Közélet

Nem zárják be a kecskési postát

Nem zárják be a kecskési postát

2010. szeptember 23., csütörtök
Nem zárják be a kecskési postát
Mégsem zárják be október végén a kecskéstelepi postát – jelentette be a szerda esti lakossági fórumon a Magyar Postánál a helyi civilek kérésére közbenjáró Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő. A Kecskési Művelődési Házban összegyűlt érdeklődők előtt bemutatkozott B. Nagy László, a Fidesz polgármester-jelöltje és Nógrádi Tibor önkormányzati képviselőjelölt is. „Sikerrel zárultak a Magyar Posta vezetőjével folytatott tárgyalások, így továbbra is fenntartják a kecskéstelepi postahivatal működéséről szóló, október végén lejáró szerződést” – ezzel a jó hírrel kezdte a lakossági fórumot Nógrádi Zoltán. A városrész országgyűlési képviselője köszönetet mondott a Csorba Ágnes által vezetett Kecskési Civilek a Környezetünkért Érdekvédelmi Egyesületnek (CIKÉR) és a helyi lakosoknak, amiért összefogtak és aláírásgyűjtéssel adtak súlyt a tárgyalásokon a kérésnek. Hozzátette: a Posta új vezetése kifejezte, nem értenek egyet a kis posták korábbi menedzsment által szorgalmazott bezárásával. Nógrádi összefogásra szólította fel az őt a közelmúltban támadó jobbikos politikusokat is: „Ne tereljünk minden kérdést politikai síkra, ne legyen minden ügyből versengés – igyekezzünk közösen fellépni az általunk képviselt emberek érdekeiért!”

B. Nagy: Munkahelyteremtés és megtakarítások

Vastaps fogadta a fórumot egy rövid programismertetés erejéig meglátogató B. Nagy Lászlót. A polgármesterjelölt kiemelte, győzelme esetén első és legfontosabb feladatának Szeged gazdálkodásának rendezését tartja. „Nem kell csodát vagy gyors eredményt várni, az óriási adósságállomány beszűkíti az új városvezetés mozgásterét” – mondta B. Nagy, aki kitért arra is, hogy a megtakarításokat a városüzemeltetésnek magán kell elkezdenie: racionalizálják a feladatokat, megszüntetik a párhuzamos munkaköröket. „Megfelelő légkört kell teremteni a vállalkozások számára Szegeden, vonzóvá kell tenni a várost a befektetők előtt” – emelte ki a politikus. A Fidesz polgármester-jelöltje Szeged felzárkózásának kulcsaként a munkahelyteremtést és a biztonság – közlekedési és közbiztonság – elősegítését említette.

„Az emberek problémáival foglalkozni”

Nógrádi Tibor képviselőjelölt megválasztása esetén a Kecskéstelepen jól működő, saját erejét már megtapasztalt civilekre alapozná a városrész képviseletét. Az állandó kapcsolattartás érdekében irodát nyitna, gyakori fogadóórákon várná a személyes találkozásokat. „Nem a nagypolitikával szeretnék foglalkozni képviselőként, hanem az itt élők problémáinak megoldásával” – mondta Nógrádi Tibor, aki szerint a jól működő, élhető közösségek megteremtése elsődlegesen nem pénzkérdés, inkább egymásra figyelés és segítségnyújtás szükséges hozzá. A fórumon jelenlévők hozzászólásaikban az egyre rosszabb állapotba kerülő 5-ös útról, a városrész kátyúsodó utcáiról, a csapadékvíz-elvezető árkok hiányáról és a veszélyessé vált kerékpáros közlekedésről beszéltek, de fontos kérdésként említették egy helyi kispiac kialakítását is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.