Írjon nekünk

Egyetem

Egy hónapon át osztják a diplomákat az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Június 19-étől megkezdődik a diplomaosztó ünnepségek sora a Szegedi Tudományegyetem.

Június 19-étől kezdve közel egy hónapon át tartanak a diplomaosztók a Szegedi Tudományegyetem tizenkét karán. Az idén legkorábban a Fogorvostudományi Kar végzősei vehetik át okleveleiket: június 19-én a József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK). Az idén is a TIK szolgál a legtöbb helyszínül, ám akadnak kivételek: a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hagyományosan a Belvárosi moziban, az Állam- és Jogtudományi Kar a Szegedi Nemzeti Színház épületében, a Mérnöki Kar a Csongrád Megye Önkormányzat Hivatali Tanácstermében, a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar a Mozaik Kamarateremben, a Zeneművészeti Kar pedig a Fricsay Ferenc Hangversenytermében ünnepel.

Alábbi összeállításunkban valamennyi kar diplomaosztójának időpontját és helyszínét megtalálják.

Állam- és Jogtudományi Kar: július 3. (szombat) 10 és 13 óra (jogászavatás), július 10. (szombat) 10 és 12 óra (BSc, MSc szakok), Helyszín: Szegedi Nemzeti Színház (Szeged, Vaszy Viktor tér 1.).

Általános Orvostudományi Kar: június 27. (vasárnap) 13 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Bölcsészettudományi Kar: július 11. (vasárnap) 9, 11, 14 és 16 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar: június 27. (vasárnap) 15 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Fogorvostudományi Kar: június 19. (szombat) 11 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Gazdaságtudományi Kar: július 03. (szombat) 10 és 14 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Gyógyszerésztudományi Kar: június 27. (vasárnap) 10 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Juhász Gyula Pedagógusképző Kar: július 10. (szombat) 9, 10:30 és 12:30 óra. Helyszín: Belvárosi mozi (Szeged, Vaszy Viktor tér 3.).

Mezőgazdasági Kar: július 2. (péntek) 10 óra 30 perc. Helyszín: Mozaik Kamaraterem (Hódmezővásárhely, Lánc utca)

Mérnöki Kar: június 26. (szombat) 10 óra. Helyszín: Csongrád Megye Önkormányzat Hivatal Tanácsterme (Szeged, Rákóczi tér 1.).

Természettudományi és Informatikai Kar: július 9. (péntek) 10 és 14 és 17 óra. Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.).

Zeneművészeti Kar: június 23. (szerda) 12 óra. Helyszín: az SZTE ZMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.).

Egyetem

Napi cuki: terápiás kutyával a vizsgadrukk ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Szegedi Tudományegyetemen egy törpe schnauzer segíti a diákokat a vizsgadrukk leküzdésében.

Tovább olvasom

Egyetem

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A látogatók maguk is végezhetnek kísérleteket, amelyek jó része az idén hatvanéves lézerrel kapcsolatos.

Tovább olvasom

Egyetem

Doktori oklevélátadó ünnepséget rendeznek az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Habilitált doktori címet 19 oktató szerzett az elmúlt időszakban.

Tovább olvasom

Aktuál