Kik indulnak a megyei választókerületekben? - frissítve!


Március 19-én pénteken délután négy óráig lehetett leadni az ajánlószelvényeket a helyi választási irodában. Szeged három egyéni választókerületében e határidőig a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az MSZP jelöltjeit nyilvántartásba is vette a bizottság, de a három párt jelöltjein kívül mások is összegyűjtötték és átnyújtották a szükséges számú kopogtatócédulát. Lesz olyan választókerület, ahol három jelölt közül választhatnak a lakosok, ám lehet olyan is, ahol öt-hat név is szerepelhet a szavazólapon. A valasztas.hu-n utánanéztünk, hogy kikre is voksolhatnak a szegediek és környékbeliek.
A 2010. évi választás egyik első érdekessége, hogy nem lesz MDF-es jelölt egyik körzetben sem a megyeszékhelyen, pedig itt 2009-ben még az EP-választáson is komoly erővel bírt ez a párt... Az 1-es választókerületben van a legkevesebb induló, úgy tűnik, a választásra jogosultak összesen három jelölt közül választhatnak:
Bodó Imrét
(Fidesz-KDNP),
Ujhelyi Istvánt
(MSZP) és
Zagyva Gyula Györgyöt
(Jobbik) vette nyilvántartásba a bizottság. Döntésre vár még
Bálint Bence Kristóf
(Lehet Más a Politika) is. A 2-es körzetben ezzel szemben hét jelölt adott le kellő számú kopogtatócédulát. Nyilvántartásba van véve
Kozma József
(MSZP),
Nógrádi Zoltán
(Fidesz-KDNP), valamint
Tóth Péter
(Jobbik),
Bozsóné Margóczi Katalin
(Lehet Más a Politika),
Knipf Róbert
(Civilek).
Hódi Tamás
(MDF) nyilvántartásba vételét elutasította a testület, így ő nem indulhat az áprilisi választáson. A MIÉP színeiben
Pápai István
döntésre vár. A szegedi 3-as körzetben öten kérték nyilvántartásba vételüket. Közülük
Bohács Zsolt
(Fidesz-KDNP),
Botka László
(MSZP) és
Molnár Áron
(Jobbik) neve biztosan szerepelni fog a szavazólapon, de a március 19-i határidőig
Málovics György
(LMP) és
Tímárné Horváth Magdolna Jolán
(MDF) is leadott kellő számú ajánlószelvényt a választási bizottságnál. Végül Málovics Györgyöt is nyilvántartásba vették, az MDF jelöltjét viszont elutasították, így négyen versenyezhetnek a mandátumért. Érdekességképpen átböngésztük a többi megyei választókerületet is. A 4. számú körzetben (Csongrád) már nyilvántartásba vették
Bedő Tamás Albertet
(MSZP),
Vincze László Mihályt
(Fidesz-KDNP),
Dudás Zoltán Sándort
(Jobbik) és
Rabi Mihályt
(MDF).
Torgyán József
(Torgyán Kisgazda Koalíció) és
Csenki Mihály
(Civilek) esetében is meghozta - pozitív - döntését a választási bizottság, így hatan versengenek a bejutó helyért. Az 5. körzetben (Szentes)
Farkas Sándor
(Fidesz-KDNP),
Móra József Antal
(MSZP) és
Varga Géza
(Jobbik) indulhat a mandátumért. A 6. választókerületben (Hódmezővásárhely)
Lázár János
(Fidesz-KDNP) kihívói
Csengeri István
(MSZP),
Kovács László
(MIÉP),
Kristó Gabriella
(Jobbik) és
Takács Róbert
(MDF).
Havránek Ferenc
(Zöld Baloldal) még döntésre vár. Ami pedig a 7. körzetet (Makó) illeti, itt
Buzás Péter
(MSZP) ellen
Mágori Józsefné
(Fidesz-KDNP),
Fazekas Ferenc
(Jobbik),
Kovács László
(Civilek),
Szabó Sámuel
(MDF) és
Szabó Jenőné
(Munkáspárt) indulhat.