Írjon nekünk

Hírzóna

Újabb fejlemények a vasárnap hajnali halálos balesetben Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Gyanúsítottként hallgatta ki, és őrizetbe vette a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya azt a 20 éves szegedi férfit, aki a helyszíni szemle adatai szerint a ma hajnali Budai Nagy Antal utcában történt halálos balesetet okozta – közölte Pál János rendőrségi szóvivő.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint egy 22 éves szegedi nő barátaival sétált a Budai Nagy Antal utcán. Amikor hallották, hogy egy autó érkezik, lehúzódtak az út szélére, de annak sofőrje ennek ellenére – vélhetően jelentős sebességtúllépés miatt – elsodorta a szerencsétlenül járt nőt, aki a helyszínen életét vesztette. A sofőr a balesetet követően tovább hajtott, majd néhány száz méterre állt csak meg.

A 20 éves sofőr az elsődleges megállapítások szerint bűncselekményi értékhatárt meghaladó ittas állapotban ült a volán mögé, ezért vele szemben a Szegedi Rendőrkapitányság halált okozó ittas járművezetés bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást őrizetbe vétele mellett. A rendőrség előterjesztést tesz az ügyészség felé előzetes letartóztatásának indítványozására.

A gépjárműben utazott a jármű 22 éves tulajdonosa, aki feltehetően szintén ittas állapotban volt, vele szemben halált okozó járművezetés tiltott átengedése és segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, mivel olyan személynek engedte át a vezetést, aki alkoholtól befolyásolt állapotban volt – közölte a szóvivő.

Hírzóna

Ortopéd-szakorvos szerint nagyon fontos a megfelelő iskolatáska kiválasztása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A jó iskolatáska ergonomikus, jól illeszkedik a gerincoszlopra – mondta Moravcsik Bence ortopéd-szakorvos az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Tovább olvasom

Hírzóna

Baleset miatt lezárták az M5-öst Szeged felé

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Baleset történt az M5-ös autópályán Balástya közelében vasárnap reggel, az autópálya Szeged felé vezető oldalát lezárták – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Tovább olvasom

Hírzóna

A közösségi összetartozás élményét adják a családi Erzsébet-táborok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szociális biztonság első téglája mindig a közösségteremtés és a közösségépítés – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szombaton Zánkán, a családi Erzsébet-táborok záró hétvégéjén.

Tovább olvasom

Aktuál