Sport

Kajak-kenu vb: Vajda döntős, bukott a kajaknégyes

Kajak-kenu vb: Vajda döntős, bukott a kajaknégyes

2010. augusztus 19., csütörtök
Kajak-kenu vb: Vajda döntős, bukott a kajaknégyes

A kajak egyesek versenyében érdekelt Kucsera Gábor és a férfi kajaknégyes nem jutott be a döntőbe 1000 méteren a poznani kajak-kenu világbajnokságon. A többi számban sikeresen szerepeltek a magyarok az egy kilométeres táv csütörtök délutáni középfutamai során, így a szombati nyolc finálé közül hatban lesz magyar hajó - írja az Nemzeti Sport honlapja.

Kovács Katalin

(K-1),

Vajda Attila

(C-1) és a

Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos

kettős (K-2) egyformán futamgyőzelemmel, a

Tóth Márton, Mike Róbert

kenupáros pedig egy második hellyel került a legjobb kilenc közé.

Kucsera

csupán ötödik, az Eb-n ezüstérmes férfi kajaknégyes pedig negyedik lett középfutamában, a továbbjutáshoz legalább az első három között kellett volna zárniuk. A

Szabó Gabriella, Csipes Tamara

kajakos duó már a délelőtti előfutamból kvalifikálta magát a döntőbe, míg a kenu négyeseknél a kevés nevező miatt csak finálét rendeznek. Pénteken az 500 m-es előfutamokat, majd 14 órától a táv középfutamait rendezik Poznanban. További részletek

a Nemzeti Sport weboldalán

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.