Sport

Kosárlabda: az utolsó felvonás következik a Szedeák számára

Kosárlabda: az utolsó felvonás következik a Szedeák számára

2010. május 27., csütörtök
Kosárlabda: az utolsó felvonás következik a Szedeák számára

Csapatként másztak ki a hullámvölgyekből

Két célja maradt az utolsó fordulóra a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák gárdájának, miután Bonyhádon megszerezte az aranyérmet: megőrizni hazai veretlenségét, illetve visszavágni a Nagykanizsának az ott elszenvedett súlyos vereségért. Pénteken este és szombaton is ünnepelt a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák gárdája, miután a Bonyhád idegenbeli, 90-71-es legyőzésével biztossá vált, a Tisza-parti együttes 2003 után ősztől újra az élvonalban szerepelhet. Hétfőtől azonban újra teljes erővel vágtak neki a munkának a srácok, hiszen egy meccs még hátravan a rájátszásból: szombaton 18 órakor a Kanizsa KK ellen lépnek pályára az újszegedi sportcsarnokban.

Keretes: Élőben

A Szedeák – Kanizsa mérkőzés alakulását szombaton 18 órától élőben kísérhetik figyelemmel a SZEGEDma.hu-n. A találkozóra egyébként mindenki számára ingyenes a belépés. A szünetben ismét lesz 50 ezer forintos Dockyard-dobás, erre egy 200 forintos tombola megvásárlásával lehet majd benevezni.
Márpedig a kanizsaiaknak illene törleszteni! Kovács Nándor kiváló alakulata – soraiban az amerikai Rodgersszel, Komával, Kaszával, Verteticcsel és Hoffmann Balázzsal – néhány hete alaposan elpáholta a Szedeákot. Akkor nem úgy tűnt, de azóta kiderült: nem jött rosszkor ez a pofon, hiszen felébresztette az alvó oroszlánt. A szegediek azóta nem hibáztak, hiszen három következő összecsapásukat megnyerték (kettőt ezek közül idegenben!), így az utolsó forduló eredményeitől függetlenül bajnoknak mondhatják magukat a B csoportban. „Szerdán is kettőt edzettünk, nagyon készülünk a Kanizsa KK ellen, hiszen szeretnénk megőrizni hibátlan hazai mérlegünket, s visszavágnánk Kaszáéknak az ottani kudarcért. Tisztában vagyunk vele, nem lesz egyszerű, hiszen ellenfelünk remek csapat, ráadásul nemcsak velük kell megküzdenünk, hanem az ilyenkor érthetően eluralkodó hurráhangulattal is. Bízom benne, nagyon sokan jönnek ki, hogy szurkoljanak a fúiknak, s megünnepeljék őket” – kezdte Bonifert Domonkos vezetőedző.

Beérett az évek óta tartó, tudatos építkezés

A bajnokcsapat trénere elmondta: rendkívül értékesnek tartja a Szedeák aranyérmét, hiszen kiegyensúlyozott, kőkemény pontvadászatban sikerült azt kivívni. „Korábban mindig volt a B csoportban egy olyan együttes, mely kiemelkedett a mezőnyből, idén viszont sok egyforma képességű csapat harcolt a bajnoki címért. A rájátszásban is gyakorlatilag bárki győzhetett bárki ellen, ráadásul nagy különbségű győzelmek születtek oda-vissza is. A másik dolog, amit fontosnak tartok, hogy beérett az évek óta tartó tudatos, a helyi erőkre történő építkezés. Szegedi születésű kosarasokra épülő Szedeák végzett az élen, s jutott föl, melynek játékosai közül a legtöbben munka vagy tanulás mellett, után járták edzésekre – magam is a főállásom mellett vezettem a csapatot. Akadtak hullámvölgyeink az idény során (elsősorban a szolnoki és a jászberényi vereségre gondolok), de ezekből csapatként másztunk ki. Átbeszéltük közösen, mit kellene másként csinálni, s tovább is léptünk. Sokat jelentett, hogy rengeteg kiváló mentális képességekkel rendelkező kosaras van a keretben, illetve óriási segítséget adott Fodor Péter munkája is az utolsó hónapok során. Péter nemcsak videókat szerzett, megnézte azokat, s elemezte az ellenfelek játékát, taktikáját, hanem a játékosok ügyes-bajos dolgainak megoldásában is sokat segített” – így a szakember. Megtudtuk: a Szedeák a Kanizsa-meccs után neki is vág az A csoportra való felkészülésnek. Ki kell alakítani a jövő évi keretet, így természetesen valamennyi játékossal és a szakmai stáb tagjaival is leülnek majd egyeztetni.

Emlékeztetőül a két csapat korábbi meccsén:

A férfi kosárlabda NB I/B rájátszás 4. fordulójában: Kanizsa KK – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 88-64 (20-16, 28-11, 27-16, 13-21). Szedeák: Vida 18, Molnár M. 3/3, Nyilas 14/6, Tanács 5/3, Gémes 10. Csere: Rezák 8/6, Kovács D., Simándi, Mészáros 1, Szabad 5/3. Vezetőedző: Bonifert Domonkos. A Nagykanizsa pontszerzői: Koma 20, Rodgers 18, Kasza 13/6, Stárics 12/6, Vertetics 9/3, Hoffmann 6, Mihalics 6, Filipovics 2, Kovács M. 2. Vezetőedző: Kovács Nándor.

A 7. forduló eredményei:

Veszprémi Egyetem – EKF Hész Eger 91-71 SMAFC-NYME – EnterNet Vásárhelyi KS 95-84 Bonyhádi KSE – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 71-90 Kanizsa KK – Jászberényi KSE 69-89

A 8. forduló párosítása:

Jászberényi KSE – Bonyhádi KSE péntek 19.30 Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Kanizsa KK szombat 18.00 EnterNet Vásárhelyi KS – Veszprémi Egyetem szombat 18.00 EKF Hész Eger – SMAFC-NYME szombat 18.00

A felsőház állása a rájátszás 7. fordulója után:

1.Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák292542655-2252
2.B-Beton Bonyhádi KSE292452685-2218
3.Jászberényi KSE292362845-2323
4.Kanizsa KK DKG-EAST292272561-2112
5.Veszprémi Egyetem292272746-2318
6.EnterNet Vásárhelyi KS2919102585-2399
7.SMAFC-NYME2918112440-2065
8.EKF Hész Eger2914152213-2252

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.