Közélet

A Jobbik a román konzulátus előtt (Frissítve)

A Jobbik a román konzulátus előtt (Frissítve)

2010. június 2., szerda
A Jobbik a román konzulátus előtt (Frissítve)
Délvidéki országzászlót és Horthy-emlékművet ígér a Jobbik, ha bejut a szegedi közgyűlésbe az őszi önkormányzati választásokon. Erről és a trianoni megemlékezésről beszélt a párt városi szervezetének alelnöke és elnöke a román konzulátus előtt szerdán. A Jobbik szegedi szervezetének alelnöke, Rácz Tibor a közelgő Trianon emléknap kapcsán elmondta, hogy csak az elmúlt 65 évben, „amikor kommunisták és liberálisok irányították az országot” nem törekedtek arra a különböző kormányok, hogy újratárgyalják a trianoni békediktátumot. Rácz hozzátette, hogy ennek tükrében üdvözlik a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadását és a békeszerződés 90. évfordulójának, június 4-ének nemzeti összetartozás napjává nyilvánítását. Az alelnök kiemelte, hogy jellemző Botka László polgármesterségére az, hogy semmilyen városi megemlékezést nem tart a június 4-i emléknapon. „Botkának itt is megmutatkozik a magyarellenes várospolitikája” – fogalmazott Rácz, majd leszögezte, hogy amennyiben a Jobbik helyet kap a város irányításában az őszi önkormányzati választások után, úgy újra felállítják az Árpád téren a délvidéki országzászlót és lesz Horthy-emlékmű is a városban. A radikális párt szegedi szervezetének elnöke, Tóth Péter ezután a pénteki jobbikos megemlékezés programját ismertette, ahol először 16 órakor az Árpád téren húznak fel egy nagy molinót követeléseikkel, majd beszédet mond László Bálint, a délvidéki testvérpártjuk elnöke és Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke. Innen a román konzulátus elé vonulnak ismét, ahol a székely autonómiai törekvésekkel kapcsolatos követeléseiket olvassák fel, végül 17 óra körül érnek a Klauzál térre, ahol ismét beszédek hangzanak majd el. Ezt követően együtt mennek át a múzeum elé a Szkítia zenekar koncertjére.

A Jobbik trianoni megemlékezései Csongrád megyében:

Szeged 1,2,3-as vk.-ban: Algyő, Országzászlónál, 2010.06.04. (péntek) 18.00-kor Üllés, Szabadság tér, 2010.06.04. (péntek) 19.00-kor Szeged, Árpád-tér, 2010.06.04. (péntek) 16.00-kor Csongrád 4-es vk.-ban: Csongrád, Dózsa György park, 2010.06.04. (péntek) 16.30-kor Szentes 5-ös vk.-ban: Szentes, Kossuth tér, 2010.06.04. (péntek) 16.32-kor Nagymágocs, Hűtőház, 2010.06.06 (vasárnap) Szent Mise után, 11.30-kor Hódmezővásárhely 6-os vk.-ben: Hódmezővásárhely, Kossuth tér, 2010.06.04 (péntek) 18:30 Mindszent, Keller Lajos Műv. Kp. előtti park Makó 7-es vk.ben: Makó, I. Világháborús Emlékmű (Korona Szálló előtt), 2010.06.04. (péntek) 17.00-kor Magyarcsanád, Hősök Háza, 2010.06.04. (péntek) 15.00-kor Csanádpalota, Emlékpark, 2010.06.04. (péntek) 16.00-kor Csanádalberti, I. Világháborús Emlékmű (központi park),2010.06.04. (péntek) 19.00-kor Kiszombor, Kisteleki kút, 2010.06.04. (péntek) 16.00-kor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.