/

Lelépett a kamionos balesetet okozó ausztrál pilóta

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Nemzetközi körözés és európai elfogatóparancs kiadását kezdeményezte a rendőrség azzal az ausztrál vitorlázórepülőgép-pilótával szemben (Lars Zehnder – képünkön), aki életveszélyes sérüléssel járó balesetet okozott július 29-én Szegeden – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

A férfit bíróság elé állították volna a magyar hatóságok, ő azonban a héten elhagyta Magyarországot, és ismeretlen helyre távozott. A gyanúsított távolmaradása azonban nem akadálya a büntetőeljárás lefolytatásának – mondta Tuczakov Szilvána.
A szegedi vitorlázórepülő-világbajnokságon részt vevő ausztrál pilóta, német felségjelzésű gépével, leszállás közben ütközött össze, egy az 55-ös úton haladó teherautóval a szegedi repülőtér mellett. A balesetben a repülőgép vezetője nem sérült meg, a teherautó 31 esztendős szegedi sofőrjét azonban súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a szegedi traumatológiai klinikára. A klinikán a férfi állapotát stabilizálták, túl van az életveszélyen, sajtóhírek szerint azonban félő, hogy elveszíti a látását.

Default thumbnail
Előző sztori

Hair a Szegedi Szabadtéri Játékokon + VIDEÓ

Default thumbnail
Következő sztori

Latin Est

Legutóbbi hasonló cikkek