Mutass egy fotót, megmondom, hogy vonzó vagy-e?!

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Mára kutatások támasztják alá, hogy nemcsak a fizikai vonzerő meghatározó a kapcsolatok létrejöttében. Nem elég az, ha valaki a vonzerejével letaglóz, és ennyi! De akkor mely összetevő játszik még szerepet a párválasztásban, vagy a barátságok kialakulásakor?

Egyes kutatók szerint a fizikai vonzerő fontossága csökkenni látszik, amikor házastársat választunk, ezt állapítják meg Stroebe és munkatársai egy 1971-es vizsgálat során. Fontos, kiemelendő tényező a közelség. Az 1930-as években, Philadelphiában 5000 házasság iránti kérelmet vizsgáltak meg alaposabban. Meglepő eredményt tártak elénk: a párok egyharmada egymástól ötháznyi távolságon belül lakott. Ugyanez a barátságokra is érvényes lehet, ha jobban belegondolunk, nem azt az egyént tartjuk legjobb barátunknak, aki a föld másik pontján éli mindennapjait.

További tényező: az ismerősség. Azaz, hogy láttuk-e már az illetőt korábban, önmagában is megnöveli a vonzalmat Zajonc kutatási eredményei szerint. A közelség vonzalmat keltő erejének egyik fő oka, hogy megnöveli az ismerősséget. Egy kutatás során az alanyok különböző fényképeket vehettek szemügyre. Ezután azt kellett megválaszolniuk, hogy mit gondolnak, mennyire kedvelnék a fényképen lévő embereket. Az eredmény azt mutatta, hogy minél többször látták valaki fényképét, annál az arcnál többször mondták, hogy valószínűleg kedvelnék.

no images were found

A hasonlóság ugyanúgy közrejátszik abban, hogy valaki vonzó-e nekünk. Ebben nemcsak szociológiai jellegzetességeink bírnak befolyásoló erővel, hanem pszichológiai, fizikai jellegzetességeink. Egy videós társkereső vizsgálatai arra mutattak rá, hogy mindkét nem olyasvalakivel keres kapcsolatot, akinek fizikai vonzereje közel azonos volt a sajátjával. Valamint kutatások kihangsúlyozzák, hogy a hasonló személyiségű emberek kevesebb konfliktusról számoltak be, szorosabb kapcsolat fűzte őket egymáshoz. Mindez igaz a barátságokra is. Mind a szociális normák, mind a körülményeink azokkal hoznak össze, akik olyanok, mint mi. A hasonlóság valószínűsíthető, hogy azért okoz vonzalmat, mert az emberek saját véleményeiket értékelik fel, és olyan ismerősökkel érzik jól magukat, akik oldaláról megerősítést kapnak. Emellett az sem elhanyagolandó, hogy a közelség és az ismerősség ismétlődése ez a faktor is.

A kutatások tudatában kijelenthetjük, nem elég az a bizonyos vonzóerő, dekorativitás, hanem más is szerepet játszik párválasztásunkkor, vagy barátságaink megköttetésekor…

Default thumbnail
Előző sztori

Kosárlabda: a Szeviép-Szeged legyőzte a Pécs együttesét

Default thumbnail
Következő sztori

Asztalitenisz: a szegedi Dudás legyőzte a magyar bajnokot!

Legutóbbi hasonló cikkek