Írjon nekünk

Kultúra

Szerepjáték és zene: Sárkánykönny Dalnok Társulat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sybill.jpg

Megjelent:

A szegedi és jászberényi fiatalokból álló Sárkánykönny Dalnok Társulat hobbizenekarként indult, de három év alatt a földrajzi távolságok ellenére eljutott odáig, hogy egy – egyelőre nyers formában létező – albumot elkészítsen saját szerzeményekből. Saját dalaikban több stílust igyekeznek vegyíteni, illetve az alap zenekari felálláson (gitár-dob-basszus) túlmutatnak azzal, hogy a dallamaikat finom hegedű és fuvolaszó bővíti. Emellett a formáció tagjai a fantasy szerepjátékok nagy rajongói. A zenekarral az Assam Teaház teraszán eltöltött koraesti, kellemes beszélgetés kivonata az alábbi interjú.

– Hogy indult a Sárkánykönny?

Szórádi János József: – A zenekar 2007 júliusában alakult. Ennek az előzménye az volt, hogy a Fireball Larp (Larpp, mint t Live Action Role Playing) élő, szerepjátékos rendezvényen Jászberényben úgymond „hangulatelemként” felkértek minket, hogy adjunk egy kis háttérzenét, vagyis különféle fantasy témájú dalokkal szórakoztassuk a nagyérdeműt. A fellépés olyan jól sikerült, hogy többen odajöttek hozzánk a fellépés után, hogy van-e esetleg lemezünk. Ezután úgy gondoltuk, hogy komolyabban kell foglalkoznunk a közös zenéléssel. Kezdetben négy taggal üzemeltünk, majd kiegészültünk, és hét taggal folytattuk tovább. Több tagcserén estünk át, de mondhatni a zenekar töretlenül működik tovább. Molnár Eszter 2009 februárjában csatlakozott a csapathoz, mint fuvolista, ő a zenekar grafikusa is: a lemezünk borítóját és a tagokról készült rajzokat szintén neki köszönhetjük.

Bordal

„Álló nap csak dolgoztunk,
Estére elfáradtunk,
Három szekér szőlőtermést
Csupasz lábbal tapostunk,
Kedvesemnek sok a dolga,
Bor asztalra kipakolva
Vörös testű édes lőre,
Kimegyünk a legelőre,
Tüzet rakunk, énekelünk,
A sok bortól jó a kedvünk,
Táncot lejtünk, vigadunk,
Egész éjjel mulatunk!”

– Kezdetektől saját szerzeményeket szerettetek volna játszani, vagy feldolgozásokkal is próbálkoztatok?

Sz.J.J: – Azzal a céllal indultunk, hogy saját dalokat játsszunk. Józsa István (Druid) hozta össze annak idején ezt a zenekart, ő volt az ötletgazda. Volt egy vagy két feldolgozás kezdetben, de már a legelején saját szerzeményeket készítettünk.

– Mi inspirál titeket? Miért pont az akusztikus fantasy műfajra esett a választásotok?

Sz.J.J.: – Egyrészt azért is választottuk ezt a stílust, mert gyakorlatilag Magyarországon nem is annyira ismert még, tehát ha jól tudom, az akusztikus és a fantasy műfaját még nem rakták össze eddig. Egyébként az inspirációt szolgáltatta még az is, hogy mindannyian szeretjük a szerepjátékokat, és a szöveg- és dallamvilág ilyen irányultságát. A zenekarban külön-külön fel lehetne sorolni az inspirációkat, de számomra például az Iron Maiden volt, van és lesz. Számomra örök. Aztán a Blackmore’s Night zenekar, és persze Loreena McKennitt.

A zenekar

Józsa István (24) csörgődob, doromb, tangóharmonika, vokál
Szórád János József (23) ének, gitár, mandolin
Lukácsi Roland (26) bodhrán, bongo, vokál
Kalányos János (22) basszusgitár, gitár, vokál
Linnert Éva (23) hegedű
Molnár Eszter (19) fuvola
Páli Éva (25) ének

Hivatalos honlap
http://www.sarkanykonny.ucoz.hu

– Idén februárban elkészültek az első stúdiós hangfelvételek. Ahogy azt korábban említettétek, két nap alatt tizenhét dalt rögzítettetek. Ez nagyon soknak tűnik ennyi idő alatt. Vannak zenekarok, akik éveket töltenek stúdióban…

Sz.J.J.: – Úgy érzem a két nap megfeszített munkájának eredményeképpen ez a tizenhét szám már csak egy kis utómunkálatot igényel. Szeretnénk megvárni, míg beérnek a felvételek, vagyis átesnek a megfelelő utómunkálatokon.

Lukácsi Roland: – Nálunk a számok nagy része egyébként nem öt-hat perc, hanem vannak másfél perces átvezetők a dalok között. Persze ugyanígy vannak öt-hat percnél sokkal hosszabb számaink. Illetve a stúdiófelvételnél nem utolsó szempont, hogy egészen más az akusztikus hangszerek bemikrofonozása, mint az elektromos felszerelésnél. Nagyon sokan tényleg heteket ölnek bele egy album felvételébe.

– Terveztek fellépéseket már ezen a nyáron. Ha igen, akkor országos szinten gondolkodtok, vagy csak helyben?

Sz.J.J.: – A Múzeumok Éjszakáján fogunk fellépni legközelebb, június 19-én a jászberényi Jász Múzeumban. Nehéz egyébként összerántani a zenekart, hiszen mindannyiunk tanul, vagy dolgozik a zenélés mellett, de kapcsolatban vagyunk. Mikor nem tudunk találkozni, e-mailben tartjuk a kapcsolatot.

Mennyire engedtek a dalaitokban például az ír, és egyéb más hatásoknak a magyar népzenei világ mellett?

L.R.: – A mi stílusunk egy keverék. A magyar népzene mellett némi kelta és ír íz is került a dalainkba, de ugyanúgy megtalálhatóak a reneszánsz és középkori elemek.

Sz.J.J: – Ez így egy elég vegyes mixnek tűnik, de úgy gondolom, működik a hatások egyesítése, amit mi akusztikus fantasynek hívunk. Úgymond stílust szeretnénk teremteni ezzel.

Továbbra is várjuk a szegedi, tehetséges írók, zenészek, költők, festők és művészek jelentkezését. Elérhetőség az Impresszumban!

Hírzóna

Rajzpályázat győzteseit hirdették ki Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sybill.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az Ünnep, család, hagyomány címmel meghirdetett versenyre helyi és a szabadkai általános iskolások alkotásait várták.

Tovább olvasom

Hírzóna

Erdélyi kastélysorsokkal találkoztak a vásárhelyi diákok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sybill.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vincze Gábor, a közgyűjtemény történésze kalauzolta a diákokat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Szegeden is bemutatják a Jób lázadása című film felújított változatát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sybill.jpg

Megjelent:

Szerző:

Január végén.

Tovább olvasom

Aktuál