
Egy húszéves lány kelengyére vágyott, de nem volt pénze. Így született meg Szeged egyik legkülönösebb bűnügye.

Szeged, 1925. november. Az ősz már megcsípte a Kárász utca kirakatait, az ablakok mögött fényesen fehérlett a vászon, a csipke, a flanel. Ünnepi volt a levegő, ha valaki menyasszonyként sétált benne – de egy 20 éves szegedi lány nem sétált. Ő futott, dolgozott, számolt és remélt. És amikor megpillantotta a vőlegényt a láthatáron, a valóság hirtelen túl szűk lett ahhoz, hogy abba egy kelengye is beleférjen. A reményért végül váltót hamisított. Mert a boldogságnak is ára van.

A Szegedi Törvényszék Juhász-tanácsának asztalára abban az évben nem ez volt az egyetlen bűnügy, de talán ez volt a leginkább szívbe markoló. A huszonéves leány története nem a klasszikus bűn krónikája volt.
Sem szenvedély, sem bosszú, sem kapzsiság nem állt mögötte – csupán az, hogy „a húsz éves lány szép és szegény volt”, és szeretett volna férjhez menni.
Dolgozott, szorgalmasan, fürgén, „jókedvvel és vidáman” a Kárász utcában, a Wiesner Benő-féle üzletben. Nap mint nap fogadta az ügyfeleket, intézte a papírmunkát. A fizetését hazavitte – kenyérre. Ruhára, fehérneműre, fátyolra már nem maradt. És akkor „valaki jelentkezett” – a vőlegény. Egy férfi a jövő ígéretével. Egy ünnep a hétköznapok között.
Csakhogy a boldogság ára túllépett a pénztárcán. A fiatal lány váltóval próbált kelengyét vásárolni. A munkahelye nevében kért kölcsönt, először 23, majd 10 millió koronát, összesen 33 milliót.
A pénzt megkapta – az aláírásához pedig odakanyarította: Wiesner Benő. A hitel mellé váltót is kértek tőle, ahogyan az üzleti világban szokás. Néhány óra múlva az is megérkezett, szintén az üzletvezető aláírásával.
„Szép kelengyét vásárolt” – írta a Délmagyarország 1925. november 8-án. Három hónapig senkinek sem tűnt fel a csalás, sem a boltban, sem máshol.
A leány tovább dolgozott, mintha mi sem történt volna, közben pedig talán próbálta elhinni, hogy az egész világ összeállt az ő boldogságáért. A kelengyével talán próbált jövőt varázsolni magának – csipkéből, reményből, hamis váltóból.
Ám a váltók lejártak. Heller Nándorné és Ábrahám József – akik jóhiszeműen adták a pénzt – megjelentek az üzletben, hogy behajtsák a követelésüket.
Sohasem kértem ezt kölcsön!
– hangzott a meglepett válasz Wiesnerék részéről. A lebukás elkerülhetetlen volt. A vádirat készen állt: okirathamisítás.
A főtárgyaláson „szomorúan izgalmas jelenetek” játszódtak le. Anna keservesen sírt, miközben elmondta: nem saját hasznára költötte a pénzt.
Nagybátyám mindent kifizetett
– mondta a bíróság előtt. Az egyenleg kiegyenlítődött, a kár megtérült. De a bűntett megtörtént.
A törvényszék – az enyhítő körülmények mérlegelése után – a lehető legenyhébb ítéletet hozta meg: fél év börtön. De ez sem volt kevés a fiatal lánynak, akinek szemében most nem a fátyol, hanem a rácsok lebegtek.
Börtönbe kerülök…
– zokogta, s a Táblához fellebbezett.
A 20. század hajnalán, amikor már gépek zakatoltak a gyárakban, és a váltók és pénzügyi papírok ideje volt, egy húszéves lány mégis romantikus módon bukott el: egy csokor kelengyéért, egy fátyolért, amit talán soha nem viselhetett.
Ma, száz évvel később, amikor egy menyasszonyi ruha gyorsan jön, gyorsan megy az online kosárban, nehéz felfogni, hogy valaki fél év szabadságát kockáztatta néhány alsószoknyáért és egy illúzióért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.