/

Feltámad a régi Hungária

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 30 éve, hogy bezárt a szegediek egyik kedvenc szórakozóhelye, a régi Hungária. Az évek során több tulajdonos váltakozott, kísérletek történtek a patinás épület felújítására, régi fényének visszaállítására, de többnyire pénzhiány miatt, rendre meghiúsultak a tervek.

Az épület a 90-es évek közepe óta a Questor cégcsoport tulajdonában áll, amely ugyancsak nem mondott le erről a szándékról, a jelenlegi gazdasági helyzet és a pénzügyi válság azonban csöppet sem kedvez a beruházásoknak. Ha már nem lehet felújítani, legalább megpróbálják jelenlegi formájában és állapotában hasznosítani. Gondoltak egyet, és a cégcsoporthoz tartozó régi Hungária Kft.-re bízták az egykori szálloda bekapcsolását Szeged kulturális életébe. Molnár Sándortól, a kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, eddig sem zárkóztak el a megkeresések elől, hiszen rendeztek már a Hungiban kiállításokat, alternatív színházi előadásokat, nemrégiben pedig a halfesztivál keretében négynapos programsorozat zajlott az ódon épület falai között. Az egyik fő esemény volt a mindenképpen sikeres Szeged szépe választás.
Korábban, talán szokatlannak tűnő kéréssel, olyan ifjú párok is jelentkeztek, akik – nyilván a retróőrület hatására – itt ejtették meg az esküvő utáni fotózást. „A régi Hungáriának kétségtelenül van hangulata, és mi azt szeretnénk – fogalmaz Molnár Sándor –, ha minél többen megkeresnének bennünket az épület hasznosításával kapcsolatban. Amire lehet, mi szívesen odaadjuk, nyitottak vagyunk minden kezdeményezésre, amelynek igényeit a ház ki tudja elégíteni, sőt ezzel a felhívással mi magunk is fokozni szeretnénk az érdeklődést.”
A régi Hungária így félig felújítva, belülről kissé romosan is csodálatos, gyönyörű. Használjuk ki adottságait!

Előző sztori

Befürdenek a makói fürdővel?

Következő sztori

Tudtak a hatóságok az illegális hatóanyagokról