 14 pontot szórt úgy, hogy mindössze egy kísérlete nem landolt a gyűrűben (duplák: 4/5, triplák: 1/1, büntetők: 3/3). Mezőnyből az egész szegedi alakulat jól dobott egyébként, 61 százalékkal, szemben a szabadkaiak 41 százalékával. Eladtunk azonban 13 labdát, s elsősorban ezek a koncentrációhiányból, fegyelmezetlenségből adódó hibák vezettek oda, hogy nem tudtunk komolyabb előnyre szert tenni. Ami megint aggasztónak tűnt a szünetben: az amerikai középjátékos, az egyébként kissé fáradtan mozgó

Bryson McKenzie

négy, Dukics pedig három faulttal rendelkezett, azaz a magas posztokon ismét a kipontozódás veszélye fenyegette a szedeákosokat, akárcsak a Kecskemét ellen... A második félidőben keményebb lett a Szeged védekezése, s sikerült az eladott labdák számát is csökkenteni, ugyanakkor fáradni látszott a csapat. Ez persze teljesen érthető is, hiszen ez volt az első felkészülési tornája a Szedeáknak, ráadásul új embereket is be kell építeni, McKenzie például csak hat napja van a többiekkel. Az amerikai óriás sokat ült is a harmadik és a negyedik negyedben, hiszen négy faultja miatt játékát nem akarta kockáztatni a mester. Dukics pedig a negyedik felvonás közepén begyűjtötte ötödik súlyos hibáját, így bekövetkezett, amitől a szünetben tartani lehetett. A szabad labdákra és a lepattanókra sokkal jobban figyeltek a szabadkaiak, akik így a záró tíz perc előtt 69-63-ra fordítani tudtak. Már nyolc ponttal is vezettek, de nem adtuk föl,

Simándi Árpád

vágott egy gyönyörű triplát, majd egy ziccert is értékesített, így 80-77-re visszajött a lendületet szerző Fodor-gárda. A vége azonban sajnos nem sikerült, a támadásban több rontásnál csóválhatta fejét Fodor Péter, így 86-81-re nyert a Szpartak Szabadka, és megszerezte a második helyet. A torna azonban összességében rendkívül jól szolgálta a szegediek felkészülését.

A férfi kosárlabda Malom Kupa 3. napján:

Szpartak Szabadka - Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 86-81 (20-20, 21-23, 28-20, 17-18).

Kiskunfélegyháza, 100 néző. Szeged: Vida 9, Kiss Zs. 3/3, Molnár M. 2, Dukics 18/3, McKenzie 13. Csere: Drahos 5, Tanács 14, Nyilas 10/3, Mészáros 2, Hájer, Simándi 5/3. Vezetőedző: Fodor Péter. Fodor Péter, a Szedeák vezetőedzője:

"Nyerhető mérkőzést veszítettünk el, úgy gondolom, elsősorban saját hibáink miatt. Az első félidőben rengeteg labdát adtunk el, a másodikban pedig fáradtan mozogtunk, nem jutottunk lepattanókhoz, s a szabadkaiak rendre lecsaptak a szabad labdákra. Lendületes, fiatal együttes volt az ellenfelünk, így ezt a találkozót is hasznosnak éreztem. Összességében pedig a torna nagyszerűen illeszkedett a felkészülésünkbe, hiszen megmutatta, amire számítottunk, s remek erőfelmérőnek bizonyult. Nem vagyunk még abban az állapotban, hogy három nap alatt három ilyen hőfokú csatát vívjunk meg, s taktikánk sem állt még annyira össze, hogy végig kiismerhetetlenek maradjunk. A kiskunfélegyházi három meccs alapján egyértelmű számunkra, mit kell még javítanunk, miben szükséges előrelépnünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.