Közélet

A Fatima Házból nem lesz diákszálló

A Fatima Házból nem lesz diákszálló

2010. május 12., szerda
A Fatima Házból nem lesz diákszálló

A nagycsaládosok hoppon maradtak

Az elmúlt egy év során a Fatima Ház Alapítvány (a nagycsaládos és hátrányos helyzetű gyerekekért) nevében több ízben kérvényt adott be Kiss Erzsébet elnök az ásotthalmi erdőben található, de a szegedi önkormányzat tulajdonában lévő ház üzemeltetésére. Az önkormányzat kérését indoklás nélkül elutasította. Kiss Erzsébet szeretné megtudni, kinek van nagyobb szüksége az ingatlanra, illetve mi az oka az elutasításnak? A nagycsaládosok egyesülete 2003-tól szervez Ásotthalmon, a Fatima Házban (a régi gyermekotthonban) bűnmegelőzési táborokat, ezeknek Kiss Erzsébet volt a szervezője és egyik lebonyolítója. A friss levegőn, a várostól elszigetelve, felszabadultan játszhatnak, rohangálhatnak a gyerekek, és kiadhatják magukból a szorongást. Az elnök asszony 2004-ben fordult először a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Püspökséghez (az akkori bérlőhöz, úgy tudta, az ő tulajdonukban van). Kérte, mivel nem használják, fogadják el a felajánlást arra vonatkozóan, hogy hasznosítsák közösen. A gazdasági vezető elzárkózott a kéréstől, viszont az ásotthalmi plébánián Ferenc atya örömest együttműködött velük. 2007-ben a Püspöki Hivatal támogatta a hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatását, és hajlandóságot mutatott az ingatlan átadására. Botka László 2007. október 3-án fogadta az elnök asszonyt, aki ezután már a polgármester ígéretével mehetett a Püspöki Hivatalba, hogy mondjanak le a javukra. Így került vissza az ingatlan az önkormányzathoz. 2008 nyarán a „Fészek” Egyesület nevében Kiss Erzsébet kötött velük egy (az egyesület számára) nem előnyös szerződést, melyben több lett a kötelezettség, mint a kedvezmény. Azért, hogy ezt teljesíteni tudja, lemondott a vezetésről, és csak a Fatima Ház ügyeit intézte. Az egyesület új vezetősége megijedt a szerződésben foglaltaktól, és nem kívánta az ingatlant tovább bérelni, nem láttak benne „hasznot”, és nem érezték magukban az elkötelezettséget.

Nagyobb az igény, mint a kapacitás

„Kis csapatunkkal a jövő reményében megkezdtük az állagmegóvási munkálatokat. Megjavítottuk az életveszélyessé vált főépület tetejét, bevakoltuk a leomlott mennyezetet, kimeszeltünk, vízvezetékeket javítottunk, szennyvízelvezetést tisztítottunk. Az udvaron felgyülemlett szemetet elszállítottuk. Megkezdtük a kerti sütögető és konyha kialakítását, de az önkormányzat építési osztályáról a helybenhagyási engedélyt nem kaptuk meg, igaz, el sem utasították. Az elvégzett munkához szükséges anyagköltséget saját magunk vállaltuk. Megkértük és meg is kaptuk az ifjúsági szálló „A” minősítését. Azt szerettük volna, ha az egyesület nevéről az ingatlan bérlése átkerül az erre a célra létrehozott alapítványéra, hiszen mi mindent megtettünk azért, hogy jó gazdái legyünk a „háznak” – avat be a részletekbe Kiss Erzsébet. Természetesen igényfelmérést is végeztek a majdani kihasználhatóság érdekében. Programjuk szerint a nyári táboroztatás során a gyerekek után önköltségi díjat vagy nagyon kedvezményes árat (maximum napi 1000 forintot) kell fizetni, amit aztán az ifjúságra és a házra fordítanak. „Örömmel állapítottuk meg, hogy nagyobb az igény, mint a kapacitás. Kialakítás alatt áll az egyik épületben a matracszállás 300 forint/fő várható áron. Az alapítványunk a felújítások után vállalkozási célú bevételként az ősztől tavaszig tartó hasznosítást tervez, amire szintén mutatkozik igény – cégeknek és civilszervezeteknek tartunk tréningeket, NISZ-akadémiát indítunk be a szülők képzésére, valamint erdei iskolát üzemeltetünk (az erdei iskolához készen van a tantervünk), nyáron pedig bűnmegelőzési táborokat szervezünk (ehhez is megvan a programunk). Várhatóan 10-12 fő munkavállalót fogunk alkalmazni” – nyilatkozta az elnök asszony. Itt van a tavasz, és minden szervezet készíti elő a nyári programját, ezért szinte naponta hívják fel különböző civil és egyházi szervezetek az ország minden tájáról, hogy helyet foglaljanak a gyerekek táboroztatására, vagy egy-egy programra a Fatima Házban. Kiss Erzsébet nem tud mit mondani, csak azt, hogy az önkormányzattól még nem kapták vissza az ingatlant, és valószínűleg nem is fogják. Azt mondták, van az önkormányzatnak táboroztatási lehetősége, és nem kívánja bővíteni. „Ezért próbaidőt kértünk 2010. szeptember 31-ig, hogy bizonyíthassunk” – folytatta az alapítvány vezetője. „Elsődleges szempont a kihasználtság lett volna: hány gyerek és fiatal veszi igénybe a nyáron, és hogy fizetjük a rezsit. Sajnos ezt a lehetőséget is megtagadták” – mondja lemondóan Kiss Erzsébet, majd gyanúját is megfogalmazza: „Nekem az az érzésem, hogy valaki magáncélra nézte ki, és olcsó pénzért szeretné megszerezni az ingatlant, bár jelen állapotában nem jól értékesíthető, így az önkormányzat nem tudja haszonnal eladni, sőt őriztetése komoly költséget jelent a városnak.”

A város nem adja a Fatima Házat

Most ott tartanak, hogy az IKV felszólította az alapítványt, március 31-ig ki kell pakolniuk az ingatlanból, amit nem tudtak teljesíteni, mivel a szálló berendezését nem tudják hol elhelyezni. Már csak megtűrt személyek az épületben. Solymos László alpolgármestert is megkerestük, aki megerősítette, az ominózus ingatlan a város és a katolikus egyház közötti ingatlancsere keretében került az önkormányzathoz, majd bérleményként a nagycsaládosok egyesületéhez. Emlékei szerint 1-1,5 éves jogviszony alakult ki közöttük, amitől tavaly nyáron az egyesület elállt, mert nem tudta fenntartani tovább az ingatlant és ellátni a bérletet, így a ház március végén, április elején visszakerült az önkormányzathoz. Az alpolgármesternek tudomása van Kiss Erzsébet alapítványának megkereséséről, levélváltás is történt az érdekelt felek között, Solymos szerint azonban pont a kiválással, vagy az elnökségváltással alakultak ki nem éppen korrekt viszonyok az egyesület berkeiben. Azt felemlegetni, nem egy jó hivatkozási alap. Az önkormányzatnál az a döntés született, hogy egy újonnan bejegyzett alapítványnak mégsem adják bérbe az ingatlant, mert nem látják biztosítottnak fenntartását, illetve állagmegóvását. Az alpolgármester megerősítette, ha a házon bármilyen karbantartási vagy felújítási munkálatokat végeztek, azokról számlát kellett volna benyújtani, mert a kiadásokat bizonyos mértékig beszámolják a bérleti díjba. A ház sorsáról Solymos sem tudott nyilatkozni, jelenleg az az IKV kezelésében áll, ők tesznek majd javaslatot a meglehetősen rossz állapotban lévő ingatlan hasznosításával kapcsolatban. Az alpolgármester nyomatékosította, az alapítványnak nincs esélye a Fatima Ház megszerzésére, és ezt többször is megírták Kiss Erzsébetnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.