Közélet

MSZP-s kampányzáró buszforduló-átadóval

MSZP-s kampányzáró buszforduló-átadóval

2010. április 22., csütörtök
MSZP-s kampányzáró buszforduló-átadóval
Csütörtökön délután tartotta kampányzáró sajtótájékoztatóját Botka László és Ujhelyi István. Az MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltek a Hont Ferenc utcai tömegközlekedési decentrum átadását követően minden szegedi lakost arra biztattak, hogy menjenek el szavazni április 25-én. A felújított Hont Ferenc utcai végállomás átadása kapcsán Botka László, Szeged polgármestere, MSZP-s országgyűlési képviselőjelölt elmondta, hogy a legfőbb cél, hogy Szegeden valóban 21. századi modern tömegközlekedési feltételeket építsenek ki, melynek egyik eleme ez a decentrum. A közlekedésszámlálás adataira hivatkozva kifejtette, hogy jelenleg a városban történő utazások 47%-a történik tömegközlekedéssel. A modernizálás egyik célja, hogy ez az arány még nagyobb legyen a jövőben. A Hont Ferenc utcai végállomást naponta több mint kétezer ember és háromszáz jármű használta, ezért is vált szükségessé a beruházás, mely 257 millió forintba került, amelyből 185 millió volt az uniós támogatás. Elkészült az új forgalomirányító épület, járdákat és peronokat alakítottak ki, továbbá huszonhat férőhelyes parkolót is. Az átadót követően kampányzáró sajtótájékoztatót tartottak a szegedi MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltek, amelyen Botka László megismételte korábbi kijelentését, mely szerint az első fordulóban eldőlt, hogy a Fidesz alakít kormányt, így a második forduló Szegedről szól. Kifogásolta, hogy a fideszes jelöltek kampánya nem Szegedről szólt, és hangsúlyozta, hogy eddig is a várost képviselték, és a jövőben is ezt szeretnék. Botka arra biztatott minden szegedit, hogy menjen el szavazni április 25-én. „Semmi okunk arra, hogy feltartott kézzel menjünk a második fordulóhoz” – jelentette ki Ujhelyi István országgyűlési képviselőjelölt utalva arra, hogy más pártok szimpatizánsai is támogatásukról biztosították.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.