/

A lakók fogták el a besurranót

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Éppen az előszoba egyik szekrényében kutakodott egy nő, amikor a tulajdonos tetten érte. Az elkövető menekülni próbált, de a sértett visszatartotta a rendőrök megérkezéséig – olvasható a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján.

A Szegedi Rendőrkapitányság ügyeletére tegnap délután érkezett bejelentés a Honfoglalás utca egyik magánházából arról, hogy visszatartanak egy nőt, aki lopni próbált. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy egy 48 éves székelyudvarhelyi lakosról van szó. A sértett elmondta, hogy otthon volt, amikor arra lett figyelmes, hogy az előszobában egy számára ismeretlen nő van, aki a porcelánok között keresgél. Kérdőre vonta az asszonyt, hogy mit csinál, mire ő menekülni próbált. A sértettnek volt annyi lélekjelenléte, hogy megfogta az elkövetőt, majd a fia segítségével a rendőrség megérkezéséig visszatartották.

A gyanúsított kihallgatása során azt vallotta, hogy munkát keresni jött Magyarországra. A nyitott kapun keresztül ment be, hogy az ott lakókkal beszéljen. Állítása szerint nem volt lopási szándéka, bár ennek ellentmond, hogy a sértett nő táskájából tízezer forint hiányzik.

A besurranó ellen jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban vagyon elleni bűncselekmények miatt, illetve felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt is áll, ezért a Szegedi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását – tájékoztat a honlap.

Default thumbnail
Előző sztori

Negyedmillió forint értékű kerékpárt loptak el Hódmezővásárhelyen

Következő sztori

Kövér László: visszalöktek bennünket a startvonalra

Legutóbbi hasonló cikkek