Közélet

Szociális boltokat nyitottak Szegeden + HANG, FOTÓK

Szociális boltokat nyitottak Szegeden + HANG, FOTÓK

2010. március 26., péntek
Szociális boltokat nyitottak Szegeden + HANG, FOTÓK

Magyar áru közvetlen a termelőtől

Három, a MAGOSZ hálózatához tartozó úgynevezett szociális boltot adtak át Szegeden pénteken. Van köztük zöldség- és gyümölcs-, élelmiszer-, valamint egy húsbolt is. Sok esetben maga a kereskedő kezdeményezi a bolthálózathoz való csatlakozást, ugyanis a multik áraival nem tud versenyezni egy „garázsbolt”, így ezt tartják a túlélésük egyik lehetséges eszközének. „A lendületünk nem tört meg, csak ezen a héten öt szociális boltot avattunk” – mondta el Jakab István, a MAGOSZ elnöke, hozzátéve, hogy a szegedi esemény amiatt is különleges, mert egy húsbolttal is bővült a hálózat. Tájjellegű, füstölt áru is kapható a boltban, ami manapság külön értéket képvisel, „öröm, hogy közel tudjuk vinni az emberekhez a házias ízeket” – fogalmazott. A MAGOSZ egyetlen dolgot vállal magára a rendszerben, nevezetesen, hogy összehozza a termelőket a kereskedőkkel. „Két elvárásunk van: a feldolgozó közvetlenül a termelőtől vásároljon, illetve a boltos attól a feldolgozótól, aki a termelőtől vásárolt” – hangsúlyozta Jakab. A szociális boltokkal szemben elvárás továbbá az is, hogy jelentősen az átlagárak alatt maradjanak. „A kiskereskedelmi forgalom évente mintegy 5%-kal csökken, célunk, hogy ezt a tendenciát megállítsuk” – mondta el kérdésünkre Kispál Ferenc, a Csongrád Megyei Gazdakör elnöke. A hálózat építése nem áll le, Szegeden például egy éven belül további öt szociális boltot kívánnak nyitni – tudtuk meg Kispáltól. Fontos szempont az is, hogy hol helyezkedik el az üzlet. „Mindig olyan helyen nyitunk boltot, ahol sokan laknak, mint itt a lakótelepen, illetve könnyű a megközelíthetőség és parkolási lehetőség is van” – hangsúlyozta.

Megtriplázódott az import áruk aránya

Az Ág utcai szociális boltok megnyitóján Bohács Zsolt, a körzet Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelölt azt hangsúlyozta, hogy 2002-höz képest háromszorosára nőtt az import áruk aránya, és utalt arra a multicégre is, mely szlovák termékekkel szeretné feltölteni áruházait, amit szerinte törvénnyel kellene megakadályozni. „Mindannyian tudjuk, hogy a magyar árut ismét fel kell emelnünk, amihez jó lépés a szociális bolthálózat fejlesztése” – fogalmazott Bohács. „A magyar termelő akkor tud biztonságban termelni, ha tudja, hogy biztosan el is tudja adni áruját. Ez a biztonság elveszett az elmúlt nyolc évben, ezt kell visszaállítanunk” – tette hozzá a képviselőjelölt. Bodó Imre a morális válságra hívta fel a megnyitón jelenlévők figyelmét, hiszen ha valaki 3 darab zöldségért is a multihoz megy vásárolni, az az igazi válság. A Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelölt szerint ezért is van szükség a szociális boltokra, hogy visszaszoktassák az embereket a magyar, jó minőségű, friss termékekhez ezen a hálózaton keresztül. Részt vett az Ág utcai szociális boltok avatóján Kalmár Ferenc is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az alacsony vásárlóerővel rendelkező panelkörzetben élők számára nagy segítséget nyújthatnak az ilyen üzletek, ahol spórolhatnak a vásárlók. A KDNP önkormányzati képviselője elmondta, hogy hazánk agrárország, így aki a termelők lába alól ki akarja húzni a szőnyeget, nagy bűnt követ el. Mint elmondta, a környékbeli gazdák boldogulása mindenkinek érdeke, és az ilyen boltok ehhez járulnak hozzá. Az Ág utcai élelmiszerbolt és a húsbolt mellett a Zsótér utcában egy zöldség- és gyümölcsboltot adtak át pénteken Szegeden.

Az üzletek megmaradását segítik a szociális boltok

„A vevők azt fogják tapasztalni, hogy az eddigi színvonal megmaradása mellett az árak kedvezőbbek lesznek, valószínűleg a multik árai alá tudunk menni” – mondta el portálunknak Illés Németh Károly, a Röfi-Ker Bt. tulajdonosa. A kistermelőkön keresztül vásárolt áru nagyban különbözik a nagy telepeken nevelt állatok húsáétól. „Nem két-három hónap alatt nevelnek fel például a kistenyésztők egy disznót, hanem fél-egy év alatt nevelik vágósúlyra az állatot. Annak pedig a tápértéke és az íze is más” – mondott példát Illés Németh Károly arra, hogy milyen pozitívumokat tapasztalhatnak a vásárlók. A szomszédos élelmiszerbolt tulajdonosa Tanner Gézáné elmondta, hogy a MAGOSZ nagyban segíti a beszerzést, emellett pedig ők is felkerestek zöldségtermelőket és közvetlenül tőlük vásárolnak. Eddig ugyanis a zöldséget és gyümölcsöt csak drágán tudta beszerezni, így inkább a közeli multit választották a környéken lakók. Két éve találkozott először a szociális bolthálózat ötletével Tanner Gézáné, ami nagyon megtetszett neki, így ő maga kereste fel a MAGOSZ-t. „Remélem sikerül visszacsábítanunk a vevőket, ugyanis ha ez nem jön össze, akkor lehet, hogy lakatot tehetek az üzlet ajtajára, mint nagyon sok más kereskedő” – tette hozzá. A MAGOSZ feladata ebben a rendszerben az ügyfelek egymásra találásának segítése, ugyanakkor kontrolláljuk az árat és a minőséget. „A megtakarítás itt abból keletkezik, hogy a neppereket kivesszük a rendszerből, mert mindig a beékelődött különböző érdekcsoportok azok, akik jelentős árrésekkel dolgoznak, és leszívják a profitot. Mi azon dolgozunk, hogy a helyben keletkezett jövedelem ott is maradjon” – mondta el a SZEGEDma.hu kérdésére Jakab István, a MAGOSZ elnöke.
Hallgassa meg Jakab Istvánnal, a MAGOSZ elnökével készült hanganyagunkat!
Hallgassa meg Kispál Ferenccel, a Csongrád Megyei Gazdakör elnökével készült hanganyagunkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.