Írjon nekünk

Közélet

Decemberben beszámoltak a múzeum és a Szeviép szerződéséről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Több mint 80 millió forinttal tartozik a Móra Ferenc Múzeumnak a Szeviép Zrt. – hangzott el a Csongrád Megyei Önkormányzat csütörtöki rendes közgyűlésén. Az ügyben Zombori István igazgatót hatalmazta fel a testület arra, hogy mindent tegyen meg mindent az adósságrendezés érdekében.

A megyei múzeum egyik legmegbízhatóbb megrendelője volt régészeti feltárásokra a Szeviép Zrt. 2002 óta – jelentette ki Zombori István múzeumigazgató. Az M43-as autópálya építése kapcsán viszont tavaly tavasszal egy homokbánya feltárására kaptak megbízást, és ki is számláztak közel 50 millió forintot, amit a mai napig nem fizettek ki a múzeumnak. Egy másik munkáról a 34,6 milliós számlát pedig ki sem tudták állítani, mert a teljesítés elismeréséről szóló nyilatkozatot sem állította ki a cég.
Halmai László képviselő egy tavalyi közgyűlési határozatra hívta fel képviselőtársai figyelmét, ami Magyar Anna elnököt bízta meg azzal, hogy felügyelje a Móra-múzeum és a Szeviép közötti szerződés pénzügyi teljesítését olyan kitétellel, hogy a decemberi közgyűlésen hangozzon el beszámoló.
Kovalcsik Andrea főjegyző a témában arról tájékoztatta portálunkat, hogy a 2009. december 17-i közgyűlésen a „Jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról” tárgyú előterjesztés foglalkozott is a témával. A Belsőellenőrzési Osztály és a Szakmai-felügyeleti Osztály munkatársai soron kívüli ellenőrzést végeztek 2009. október 19-től 2009. november 5-ig terjedő időszakban. Kovalcsik Andrea elmondta, hogy az ellenőrzési jelentés december 10-től elérhető a képviselők számára.

Hírzóna

Rabok alkotásai díszelegnek néhány szegedi szociális intézményben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Olajfestményeket, grafikákat és cérnaképeket ajánlottak fel a fogvatartottak.

Tovább olvasom

Közélet

Azt nem tudják, hogyan, csak azt, miben kellene együttműködni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Azt még nem tudják, miként valósítható meg az együttműködés, azt viszont már megfogalmazták, hogy milyen ügyekben szeretnének közösen fellépni.

Tovább olvasom

Hírzóna

Idén is megrendezik a Magyarok karácsonyát Ópusztaszeren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Trianon és a magyar oktatás 1920-45 címmel kiállítás is nyílik.

Tovább olvasom

Aktuál