Ágyúlövésektől voltak hangosak a szőregi utcák vasárnap + FOTÓK + PANORÁMA

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Harci kiáltásoktól, puska- és ágyúlövésektől voltak hangosak az utcák, amikor vasárnap az eredeti helyszíntől néhány kilométerre mintegy kétszáz hagyományőrző lovas, gyalogos és tüzér 161 esztendő után újravívta a szőregi csatát.

A XI. Nemzetközi Huszár és Hagyományőrző Találkozó záróeseményeként megrendezett összecsapás a szőregi bányagödörnél valósághű tüzérségi küzdelemmel kezdődött. A lőpárbaj után a gyalogosok, majd a lovasok csaptak össze. Ahogy 1849-ben, úgy 161 évvel később is a magyar seregek oldalán szálltak hadba a lengyel légió egységei. A lovas- és gyalogosrohamokkal, visszavonulásokkal tarkított küzdelmet vízi ütközet követte: a tavon átkelni igyekvő osztrákok hajója telitalálatot kapott és elsüllyed.
Ezután a magyar erők kiszorultak a csatatérről, és délfelé vonultak vissza a település utcáin, úgy ahogy a szabadságharc idején is történt. Több előretörés és hátrálás közben az osztrák dragonyosok ágyút is zsákmányoltak. Bár a honvédek bátran küzdöttek, a történelmen változtatni ők sem tudtak, a csata a császári csapatok győzelmével végződött, a magyar seregek kénytelenek voltak föladni a települést.
A szőregi csata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó ütközete volt. 1849. augusztus 5-én Szőregnél a magyar seregek Dembinski lengyel tábornok vezérlete alatt vereséget szenvedtek a Haynau vezette császári-királyi csapatoktól, elhagyták állásaikat, és visszavonultak Temesvár felé. A vereség a viszonylag kis veszteségek – ötszázan vesztették életüket és négyszázan estek fogságba – ellenére is súlyos volt, mert a csapatok harcrendje és morálja is megbomlott a harc és az azt követő visszavonulás során.

no images were found


Huszár és Katonai Hagyományőrző Találkozó – Tábor

Előző sztori

Labdarúgás: kikapott Makón a KITE-Szeged

Következő sztori

Eclipse: az eseménysűrítés netovábbja