Közélet

Felmérés: az MSZP Szegeden is elveszítette bázisát

Felmérés: az MSZP Szegeden is elveszítette bázisát

2010. április 14., szerda
Felmérés: az MSZP Szegeden is elveszítette bázisát

Az idei országgyűlési választások eredménye jól látszott az azt megelőző közvélemény-kutatásokon, de ha az önkormányzati választások most lennének, szorosabb eredmények születnének, és sok múlna a bizonytalanok voksán – olvasható ki egy most közzétett szegedi felmérésből, amit az SZTE-n készítettek.

A Szegedi Tudományegyetem Szociológiai Tanszékén a hallgatók egy évtizede tanulják a közvélemény-kutatási módszereket. A tanszék vezetője,

Feleky Gábor

az idei munkáról elmondta: méréseik csaknem ezerhatszáz ember megkérdezésével készültek március végén, és ennek során a választásokra nagy hangsúlyt fektettek. A hallgatók kérdeztek a választási részvételre, a pártpreferenciára, a negatív pártpreferenciára, emellett a vizsgálattal körülhatárolhatták a pártok támogatóinak főbb társadalmi jellemzőit is.

Az MSZP szavazóinak 70 százalékát vesztette el

Az elmúlt tíz év tendenciái jól megfigyelhetők a politikai irányulás alakulásában is - mondta a szociológus. Kifejtve: 2000-től például évről évre szolid mértékben javult a háztartások helyzete egészen 2008-ig. Onnantól kezdve az országos tendenciákkal megegyezve kezdett romlani az emberek anyagi helyzete. Az MSZP szavazóinak mintegy 70 százalékát vesztette el jórészt a szociális elégedetlenség miatt. Ők elsősorban rejtőzködővé váltak, néhányan új pártot kerestek. A másik mérhető hatás a városban, hogy a Jobbik támogatóinál igen erőteljes lett a társadalmi távolság a romákkal és az idegenekkel szemben. De akármennyire is jól látszottak az országos választás tendenciái, egy helyi választás hozhatna meglepetést Szegeden. A Tisza-parti városban az emberek ugyanis jól külön tudják választani az önkormányzati és az országgyűlési választásokat. Egy mostani önkormányzati választásokon a részvételüket biztosra ígérő pártot választók körében a Fidesz 44,4 százalékot, az MSZP 40,1, a Jobbik 7,6 az LMP pedig 5 százalékot kapna. Érdekes, hogy az összes megkérdezett körében az MSZP 2 százalékkal vezet a Fidesz előtt, viszont a bizonytalanok aránya majdnem 35 százalék, így ebből az adatból nehéz eredményeket jósolni. Ha a még versenyben lévő körzeteket - a szegedi 1-es és 3-as választókerületet - nézzük, akkor érdekes felmérési adatokat kapunk. Az MSZP-s képviselőknek a városban közel egyforma, 29 százalék körüli a támogatottságuk, míg vidéken

Botka Lászlóé

15,7 míg

Ujhelyi Istváné

23,3. A fideszes ellenfeleké közel azonos, városban 43, vidéken 51 százalék körüli.

Hallgassa meg a Rádió88 Feleky Gáborral, a Szegedi Tudományegyetem Szociológia Tanszékének vezetőjével készült hanganyagát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.