Közélet

A fővállakozó nyilatkozata Ligetfürdő-ügyben (Frissítve)

A fővállakozó nyilatkozata Ligetfürdő-ügyben (Frissítve)

2010. május 21., péntek
A fővállakozó nyilatkozata Ligetfürdő-ügyben (Frissítve)
A Napfényfürdő Aquapolis átadása után a Szegedi Civil Fórum tartott sajtótájékoztatót, ahol olyan alvállalkozókat képviselt, akiknek a fürdő-beruházással kapcsolatban tartoznak cégek. A fórum képviselője a beruházást végző konzorcium egyik tagját, a Sky-Builder Zrt.-t is megnevezte, mint adóst. A cég alábbi nyilatkozatában reagált a fórum sajtótájékoztatójára. „A SZEGEDma.hu honlapon 2010. május 19. napján megjelent, 'Napfényfürdő: átadás és körbetartozás' címet viselő, tudósító cikkre és csatolt hanganyagra a Sky-Builder Zrt. Vezérigazgatójaként a következőket nyilatkozom. A cikk második részében, a Szegedi Civil Fórum (SZCF) nevében megszólalt szóvivő, Kapócs János a Szeged Napfényfürdő beruházás kivitelezésével kapcsolatosan azt a nyilatkozatot tette miszerint - az általa a riport során felmutatott telefonos listán szereplő - vállalkozók többségének a Sky-Builder Zrt. a beruházáson elvégzett munkájuk ellenértékével tartozik. A csatolt hanganyagban ugyanezen személy azt állította, hogy az EU-s támogatással épült beruházáshoz az ő ’tudomása szerint a fővállalkozó (nem tudhatjuk kit kell érteni ez alatt) megkapta a pénzt , de egy alvállalkozójánál, a Sky-Builder alvállalkozó cégnél valahol eltűnt a pénz és az ő alvállalkozóinak nem tudott úgymond fizetni. ...ez (sejthetően a vélelmezett tartozásra gondol a nyilatkozó) a mi számolásunk szerint 150 millió Ft környéke, de az egyik alvállalkozónak pld. konkrétan 35 millió Ft-tal tartoznak. Tehát ez a legkisebb összegtől, 20 ezer Ft-tól is akár elmegy 35 millióig. Még nem történt meg, hogy magához az alvállalkozóhoz, tehát a Sky-Builderhez forduljanak. Lépések vannak már az ügy érdekében.' A Szegedi Civil Fórum (SZCF) nevében nyilatkozó szóvivő, Kapócs János fenti tényállításai érdemüket tekintve valótlanok, az SZCF által ismerni vélt szerződéses szerepkörök megfogalmazásának pontatlansága ténybeli és szakmai felkészületlenségről tanúskodik, és mindemellett nélkülözi a valós problémakezelésre szakosodott lakossági fórumoktól is megkívánt körültekintést, illetve a több oldalú (így az ok nélkül “hírbe hozott” Sky- Builder Zrt.-nél is megejtendő) tájékozódást. A nyilatkozó Kapócs János, és az állítólag mögötte álló Szegedi Civil Fórum a mai napig nem kereste meg cégemet az általa sajtó elé tárt problémával sem adatgyűjtés, sem nyilatkozatkérés céljából. Érthető tehát nyilatkozata pontatlansága, melyben a beruházás fővállalkozójaként szereplő cégemet több ízben alvállalkozóként nevesíti. Amennyiben a Sky-Builder Zrt.-nél, vagy annak tényleges alvállalkozóinál nyilatkozata megtétele előtt tájékozódott volna, úgy ismert lenne számára az a tény, hogy - amint arra a cikk írott része helyesen utal - cégem a beruházás fővállalkozójaként járt el, valamint a riportban megnevezett cégekkel, illetve magánszemélyekkel fővállalkozó cégem nem állt jogviszonyban, alvállalkozóként e személyeket, cégeket a beruházás kapcsán semmilyen munka elvégzésével nem bízta meg. Kellő tájékozódás mellett értesülhetett volna a Civil Fórum arról is, hogy a beruházásban fővállalkozóként eljárt Sky-Builder Zrt. az alvállalkozóival megkötött szerződések alapján nyújtott, és teljesítésigazolással lefedett számlákat maradéktalanul kiegyenlítette, így alvállalkozói felé tartozása nincs. (Természetesen a beruházás még elhúzódó, befejezésre váró munkafázisainak kielégítése még várható a munkák készre igazolt átadása után.) Előbbiekre tekintettel bizonyára kerülte volna a hanganyagban szereplő valótlan állítást a tartozás fennálltának összegszerű lebegtetésével. A konkrét esettől elvonatkoztatva magam is pártolom a Fórumnak az építőiparban eluralkodott körbetartozások rendezésére, és az ennek következtében esetenként ellehetetlenült alvállalkozók eredményes igényérvényesítésére irányuló törekvését, amennyiben az tiszteletben tartja a jogszabályokat, mások jogait, és jogos érdekeit. A Fórum szóvivőjének a Sky-Builder Zrt. megkeresése nélküli nyilatkozata azonban számomra egyértelművé teszi, hogy a Civil Fórum ténylegesen nem kívánt a valóság nyomára jutni. Úgy állított ugyanis a Sky-Builder Zrt.-ről rágalmazó tényeket, hogy annak valóságtartalmáról nem is kívánt meggyőződni. Ilyen eszközökkel - a napi megélhetési gondokkal küzdő kisemberek érdekében eljáró pártatlan fórum szerepe mögé bújva- szándéka cégem olvasatában nem más, mint a Sky-Builder Zrt. tudatos lejáratására, ellehetetlenítése. A Sky – Builder Zrt. eredményes, sikeres projektekben gazdag, tartalmas szakmai múlttal rendelkező, jó hírű cég, melyet tudatos tulajdonosi és szakmai akarat épített az ország egyik legismertebb, és sikeresebb építőipari vállalkozásává. E mögött legalább annyi, ha nem több ember kezemunkája húzódik meg, (nem is beszélve jövőbeni biztonságáról) mint a Fórum által valótlan tényállításokkal védendők körében. Mindezekre is figyelemmel, miután a Fórum valótlan állításai Sky-Builder Zrt. jó hírnevét, megbízhatóságát, végsősoron életképességét csorbítják, így köteles vagyok megtenni azokat a polgári és büntetőjogi lépéseket, melyek a jóhírnevünket ért sérelmet orvosolják, illetve kellő elégtételt, és igazunknak kellő nyilvánosságot szolgáltatnak. Mindezen túl óva intem a Szegedi Civil Fórumot attól, hogy a továbbiakban konkrét tények ismerete nélküli híreszteléseket, mint tényeket közöljön az olvasóval, vagy mással, mert az alaptalan tényállításokat a jövőben is minden jogi eszközzel elhárítjuk. Amennyiben a sajtónak, vagy a Fórumnak a beruházásról, illetve cégemről további hiteles információra van szüksége, úgy ajánlom figyelmükbe az info@skybuilder.hu elérhetőséget, melyen soron kívüli, közvetlen, hiteles információt kaphatnak tőlem, illetve cégem felkészült szakembereitől” - írja Bajkai Károly, a Sky-Builder Zrt. vezérigazgatója.

Elhatárolódó alvállalkozók

Szerkesztőségünket felkereste két cég, akiket egyes sajtóhírekben, mint kifizetetlen alvállalkozókat tüntettek fel. A Lakfi-N Bt.-től Lakatos Attila festő portálunknak elmondta, hogy ő nem dolgozott a Napfényfürdőnél, a szomszédos Hungest Hotel Forrás kivitelezésén azonban igen, ugyanúgy, ahogy az Elektro G Kft.-től Gombos István villanyszerelő. Mint elmondta, egyiküknek sem tartoznak, nekik nincs követelésük a Sky-Builder Zrt.-vel szemben. A Szegedi Civil Fórum (SZCF) vezetője, Németh János portálunknak elmondta, hogy ha fel is kerültek az általuk bemutatott listára az említett alvállalkozók, az tévedésből történt. Ezúton kérnek elnézést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.