Idén is honismereti táborba várják a fiatalokat + HANG

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Csongrád és Arad megyei, valamint délvidéki gyerekeknek szervez honismereti tábort a Csongrád Megyei Önkormányzat. Az idén immár negyedik alkalommal megrendezett táborban huszonhét gyermek és öt pedagógus vesz részt a színes programokon.

A gyerekek ellátogatnak többek között Ópusztaszerre, Csongrádra, Szentesre és Szegedre is. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke a megnyitón elmondta, hogy a honismereti tábor célja, hogy egymás kultúráját megismerjék a fiatalok, továbbá, hogy erősödjön bennük anyanyelvük szeretete és megőrizzék etnikai identitásukat. Az ismeretátadás mellett a tábor olyan kirándulásokat is magába foglal, amelyek a magyarság számára kiemelkedő jelentőségűek és a vendég gyerekek mellett a Csongrád megyeiek számára is fejlesztik a honismereti tudást és szélesíti a látókörüket.
A tábornak a csongrádi Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és Kollégium, a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézménye ad otthont.
A gyerekek kedden Ópusztaszerre utaznak, szerdán pedig a szentesi gyerekkönyvtárban vesznek részt egy előadáson, majd strandolnak. Ellátogatnak továbbá Hódmezővásárhelyre Ambrus Sándor fazekasműhelyébe, Szegeden pedig a Móra Ferenc Múzeumba, a Fekete Házba és a Vadasparkba.

Hallgassa meg a Rádió88 Zakar Péterrel készített hanganyagát!

no images were found

Előző sztori

Olvasói levél: Még egyszer az arzénos ivóvízről

Következő sztori

Lopni akartak a tettenért tizenévesek