Balog Zoltán: A vallás a kommunizmus nagy túlélője

– Se vele, se nélküle címmel tartott előadást az egyház és az állam viszonyáról, igaz, kérdőjel szerepelt a mondat végén. Pozitívnak vagy negatívnak tartja ezt a kapcsolatot, viszonyrendszert?

– Úgy gondolom, egyszerre kell mindkétféleképpen érteni, hiszen egymásra utaltság áll fenn. Az emberi közösségnek azok az irányítói, akik a politikában vannak, illetve az emberi közösségnek azon szervezői, akik a lélekből kiindulva jutnak el a testnek a dolgaihoz, egymásra vannak utalva. Félreértés, hogy az egyházaknak csak a hívek lelkével kell törődni, míg a többit rá kell bízni az államra vagy a politikusokra, épp ellenkezőleg. Az egyház az egész emberért felelős, hiszen az egész emberhez küldetett. Az ember szociális nyomorúsága materiális dolog, a szellemi nyomorúsága a butaságot jelenti, továbbá a lelki nyomorúság a kiégettséget jelentheti. Mindhárom olyan dolog, amiben az egyháznak küldetése és mondanivalója egyaránt van.

– Sokan azt mondják azonban, hogy az egyház csak az ember lelkével foglalkozzon, mert az a feladata, hogy hitet, reményt adjon, vigaszt nyújtson, és ne ártsa bele magát a politikába.

– Furcsa lenne, ha csak a hívek lelkével kellene foglalkoznia az egyháznak, miközben Magyarországon szegénység, nyomor és kilátástalanság van olyan ügyekben, melyeknek közük van a gazdaságpolitikához vagy a szociálpolitikához. Igenis a politikának örülnie kell, ha az egyház állást foglal, ha az egyház beleszól, és természetesen egyfajta kritikus szolidaritással segíti a közösség munkáját, nemcsak a hívő emberekét, hanem mindenkiét, aki igényli.

– A közelmúltban Nyakó István, az MSZP szóvivője támadta Kiss-Rigó László megyés püspököt, amiért részt vett egy hódmezővásárhelyi kampányrendezvényen. A politika olykor felemeli hangját, most kampányidőszakban pedig kiváltképp érzékenyek az egyház és politika viszonyára.

– Valóban vannak ilyen politikusok, de szerintem őket nem érdemes komolyan venni, hogy ha

Kiss-Rigó

püspök úr azt mondta volna, hogy mindenki szavazzon az MSZP-re, akkor biztosan nem tiltakoztak volna. Ez egy pártpolitikai dolog. Mindenki tudja, hogy magyar állampolgárként egy püspöknek nemhogy csak lehetősége, hanem egyfajta kötelessége is, hogy állást foglaljon olyan ügyekben, melyekről azt gondolja, hogy Magyarország jövője múlik rajtuk.

– Ennyire fontos a választás az egyháznak is?

– Ne felejtse el senki, azon, hogy miként választunk áprilisban, Magyarország jövője múlik. Nem arról szól a voksolás, hogy a Fidesz, az MSZP vagy valaki más lesz uralmon, hanem ezen az múlik, hogy elkezdünk egy új közéletet, gazdaság- és szociálpolitikát, mely az emberek érdekeit szolgálja, ami az országot emelni fogja, vagy tovább süllyedünk abban a kilátástalanságban, amiben most hazánk van. Ilyen helyzetben egy lelki vezetőnek kötelessége megszólalni, hogy emberek, baj van, figyeljetek oda a döntésetekre, mert annak nagyon komoly súlya van. Ha arra gondolunk, hogy ma Magyarországon relatív többséget képeznek azok, akik nem mennek le választani, akkor azt mondom, hogy egy ilyen harangfélreverésre igen nagy szükség van. Ezt még, ha a szocialisták magukba néznének, meg is köszönhetnék püspök úrnak, hiszen ne felejtsük el, hogy ő azt mondta, Magyarországon szükség lenne tisztességes szociáldemokrata pártra, amellyel egyébként én is egyetértek. Ez egy olyan segítség a magyar baloldalnak, amin érdemes elgondolkozni, és érdemes komolyan venni. – Ha már a választásoknál tartunk, akkor nem kerülhetjük meg azt a kérdést, hogy az egyház és az állam kapcsolatában ön szerint min kellene változtatni. Ön református lelkész és országgyűlési képviselő is egyben… – A jelenlegi kormánynál azt az attitűdöt látjuk, hogy mindenki szolga rajtuk kívül, mert ők megnyerték a választásokat. Az egyház is egy degradált kliensi szerepbe van kényszerítve, de hadd mondjam az ellenkezőjét: partneri viszonyra lenne szükség. Akik az emberek javát szolgálják ebben az országban, azokat komolyan kell venni, és partnernek kell tekinteni, hiszen egyébként az embereknek ártunk. Ami a legfájóbb volt az egyházaknak a pénzen való vitákon túl, hogy becsapták őket, nem tájékoztatták őket, és igyekeztek egymás ellen fordítani őket. Ezek mind olyan dolgok, amit egyszerűen nem engedhet meg magának egy kormány, nem engedhet meg magának egy állam. Az egyházakon kívül azok a civilek, akik arról gondoskodnak, hogy ebben az országban az emberek élete mentálisan, lelkileg jobb legyen, sokkal több megbecsülést érdemelnek. – 20 éves a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény. Mi az, amit a ma emberének mindenképp meg kell látnia ebben a két évtizeddel ezelőtt elfogadott jogszabályban? – Ez a törvény, nem vitatva készítőinek a jó szándékát, mégiscsak egy beismerés volt, a vereségnek a beismerése. Nem sikerült, a vallás túlélt, nem halt el, úgy ahogy egyébként az állam sem. A vallás a kommunizmus nagy túlélője, élő közösségként élt túl, még ha deformálódott is, mert sok dologban nem volt lehetősége arra a szerves fejlődésre, mint más országokban. Van pozitív üzenet is megfogalmazva a törvényben természetesen, egy komolyan veendő ajánlat az emberi közösség számára. Azt is lehet mondani, hogy egy ország mentális állapotának az egyik legfontosabb felelőse. – Mi az, amit a társadalom szintjén a leginkább hiányol akár ezen törvény, vagy éppen a vallás tekintetében? – Egyáltalán nem a törvény hibája, ám nem feledkezhetünk meg arról, hogy erkölcsileg nem történt meg a történelmi múlttal való szembenézés társadalmi szinten. Félreérti a többség a helyzetet, nincs napi, élő és valóságos tapasztalata arról, hogy mi az egyház, és ez valahol a negyven év sara. Ha van is feszültség az állam és az egyház között, az a keresztény közösség lényegéből adódik. Küldetésének lényege ugyanis, hogy mindig másokért van, másokat szolgál, nem pedig az a feladata, hogy jól érezze magát. Az egyház szükséges eszköz arra, hogy jól szolgálja azokat is, akik jelenleg még nem tartoznak hozzánk. Ezt nevezzük missziónak. Ez a típusú szolgálat nehezen beilleszthető egy olyan állami rendszerbe, melyik úgy gondolja, hogy mindenki a magért felel. Feszültség tehát van, és mindig lesz is, de ennek kreatívnak kell lenni. Ez jó is, mert ez azt jelenti, hogy vita van az ember lényegéről. Fontos ugyanis, hogy milyen emberképük van a törvényalkotóknak és milyen az egyháznak. Az egyház mindenfajta megszólalása ezekben a kérdésekben nemcsak megengedett, hanem szükséges is, mert e nélkül nagyon szegény lenne Magyarországnak a jövője.