Kultúra

III. Panel Reneszánsz Fesztivál a piaristáknál

III. Panel Reneszánsz Fesztivál a piaristáknál

2010. május 15., szombat
III. Panel Reneszánsz Fesztivál a piaristáknál

„Minek maradnál otthon? Töltsd velünk a vasárnapot!” – hívják május 16-ára a Dugonics András Piarista Gimnáziumba egy egész napos programra nemcsak az iskola diákjait, tanárait és a szülőket, hanem a rókusi városrészben élőket is az idén már harmadízben megrendezett Panel Reneszánsz Fesztivál szervezői.

„Amíg az eddigi években arra helyeztük a hangsúlyt, hogy műsorainkkal minél inkább megszólítsuk a környékünk, zömmel panelben élő lakosságát, és egy kis ’reneszánsz fényt’ gyújtsunk a tavaszi vasárnapi hangulatban, addig ebben az évben azt is szeretnénk, hogy ez a tavaszi majálishangulatú vasárnap osztályaink, a szülők, és a tanárok örömteli találkozója legyen” – olvasható a rendezvény meghívójában. A napot nyitó szentmisén a Művészetoktatási Intézményünk Népzenei Kamaraműhelye közreműködik Fábri Géza és Ivánovics Tünde vezetésével, akik az „Égig Érő Énekek” című lemezükről válogatnak egyházi ének-feldolgozásaikból erre az alkalomra. A mise után Somogyi Győző festőművész tárlatának megnyitójára kerül sor, de a délelőtt során alkalom nyílik a vele való kötetlen beszélgetésre is. A tárlatmegnyitót követően Gulyás László és a Langaléta Garabonciások látványos toborzójukkal hívnak mindenkit gólyalábas interaktív előadásukra, melynek címe „A parádé”. Apróbb gyermekek számára gyermektáncházat tartanak az aulában, eközben a sportcsarnokban megkezdődnek a gimnazista zenés–táncos produkció bemutatói, ahol mindenki megmutathatja magát. A közös ebéd alatt lesz lehetőség családi, szülői beszélgetésekre a finom gulyás mellett, melyet támogatói jegy ellenében kínálnak. A bevételt az iskolát támogató alapítvány javára, jótékony célokra fordítják.

Táncolni, íjászkodni, kézműveskedni...

Ebéd után a Langaléta Garabonciások parádéjának második része következik, a templomban pedig a Weiner Leo zenekar ad koncertet. A sportcsarnokban folyamatosan táncházi zene szól és táncmesterek tanítják az érdeklődőket a magyar táncok lépéseire. Lesznek dél-alföldi táncok dudaszóval, kalotaszegi legényes és őcsényi leánykarikázó, kalotaszegi és mezőségi páros táncok. A magukat nem táncos alkatúaknak tartók számára is bőven kínál szórakozási lehetőséget a fesztivál, hiszen kézműves mesterek segítenek elkészíteni a vásárfiát. „Vihetsz haza saját nemez labdát, korongon készített tálkát, vagy éppen csuhé virágot” – hirdetik. A sportpályákon eközben íjászverseny, családi zsákba futás zajlik. Szakavatott íjász mesterek felügyelik majd a lövéseket, s náluk lehet majd benevezni a versenyfordulóra is. A nap során megválasztják a Panel Legerősebb Emberét. A tavalyi címvédő, Verba Barna, piarista diák már nagyon készül a megmérettetésre, a tavalyi versenyen nem mást, mint Pető Gábor igazgatót győzte le. A napot egy kötetlen moldvai táncház zárja. „Ez már valóban a felhőtlen szórakozásról szól és az örömről, hogy eltölthettük együtt ezt a csodás és tartalmas napot.” S hogy nyugodt lélekkel és békével térjen mindenki haza, záró áldással búcsúznak majd el a vendégektől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.