Gazdaság

A tévézés jövője és tendenciák alakulása

A tévézés jövője és tendenciák alakulása

2010. június 16., szerda
A tévézés jövője és tendenciák alakulása
Egy évtizede el sem tudtuk volna képzelni, hogy felvehető és megállítható lesz a tévéadás, sőt akár kóddal le is tilthatunk olyan műsorokat, melyeket nem szeretnénk, hogy gyermekeink lássanak. Ez azonban ma már nem fikció, és ha figyelembe vesszük azt, hogy a magyar lakosság átlagosan négy és fél órát tölt tévénézéssel naponta, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lesz a televíziózás jövője. Az Invitel Zrt. szakemberei szerint a jövő a tudatos televíziózás és az IPTV. Míg 1999-ben két óra harmincöt percet töltöttünk a képernyők előtt, addig egy idén áprilisi felmérés szerint már négy és fél órát tévézünk átlagosan naponta. Ezekkel az adatokkal nem csupán Európában, hanem világviszonylatban is vezető helyen áll hazánk. A tévézéssel töltött idő – amellett, hogy ijesztően soknak tűnhet – azt is jelzi, hogy az egyik legfontosabb szórakozás lett hazánkban. Az Invitel Távközlési Zrt. lakossági üzletág igazgatója, Fejes Tibor szerint ez összefügg a recesszióval is, és egyes felmérésekből az is világosan kiderül, hogy ha arról kell dönteni, miről mondunk le, vagyis mire nem akarunk költeni, akkor a televízió csak a hetedik helyen szerepel ebben a rangsorban. Ma már sokan a televízió műsoraihoz igazítják szabadidős tevékenységeiket, napi időbeosztásukat, igaz, a 18-29 évesek körében csökken a televízió nézéssel töltött idő. A fiatalok így is napi három óránál többet töltenek a készülékek előtt ücsörögve. Már csak ezen adatok miatt sem mindegy, hogy mi a jövő útja. Fejes Tibor szerint a digitális adás és az úgynevezett IPTV tudatosabbá teheti szokásainkat is. A ma eltöltött átlagosan négy és fél óra akár csökkenthető is, ha az ember csak a kedvenc műsorát nézi meg, és ezt is akkor teszi, amikor ráér. A televíziózásra szánt időt ez természetesen nem csökkenti feltétlenül, ám a lakosok igényeit jobban kiszolgálja.

Digitális átállás 2012-ben

Az analóg földfelszíni sugárzás 2012-ben megszűnik, így a 3,8 millió háztartás közül mintegy 800 ezernek döntenie kell, hogy milyen megoldást választ, feltéve, hogy továbbra is akar televíziót nézni. Fontos tudni, hogy a digitális átállás az állami tulajdonú frekvenciákra, a földfelszíni műsorsugárzásra vonatkozik, így szobaantennával nem lesznek foghatóak a csatornák. A kábeltelevíziók analóg jeltovábbítása azonban megmarad, ám a legtöbb adót csak digitálisan lehet majd fogni. A fogyasztó dilemmája tehát, hogy dekódert vásárol, vagy igényeihez igazodó szolgáltatót keres. Az Invitel szakemberei szerint a jövő az IPTV (Internet Protocol Television), mely rövidítés azt jelenti, hogy az adás internetes technológiát használva jut el a nézőhöz. Ennek azonban nincs köze a klasszikus értelemben vett internethez. Fejes Tibor elmondta, hogy tudatos televíziózás alatt azt értik, hogy akár több digitális adást is felvehetünk, vagy megállíthatjuk a műsort. Hazánkban kizárólag az InviTV-n elérhető funkció a „tegnap TV”, mellyel 3 napra visszamenőleg korábbi műsorokat nézhetünk. Kiemelte továbbá a „gyerekzárat”, ami szintén a tudatos televíziózásról szól. Ez azt jelenti, hogy korhatáros filmeket vagy akár egész adókat le lehet tiltani és csak bizonyos kóddal lehet megnézni. Így elkerülhető, hogy a gyerekek olyan műsorokat nézzenek meg, melyek nem megfelelőek életkorukhoz, érettségükhöz. Az IPTV-t használhatjuk ezen kívül filmtékaként is, illetve hangoskönyvek „kölcsönzésére” is lesz lehetőség. Mindez a tudatosságról szól, az már más kérdés, hogy növeli-e a tévénézéssel töltött időt.

Régiós különbségek és árérzékenység

Az Invitel dél-keleti régió piacmenedzserétől, Lalia Gábortól megtudtuk, hogy régiónkban az országos átlagnál kevesebben váltottak eddig digitális tévézésre. Míg országosan háztartásonként 4000 forintot költenek a televíziós szolgáltatásokra átlagosan, addig a Dél-Alföldön 3600 forintot. Ez természetesen jelenti azt is, hogy itt nagyobb a verseny, térségünkben jelentősebb növekedés lesz tapasztalható ezen a téren. Szeged például különleges helyzetben van, hiszen két IPTV szolgáltató közül választhatnak az ügyfelek. Helyi sajátosság az is, hogy itt többen igénylenek idegen nyelvű adót, ami a sok egyetemista miatt nem meglepő. A különböző szolgálatosok árával kapcsolatban elhangzott, hogy azok az ezredfordulótól 2007-ig az inflációt meghaladóan növekedtek, hiszen nem volt verseny. Az Invitel szakemberei szerint a piaci verseny miatt a közeljövőben nem várható jelentős árváltozás e szolgáltatások tekintetében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.