És bár a média a helyszínről tudósított, mégis inkább az új kormány alakulásával, a „kettős állampolgársággal” és a szomszédos szlovák állam reagálásával volt inkább elfoglalva, hangsúlyosabbá téve e kérdéseket, miközben percről percre élő adásban a szemünk láttára alakult ki a katasztrófahelyzet.
Most, hogy nagy valószínűséggel elvesztettük a nagy vízzel szembeni borsodi csatát (jobb megoldás nem lévén majd’ ötezer, azaz két-három falunyi lakost kellett kitelepíteni), úgy érzem, az utolsó napok hősies helytállása, a helyszínen maradtak és az erősítésként végül oda küldöttek további „harcban állása” ellenére kimondhatjuk: a segítségnyújtás megkésve érkezett Borsodba.
Az áradás árát még senki nem tudta kiszámítani, a jelek szerint a hét végéig éjt nappallá téve folyamatosan támadni fognak a megduzzadt folyók, minden útjukba esőt veszélyeztetve: lesz mit újjáépíteni, ha lesz – miből? –, aki belevágjon: sokaknak bizony mindent elölről kell kezdeniük!
Hogy miért késett a segítség, illetve a helyzet komolyan vétele? Most utólag azt lehet gondolni, hogy mivel elsőként főként (korábban soha nem hallott nevű) kis falvak kerültek veszélybe, s a nagy folyókon nem mutatkozott vészterhes áradás, továbbá nem hittük, hogy csak nem fordul jobbra az idő, egyszerűen nem vettük komolyan a helyzetet!
Megszoktuk továbbá, hogy mostanság egyre szeszélyesebb az időjárás, így sajnos már nem számít rendkívülinek egy-egy hazai területen mindent tönkretevő elemi kár, okozza azt jég, víz vagy viharos szél. Mivel egyre több ilyen híradást látunk, talán kevésbé kavarják fel a közvéleményt e képek és segélykérések. Mindettől eltekintve: a kormánynak (még ha ügyvezető is már csupán) kötelessége lett volna a helyén lennie, márpedig nem volt ott! Éppen a helye átadásával volt elfoglalva, épp csak annyit tett ez ügyben, hogy ne érje szó ezért, utolsó – nem a csontvázak dugdosásával töltött – perceiben. Ha jól emlékszem, talán még maga Bajnai Gordon is „leutazott vidékre”, és beígért 800 milliót, hogy azt majd Orbánék kifizetik, de nem kongatta meg a vészharangot.
És bár a média a helyszínről tudósított, mégis inkább az új kormány alakulásával, a „kettős állampolgársággal” és a szomszédos szlovák állam reagálásával volt inkább elfoglalva, hangsúlyosabbá téve e kérdéseket, miközben percről percre élő adásban a szemünk láttára alakult ki a katasztrófahelyzet. A válság első jeleként a készenléti rendőrség zsákolásra utasítását aposztrofálhattuk, és hogy megindult a karitatív szervezetek segélygyűjtése. Mindezek után varázsütésre – talán az új kormány színre lépésével? – mindenki rájött, ennek a fele sem tréfa, de akkora már időhátrányba keveredtünk, hiába duplázták a védekezésre szánt összeget, hiába álltak rendelkezésre helikopterek… Az elmúlt hétvégére már 8000 embert irányítottak a válságban lévő térségekbe, ahogy a hírekből kiveszem, többségükben rendvédelmi dolgozók (még börtönőrök is) meg némi katonaság. (Apropó, hadsereg: mindenki külföldön szolgált, vagy állami pénzen a laktanyában várt a parancsra? Mi történt, hogy a haza védelmére felesküdött fiaink – egy-két egységtől eltekintve – nem moccantak rá az ár- és belvízvédelemre? Vagy netán vészhelyzet – körletelhagyási tilalom – volt elrendelve szlovák–magyar ügyben, csak nem vertük nagydobra? Vagy csak a félreértések megsegítése végett nem mertünk az északi határ környékére vezényelni gépesített alakulatokat, helikopterestől? Pedig mint NATO-szövetségesek kéz a kézben védekezhettünk volna a határ mindkét oldalán, ha nincs ez a fránya Trianonra emlékezés, pont ilyenkor!)
S ha már itt tarunk, hol volt a „gárda?” Most meg ne kérdezzék, hogy milyen gárda, mert ami nincs – precízebben fogalmazva nincs engedélyezve –, az nem létezik, pont úgy, mint a cigánybűnözés! Nos, kérem, én az iménti kérdést nem egyszer feltettem a tévéképernyők előtt ülve. De nem hívén az ott látottaknak, ráklikkeltem a Jobbik „híradópótló”-jára. Vona Gábor ugyanis többször hivatkozott egy Jobbik TV-re, ahol azt is lehet látni, amit a többi tévén nem: nevezetesen, hogy egy bizonyos formaruhákat kedvelő, a piros-fehér nemzeti jelképeinket nem megvető, alakzatban masírozni kedvelő csoportosulás tagjai ott vannak a bajban, s ha kell, a romákkal közösen zsákolnak, vagy jobb híján azok házait mentik a habzó ártól. Bizony a feloszlatott – s a hétvégén más néven újjáalakult – gárda tagjai és szimpatizánsai (a nem manipuláltnak látszó felvételek szerint) ahol szükség volt rájuk (és szóba álltak velük a belügyérek) ott segítettek, ahol tudtak. Mi több szervezetlenségről, oda nem figyelésről panaszkodtak (hol zsák van, és nincs homok, hol fordítva), továbbá hiányolták a „kétharmadot” a gátakról. Tény, hogy a sajtó egységesen bojkottálta e csoportosan segítségnyújtásra jelentkező nemzettársaink vízelhárító munkájáról szóló tudósítások közreadását, ami, ha akarom, érthető – álláspont –, ha akarom, nem. Ennek ellensúlyozásaként azt reméltem, már készülnek a vasárnapi zsákolásról szóló vörös inges, narancs pólós és zöld anorákos, szintén csak az internetre szánt videók: de nem így esett, és ez az eset sajnos magáért beszél! Mint ahogy az is ciki, hogy a két segélygyűjtőszám egyikén, a 1749-en a teljes összeget a Magyar Vöröskereszten keresztül a bajba jutottak megsegítésére fordítják, míg a másikon, a 1752-ön a Magyar Telekom levonja magának a „kapcsolási díjat”, és erről csupán az apró betűs rész második mondatában tájékoztatja a jótékonykodókat.
A víz Szegedre a Tiszán még csak most érkezik igazán, Csongrád megye és a határ már a belvízben úszik. Az árban pedig ott sodródhat valahol akár egy a házakkal, vagyonokkal elsodort Molnár Oszkár-féle gumikalapács, mint egy bajba jutott település nagy többséggel megválasztott független polgármestere és egyéni parlamenti képviselője zajos múltjának záloga. A gumikalapácsos egyszer s mindenkorra gumicsizmásként vonul be az elárasztott Edelény történetébe!
