Kultúra

Underground – vakondtúrás E-mollban

Underground – vakondtúrás E-mollban

2010. június 19., szombat
Underground – vakondtúrás E-mollban
Az underground zene mindannyiunk közösen értelmezhető élménye – egy klub vagy pincehelyiség izzadó anyaméhében. Főként a szegedi underground érára fókuszálva Pleskonics Andrással, az SZTE rock-gurujával társalogtam a SZTEage nevű egyetemistákkal tömött csehó Doorstól málló falai közt. Piával körülbástyázva magát – érzékszerveit alkohollal kicsatolva ugrott neki a tenger méretű témának. „A rock egy marha nagy dilemma – szóval underground… minden bandának van underground stádiuma. Ez lényegében – ha grammatikailag fogjuk meg a dolgot – az alulról felszökő, támadó zenét takarja. A ’60-as ’70-es évek zenész eszménye. Egy magatartásforma. Akkor aggatták rá ezt a kifejezést, mert itt is mindenki skatulyákban akar gondolkodni. A nincstelenek önmegvalósító zenéje, akik nem voltak hajlandók kiszolgálni a közízlést” – így Plesi.

Beatles a maga a showbiznisz

Mialatt egyre nagyobb társaságot rántott körénk teljes spontaneitással – én az ún. földalatti rock társadalmi hozadékát kezdtem el feszegetni. Precedensként felhozva a Beatles hamburgi korszakát – ami elemeiben rokonítható a tíz évvel későbbi utcára szült punk hullámmal – ami viszont a hippi szcéna tulajdonképpeni vadhajtása. Az underground ugyanis semmi más, mint az aktuális szociális viszonyok elleni zabolátlan fellépés – a fogyasztók makulátlan szájüregét szuvas fogként megmételyező művészet. Nem csak zenére lekorlátozva. „A Beatles bőrkabátos korszaka színtiszta showbiznisz volt. Fél napokon keresztül ugráltatták őket a színpadon. Semmi deviancia nem szorult beléjük akkoriban. De tény, hogy az ő hatásukra nyert formát a liverpooli klubélet. A Cavern, ahol nyomták – na, az underground volt.” Woodstock reménytelen elfajzása az Altamonti fesztivál – szabad szerelemből pornó - gyilkosságba szakadó amerikai álom. „Oké, megtörtént – de csak a hippik ellenlábasai fújták fel a dolgot – baromi könnyű volt aztán erre hivatkozni. És kezdeni a sírásást.” Szememből kiolvasva a kétkedést, hozzátette még, hogy ez a szubkultúra nem volt törvényszerűen halálra ítélve. Az elüzletiesedett rockipar fehérvérsejtje kebelezte be. Kérdésemre, miszerint a rock őssejtjének számító fekete blues tekinthető-e kitaszítottnak muzikális értelemben (társadalom alsó szegmense) – vehemens fejbólogatás volt a reakció – „Egészen az afrikai törzsi rítusokig visszanyúlhatunk – a vad, bohém zene nyers kifejeződése.”

Szegeden a föld alatt…

A beszélgetés folyamát innentől igyekeztem egy lokális, szegedi mederbe terelni. Plesi tiltakozott, mondván ő régi veretű már ehhez – nincs annyira képben. Egy Dani nevű srác (helyi gitáros perpillanat banda nélkül) azonban képes volt rám kontrázni. „Szegeden kevés banda van, amiben az ember megtalálnál a sajátját – a neki fekvő érzést. Ugyanakkor a lehetőségek termőföldje erősen száradó félben van – semmi segítség.” Elmélkedését továbbfűzve leszögezi, hogy nincs orientáció, ami irányába mehetnének a csapatok, de mindig létezik egy bizonyos mag, akik értékelni fognak. Szegeden az esélyek elég gyéren vannak kivilágítva az út szélén. Pécs a fővárosa a kortárs undergroundnak. Dacára, hogy pár helyi zenésztömörülés (Kiabátor, Atomtorta, The Fiction Stop) már más, távolabbi helyeken koncerteznek, illetve stúdióba is be-beszabadulnak. Viszont még mindig pusztán rajongóiknak (és önmaguknak) működnek. Közben Plesi is alkotta a maga esszenciális véleményét.

Mindörökké CPG

„Szeged? CPG. Ők abszolút. Etalonjai a mozgalomnak, mint a Sex Pistols vagy maga Woodstock, mint fogalom. Persze itthon minden egy jó tíz éves fáziskéséssel jelentkezett. Az Illéstől kezdve minden. Köszönhetjük ezt a 3T rendszerének ugye – egy beteg neurózisos államberendezkedés volt az, tiszta kultúrpesszimizmus. Magyarországon könnyű underground zenésznek lenni – foglazulásig gyakorolsz, klubokban lépsz fel, és nem hagyod magad idomítani a rockpiac által. Persze nem marad senki underground, ha elkapja a siker. És előbb-utóbb elkapja – megbontja a fullasztó atmoszférában gyülekező Senkiháziak (Kerouac regénye – szerk.) egységét. És onnantól kezdve a bandák meg a kiadók ráfekszenek a tömegtermelésre – mert az underground az, ami semmire sem hasonlít. Mint az első szerelem. Ja, pontosan.” – ezután az ő szavaival élve Doors-részegre ittuk magunkat és a teljes eufória parttalanságával áttörtünk a másik oldalra.

Berényi Csaba

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.