Zebraindex avagy a bunkómérce

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Mentem az utcán és két srác belém kötött az egyik pofán vágott, a másik gyomron rúgott” – mondta egy emo ismerősöm a minap, mikor a piacon összefutottam vele (épp paszternákot keresett, mert annak a főzete jót tesz a hajnak). Előfordul, mondtam neki, és biztosítottam, hogy nem feltétlen a szűk gatyájából kikandikáló fenékvágása, a háromszínűre festetett ropogósra vasalt haja, vagy a 12 piercing az oka a verésnek, de még csak nem is a feketére festett köröm. Ezek csak megkönnyítik társadalmunk egyfajta balkáni bunkóságának az agresszívebb árnyalatú kitöréseit. Ez egy mélyről jövő kód, itt bennünk. Azzal nyugtattam ifjú lázadó embertársam, hogy nem kell ám emokat őrjáratra küldenünk a városba, épségüket kockáztatva, hogy felmérjük bunkóságunk fokát, minőségét. „Van nekem egy úgynevezett zebraindexem e célra” – mondtam és megtöröltem szeme sarkába könnyezett szempillafestékét.

Most nincs időm leírni, elemezni, hogy mi az oka annak, hogy kis hazánkban, de legalább is Szeged napfényes balkánudvarán, ha gyalogátkelőhöz közelít egy sétáló arc, ürge, nőci, csaj, ipse, hölgy, nyanya, jány, tag, csávó, gyerkőc, anyu, töki, kölök stb. a sofőrjeink nagy hányada miként próbálja elkerülni az udvarias, előzékeny, toleráns, de főképp KÖTELEZŐ elsőbbségadást. Én viszont már figyelem hónapok óta (szeretek gyalogolni). Nincs szinte olyan nem, korosztály, amelynél ne jelenne meg e nehezen magyarázható érzület: a kőbunkóság. A “gázt neki”-attitűd ezeknél az állatoknál, vagy inkább növényeknél (szúrós gaz) alap, aztán a nagy fékezés, és az ideges kézlegyintés is, de a legdöbbenetesebb jelenetet egy ötvenes nő, egy kedves arcú majdnemnagyi produkálta. Egyszerre léptünk le a zebrára, balomon babakocsit toló anya, jobbomon egy óránál két kreolbőrű külföldi diáklány (szépek ám). A közepes méretű autó balról érkezett, mi már a gyalogátkelőn voltunk. A hölgy rálépett a gázra és – nem hazudok – a kormányt szelíden eltekerte, kicsit áthúzott a másik sávba is, és úgy – mint egy bóját a szimulációs teszteken – került ki minket és hagyta el a zebrát. A babakocsis hölgy megmerevedett, lényegében sápadtságával tényleg szoborszerűvé manifesztálódott, a két diáklány arckifejezése és ahogy egymás felé fordultak, na meg gesztusaik azt jelezték felém, ők még ilyet bizony soha életükben. Én, ha jól emlékszem üvöltöttem, és a kezemet ráztam (azt már nem tudom, hogy az a nagyon csúnya szó és a középső ujj jelen volt-e). Igazán nem tudok és nem is akarok most konzekvenciát levonni – amint azt már fenn említettem – csak jelzem, hogy tessék figyelni! Két okból, egyrészt az életük okán, ami könnyen rámehet ám e bunkóságra; másrészt hátha önök megfejtik a nagy titkot és filozófusokat megszégyenítve mondják majd ki a választ arra az egyszerű kérdésre: miért?

Előző sztori

Ásatás: meddig vár a vár? + PANORÁMA

Következő sztori

Elhunyt Varga Zoltán, a Grosics-akadémia tanácsadója