Sport

Ausztriában döntőztek a KÉSZ-akadémiás gyerekek

Ausztriában döntőztek a KÉSZ-akadémiás gyerekek

2010. május 31., hétfő
Ausztriában döntőztek a KÉSZ-akadémiás gyerekek
Az L-IT SZEAC és a KÉSZ Labdarúgó Akadémia játékosai pünkösdi tornán szerepeltek Ausztriában, a festői Wolfsberg városában. Két korosztály vett részt a tornán, az 1999-2000-ben és a 2001-ben születettek. A szegedi fiatalok remekül helytálltak a többségében német és osztrák csapatokkal szemben. Az U11 korcsoportban a 2000-es születésű játékosok az egy évvel idősebbek között is remekül szerepeltek. A hatcsapatos csoportban két győzelemmel a 4. helyen végeztek. A 2001-es születésű gyerekek az U9-es korosztályban kiemelkedően teljesítettek, hiszen a döntőig verekedték magukat, ahol azonban nem sikerült győzniük. Az ezüstérem és a kupa hatalmas örömet jelentett a gyerekeknek, szülőknek és az edzőknek is. A csapatvezetők célja elsősorban az volt a nemzetközi tornán való részvétellel, hogy a gyerekek még jobban elkötelezzék magukat a szegedi futball iránt. A magyar himnusz, a gálaműsor, a díjátadás és a tűzijáték óriási élményt adtak a fiataloknak. A csapatot három edző kísérte el: Szőlősi István edző, Dlusztus Imre edző és Paksi Péter, az akadémia és a SZEAC szakmai vezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.