Írjon nekünk

Sport

Partvonal: a megyei focihétvége Sahin-Tóth Dezső szemével

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Partvonal rovatunkban ezúttal egyebek mellett egy nemzetközi utánpótlás-emléktornáról, valamint a félbeszakadt Ásotthalom – Kiszombor megyei I. osztályú találkozóról beszél Sahin-Tóth Dezső, a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség szakmai alelnöke.

Összefoglalóját ezúttal egy fontos pénteki szakmai megbeszéléssel kezdte Sahin-Tóth Dezső. „Partneri beszélgetés folytattam Cs. Tóth Zoltánnal, az utánpótlásért felelős megyei koordinátorral arról, melyek az előttünk álló legfontosabb feladatok, s miként tudjuk közös nevezőre hozni, összefogni a programjainkat. A célunk, hogy az ő és kollégái tevékenységét összehangoljuk a CSLSZ munkájával, s egységes megyei utánpótlás-koncepciót építsünk föl” – mondta a szakmai alelnök.

Közösségteremtés és emlékezés Sándorfalván

Szombaton Sándorfalvára látogatott Sahin-Tóth Dezső, ahol Széll József vezetésével immár tizenharmadik éve rendeznek nagyszabású nemzetközi utánpótlás-emléktornát egy fiatalon elhunyt helyi labdarúgó személye előtt tisztelegve. (Az ott készült képeket lásd galériánkban – a szerk.) „Öröm volt látni, ahogy ezen a rendezvényen is megmutatkozott a futball közösségteremtő ereje, s igenis fontos az, hogy ápoljuk a korábbi játékosok, edző, vezetők emlékét. Sándorfalván évről évre többen állnak a torna mellé. Remek kezdeményezésnek tartom ezt a fesztivált, melyet remélhetőleg majd hasonlók is követnek. Több pályán két korcsoportban tíz csapat mérkőzött egymással, kiváló hangulatban telt a nap, példaértékű környezet vette körül a labdarúgást” – beszélt tapasztalatairól.
Két apró momentumot is megemlített az alelnök, melyek jelzik, mennyire más dimenziókban mozog egyelőre a külföldi és a magyar labdarúgás. Az egyik, hogy az UTA Arad 1995-ös együttese saját busszal érkezett Sándorfalvára. A másik, amiről a napokban olvasott, hogy Alex Ferguson Machester-menedzser napi munkáját nem kevesebb, mint 17(!) szakember segíti komoly tudományos háttérrel. Ezekből is látszik, sok még a tennivaló, hogy a magyar foci ismét régi fényében csillogjon.

Szakmai beszélgetés az Erzsébet-ligetben és Hódmezővásárhelyen

Visszatérve Csongrád megyéhez, a szombat délutánt az újszegedi ligetben, a majális alkalmából felállított CSLSZ-sátorban töltötte Sahin-Tóth Dezső. „Kiváló ötlet volt Bakai Csaba elnök részéről ez a fajta civil megmozdulás, egy tál finom gulyásleves és egy pohár sör mellett játékosokkal, edzőkkel, szurkolókkal folytathattunk eszmecserét. Ott kaptam azt az örömhírt is, hogy a foci érdekében megtörtént a szurkolói csoportok közötti széles összefogás Szegeden, amit rendkívül előremutatónak tartok.”
Vasárnap az NB III-as Alföld és a Tisza csoportok válogatottja közötti régió kupás meccset nézte meg az alelnök Bakai Csaba elnök társaságában Hódmezővásárhelyen. Mint elmondta, az úgynevezett Keleti csoport küzdelmeit az élen záró, a találkozót 3-1-re megnyerő vendégek jobbak voltak, de a hazai oldalon pályára lépő Csongrád megyei, volános és HFC-s játékosok nem vallottak szégyent. Mindemellett fontos eredménye volt az útnak, hogy jó beszélgetést folytattak a Tisza csoport képviselőivel és a hódmezővásárhelyi vezetőkkel, akik szintén támogatásukról biztosították a CSLSZ érdemi munkáját.

Ásotthalom – Kiszombor: amikor a csapatokat büntetik…

Ezt követően érkeztek a hírek arról, hogy a megye I-ben négy vendégkiállítás (illetve sérülés) miatt félbeszakadt az Ásotthalom – Kiszombor mérkőzés. „Az eddig rendelkezésre álló információink alapján úgy tűnik, Ásotthalmon vélhetően bírói mulasztás is történhetett. Rengeteg mérkőzést láttam az utóbbi hetekben, ahol a bírói testület tagjai kifogástalanul látták el feladatukat. Sajnos azonban előfordul egy-két kirívó eset, mint ez a vasárnapi, amikor a játékvezetők nem veszik tudomásul, hogy ők is a játék részei. Az ilyen meccsek nem tesznek jót a játékvezetők megítélésének, de a Csongrád megyei labdarúgásnak sem. Két olyan csapatot büntettek ezen a délutánon, akik évek óta komoly erőfeszítéseket tesznek a minőségi munkáért. Mind az elnökség, mind a fegyelmi bizottság alaposan ki fogja vizsgálni a történteket, ezt követően pedig széles körben tájékoztatjuk majd a közvéleményt az eredményekről” – ígérte.
Végezetül rendhagyó módon két hétfői programról számolt be Sahin-Tóth Dezső. Szegeden Cs. Tóth Zoltán és kollégái az 1996-os és az 1997-es korosztály számára tartottak megyei válogatót, melyet megtekintettek a CSLSZ által a két korosztályos válogatott mellé delegált edzők, Lehota István és Ottlik Sándor is. Mórahalmon eközben a megyei U15-ös válogatott a mórahalmi ifivel játszott barátságos mérkőzést, majd a fürdőben pihent. Az U23-asok pedig egy edzést követően az egyik helyi kávézóban beszélgettek. „A játékosok nevében is köszönjük a színvonalas lehetőséget Nógrádi Zoltán polgármester úrnak és Busa István elnök úrnak” – zárta az alelnök.

Sport

Majd’ húszgólos győzelem a Balatonfüred ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vasárnap Zágrábban lép pályára a csapat.

Tovább olvasom

Sport

A csapat is nagyon kellett Bánhidi Bence 11 góljához

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

AZ Aalborg ellen 13 kísérletből 11 gólt szerzett Bánhidi Bence. Klasszisteljesítményével ő lett BL forduló játékosa.

Tovább olvasom

Sport

Három szegedi a kézilabda-válogatott keretében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál