Írjon nekünk

Egyetem

Bonifert Domonkos nevét vette fel a Makkosházi Általános Iskola + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Tanévzáró ünnepséget rendeztek a Makkosházi Általános Iskolában, amely a tanári kar kérésére új nevet vesz fel, ősztől már az intézményt Bonifert Domonkos Általános Iskolának hívják.

Az ünnepségen a szülők, gyerekek és hozzátartozók mellett jelen volt Bonifert Domonkosné Kati néni, Solymos László várospolitikai alpolgármester, Révész Mihály, az oktatási bizottság elnöke, Kenderesi-Szabó Mihály önkormányzati képviselő, Husztáné Gyursánszki Erzsébet, az iskola igazgatója.

„26 év után az iskola vezetése úgy döntött, új nevet választ az intézménynek” – kezdte köszöntő beszédét Solymos. „Olyan nevet, amely jobban illik majd az új korszakot kezdő iskola profiljához, programjához, és szakmai múltjához.” Így lett az iskola új neve a jövő tanévtől Bonifert Domonkos, amely jobban tükrözi majd az intézmény megújult arculatát. Az alpolgármester átnyújtotta az igazgatónőnek az új alapító okiratot, majd megkezdődött a tanévzáró alkalmi ünnepi műsor.

Kommentek

Egyetem

Gyógyszerésztudományi területen az SZTE a legjobb hazai egyetem

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A legjobb vidéki felsőoktatási intézményként szerepel a Szegedi Tudományegyetem az Academic Ranking of World Universities 2019-es listáján. A világrangsorban a legjobb ezer intézmény közé került az SZTE. A gyógyszerésztudományi listán hazai viszonylatban az első, a világrangsorban a 151-200. helyen áll. Kommentek

Tovább olvasom

Egészség

Egészségszűrésre várják a lakosságot a szegedi Rotary klubok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szombaton, az újszegedi Rotary Tanösvény-Gergő ligetben.

Tovább olvasom

Egyetem

A munkaerőpiaci igényekhez igazodnak az SZTE képzései

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Idén hat százalékkal többen kezdik meg tanulmányaikat.

Tovább olvasom

Aktuál