Közélet

Mától újra jár Szegeden az 1-es villamos

Mától újra jár Szegeden az 1-es villamos

2010. április 1., csütörtök
Mától újra jár Szegeden az 1-es villamos
Az Örömóda hangjai mellett kezdte meg útját az 1-es villamos az Anna kúttól csütörtök kora reggel. A kivitelező A-SZ-E Konzorcium koordinálásában, az enyhe időjárás jótékony hatásait is kihasználva, gőzerővel folyt a munka az utóbbi napok során, a tavaly augusztus vége óta lezárt vonalon. A sínek sokadik alkalommal történt újrafektetését követően végre átadhatták a beruházást, így mától korszerű és kellemes körülmények között közlekedhetnek Szeged polgárai. Az SZKT döntése értelmében egyébként egészen húsvéthétfő éjfélig ingyenes az utazás az 1-es vonalán, amivel a lakosság türelmét szeretné meghálálni a cég a négy hónapos csúszás és a kialakult káosz miatt. Az ünnepi esemény apropójából első alkalommal nyilatkozott a SZEGEDma.hu-nak Botka László polgármester. A városvezető az exkluzív interjúban megerősítette értesülésünket: az átadásnak semmilyen köze sincs a választási kampány finiséhez. Elárulta: újabb három modern, európai léptékű lámpás körforgalom terveznek a Széchenyi tér és az Indóház tér között, melyek révén az utak terhelése, illetve a zaj- és légszennyezés mértéke is csökkenhet. Az új csomópontok beruházására még nem írták ki a közbeszerzést, de Botka László biztos abban, hogy nem a Szeviép Zrt. lesz a kiválasztott, hiszen erről a cégről még csak nem is hallott. Portálunknak elárulta: a projekt PR- és kommunikációs feladatait Kozma József jelenlegi országgyűlési képviselő látja majd el, aki április 12. után szellemi szabadfoglalkozásúként folytatja pályafutását. A polgármestert természetesen megkérdeztük, mi okozta a komoly csúszásokat a kivitelezésben. „Én a sárdobálásban soha nem vettem részt, és most sem fogok” – felelt a város első embere. Hozzátette: véleménye szerint a munkálatokat a Fidesz és a KDNP folyamatos gáncsoskodása, az amúgy villamosmérnök Kalmár Ferenc érthetetlen pánikkeltése és Kohári Nándor több feljelentése, valamint a Zöld Gyalogos Civilek a Villamos Nélküli Szegedért mozgalom utcai megmozdulásai és a Critical Mass kerékpáros-rendezvényei hátráltatták a leginkább. A polgármesteri fotózkodást követően a villamost a felújítási projektért rengeteget lobbizó, nemzetközi és hazai kapcsolatait egyaránt mozgósító Ujhelyi István álomtitkár indította útnak, s vezette egészen az állomásig. A csütörtök reggeli bensőséges ünnepi eseményen az MSZP tömegközlekedési munkacsoportjának vezetője, Hagyó Mikós is részt vett. Miért nem Botka László fogta a kormányt? – tettük föl a kérdést. „Nem magamat féltem, hanem Szegedet” – utalt válaszában vezetési képességeire a polgármester. Megtudtuk: a három lámpás körforgalom építése 2011. április 1-től előreláthatólag 2012. április 1-ig tart majd.

SZEGEDma Álhírügynökség

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.