Közélet

Szegedi fideszes politikusok Szabadkán

Szegedi fideszes politikusok Szabadkán

2010. május 5., szerda
Szegedi fideszes politikusok Szabadkán

Mi következik a kétharmad után?

A helyi Nyitott Ajtó Egyesület Nyitott Ajtó című rendezvénysorozatának vendége volt kedden Szabadkán Gyimesi László, a Fidesz szegedi szervezetének elnöke és B. Nagy László, a párt szegedi országgyűlési képviselője, valamint Losonczi-Tóth József, a megyei önkormányzat ifjúsági referense. A vitafórum témája "hogyan tovább a kétharmad után" volt. A kérdések és a kialakult beszélgetés alapján az egybegyűlteket leginkább a letelepedés nélküli állampolgárság megszerzése kapcsán beígért változások érdekelték, a kettős állampolgárságról szóló, készülő új törvény. A vendégek nem sok újdonsággal szolgálhattak, hiszen a törvény formálódik, csak ezután nyeri el végleges formáját. Gyimesi László elmondta, a 8 éves szocialista uralom alatt Magyarország teljesen elveszítette anyaország funkcióját, totális csődöt mondott a nemzetpolitika. Most, hogy a Fidesz 68 százalékos parlamenti többséget szerzett, újra előtérbe helyezik ezen értékeket, és gyökeres változásokat eszközölnek. Az országgyűlés első dolga lesz módosítani az állampolgársági törvényt, majd lehetővé tenni az áttelepülés nélküli állampolgárság megszerzését a határon túli magyarok számára - fejtette ki az esten, ahol Sepsey Csaba, a Nyitott Ajtó Egyesület elnöke volt a moderátor. Magyarország déli része, a romániai Bánság és a Vajdaság a történelem során mindig is összetartozott, gazdaságilag egységes területet képezett, egymásra volt utalva, hangsúlyozta B. Nagy László, majd kiemelte, hogy a jövőben is Magyarország kell legyen a fejlődés elsődleges állomása, amely ezt a térséget előre viszi. Csak a politikailag erős Magyarország képes ezt megvalósítani. Óriási felelősség terheli az új kormányt, hiszen olyan változásokat kell beindítania, amelyekről eddig álmodni sem mert. Sok törvény meg fog változni, a hatékonyság érdekében mindenképpen csökkenteni kell a parlament létszámát, átalakítani az önkormányzati rendszert, helyzetbe hozni a kis- és közepes vállalkozásokat, hiszen ők képezik a polgári társadalom gerincét, leépíteni a túlburjánzott bürokráciát, fellendíteni a gazdaságot, munkahelyeket teremteni az emberek számára, hogy megszűnjön az elvándorlás. Ágoston András, a VMDP elnöke történelmi kitérőjében az egykori VMDK megalakulásáról szólt, első találkozásáról Orbán Viktorral, pártja Fidesszel való együttműködéséről. A nemzetben gondolkodó szavazók valóban forradalmat csináltak a szavazófülkékben, páratlan tettet hajtottak végre. Sem a Fidesznek, sem nekünk, határon túli magyaroknak nem lesz könnyű dolgunk, hangsúlyozta Ágoston. A felelősség nagyobb része az Orbán-kormányt terheli, de mi sem engedhetünk autonómiakövetelésünkből. Korszakváltás zajlott le a Kárpát-medencében, a határon túli magyar pártok helyzete mégis elkeserítő, mondhatnánk, hervasztó. Egyikőjük sem áll ki teljes mellszélességgel az autonómia mellett, 20 év alatt semmilyen valós, kézzel fogható eredményt nem tudnak felmutatni, látszatpolitizálás folyt, csak hogy meg ne sértsék a belgrádi, pozsonyi, bukaresti hatalmasságokat. Óriási zűrzavar uralkodik a fejekben, amit mielőbb el kell oszlatni. Ágoston szerint a következő kormány hajlandó lesz az autonómiaköveteléssel kilépni a nemzetközi színtérre, ezt kell majd segíteniük a határon túli magyar pártoknak is. A beszélgetés során a hallgatóságot elsősorban az érdekelte, mi lesz Trianonnal, kezdeményez-e valamit e téren az új kormány, milyen jogokat kapnak a munkavállalás terén Magyarországon a határon túli magyarok, csak az kap majd állampolgárságot, akinek pénze van,hozzányúl-e a Fidesz az alkotmányhoz, miért nem szorosabb a testvérvárosi kapcsolat Szeged és Szabadka között, milyen változások várhatók Magyarország külpolitikájában. A majd kétórás, szívélyes eszmecserét tapssal hálálta meg a lelkes közönség a szegedi vendégeknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.