Közélet

Perelhetik a várost a megaberuházás miatt a kereskedők

Perelhetik a várost a megaberuházás miatt a kereskedők

2010. március 30., kedd
Perelhetik a várost a megaberuházás miatt a kereskedők

Mikor lesz már vége?

A Városüzemeltetési Bizottság elnöke, Kalmár Ferenc a Rókusi Általános Iskolába hívta össze a bizottság ülését. A tagokon kívül meginvitálta a 30 milliárdos szegedi tömegközlekedési megaprojekt koordinátora, a Szeged Pólus Kft. vezetőit, a munkálatok kivitelezőjét, a fővállalkozót, valamint a több mint fél éve tartó villamosvonal-rekonstrukciója okán feldúlt, járhatatlan utak, járdák miatt jelentős kárt szenvedő környékbeli kereskedőket, vállalkozókat és az érintett lakosságot.

Az illetékesek azt ígérték, ott lesznek, látleletet adnak, beszámolnak a munkálatok jelenlegi állásáról, elmagyarázzák, miért kellett immár harmadszor módosítani a szerződésben rögzített átadás időpontját, egyáltalán mikorra készül el végre-valahára a 2-es villamos nyomvonala és a hozzá kapcsolódó infrastrukturális beruházás. Ígérték, mégsem jöttek el, sem ők, sem a 10 bizottsági tag közül a kormányoldal 6 képviselője. Így Kalmár és

Juhász Gyula

bizottsági tag, Tápé KDNP-s képviselője kettesben állta a sarat, és próbált meg válaszolni az elégedetlenkedő, dühös kereskedők, vállalkozók, meg a bosszús lakosok kérdéseire, noha nagyon sok mindenre ők sem tudtak magyarázatot adni, hiszen a mai napig senki sem győzte meg nemcsak a képviselőket, a lakosokat sem a megaprojekt hasznosságáról, előnyeiről, rentabilitásáról. Nem tudni, hogy a többszöri csúszás miatt számíthat-e a város kötbérre (nem ködbérre?), miért kellett brnói fővállalkozónak adni a munkát, miért 500 milliós villamosokat vásárolnak, amikor a mostani Tatrák - igaz, 1998-ban - csak 80 millióba kerültek, miért kellett többször is szétverni, felbontani, amit egyszer már megcsináltak? Az sem derült ki, kinek a hibájából csúszik a beruházás, ki okolható a sok szakszerűtlen, dilettáns módon elvégzett munkáért, a politikai látvány- és presztízsberuházások miatt ki fogja a fél éve húzódó felújítási munkálatok áldozataként a tönk szélére kerülő vállalkozók kárát megtéríteni, továbbá ki fizeti majd meg az új fürdő fenntartását a jövőben, ha az emberek nem tudják, vagy nem akarják majd leperkálni a 4000 forintos belépőt?!

Legtöbb kérdés a hallgatóság köréből éppen erre vonatkozott. Elképesztő adatok hangzottak el arról, mekkora vesztesség érte a cégeket: az egyik vállalkozás vezetője 120 milliós forgalomkiesésről beszélt, a másiknak 27 munkást kellett elbocsátania, hogy mérsékelje több 10 milliós vesztességét. Sokuk évtizedes munkája tört derékba pár hónap leforgása alatt. A jelentős anyagi kárt szenvedett kereskedők, vállalkozók pert fontolgatnak a város ellen, hiszen semmilyen más úton nem remélhetik, hogy megtérítik kárukat. A panaszfórummá alakult ülés végén Kalmár megígérte a jelenlévőknek, hogy a Városüzemeltetési Bizottság legközelebbi ülésére, amit a városházán tartanak meg, újra meghívja az érintetteket, és természetesen az itt jelenlévőket is, hogy első kézből tájékozódjanak a fejleményekről. Mert - ahogy az egyik cég vezetője fogalmazott - : szeretné már végre tudni, mikor lesz vége. Minden vállalkozásban a legszörnyűbb a bizonytalanság, a fél éve folyó találgatás, ígérgetések. Jó volna ennek véget vetni!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.