Sport

Vízilabda: ismét egy góllal kapott ki a Szeged Beton az Egertől - FOTÓK

Vízilabda: ismét egy góllal kapott ki a Szeged Beton az Egertől - FOTÓK

2010. február 20., szombat
Vízilabda: ismét egy góllal kapott ki a Szeged Beton az Egertől - FOTÓK
Ismét egy góllal kapott ki a Szeged Beton vízilabdacsapata a listavezető Egertől. A 10-11-es eredménnyel végződött mérkőzés után Kásás Zoltán, a hazaiak vezetőedzője azt mondta, „mi Grál-lovagok módjára vízilabdáztunk, közben meg „letépik a fejünket”. A Szeged, hat perccel a találkozó vége előtt két góllal vezetett. A zsúfolásig megtelt újszegedi sportuszodában igazi vízilabdás csemegét vártak a szurkolók, hiszen a negyedik helyezett Szeged Betonnál a listavezető Eger vendégeskedett. Nem kellett csalódnia a publikumnak, már a találkozó elején színvonalas, küzdelmes pólót láthattak a kilátogatók. Az első perctől érezhető volt, hogy a Varga Zsolt nélkül felálló Eger nemcsak incselkedni jött Szegedre, hanem a három pontot szeretné hazavinni. Ugyanakkor Gerendás György együttese nagyon jól tudta, hogy milyen játékerőt képvisel a Szeged, hiszen az ősszel 8-6-os Beton vezetés után, csak az utolsó pillanatban fordított az Eger. Az első negyed kiélezett csatájából a vendégek jöttek ki jobban, de csak egy góllal vezettek úgy, hogy Molnár gyönyörű emberelőnyös egyenlítő góljára az egri Graham hét másodperccel a kis szünet előtt válaszolt, 2-3. A folytatásban két perc alatt Vindisch és Busila góljaival fordított a Szeged. Az öröm nem sokáig tartott, mert az Eger egymásután négy gólt lőtt. Feltűnő volt, hogy 14 perc alatt három olyan találatot kapott a Szeged Beton, amikor az ellenfél megúszott, faképnél hagyta a hazai pólósokat. A szünet után mindent egy lapra tett fel a Szeged, az Eger próbálta tartani az eredményt, biztonságos hosszú támadásokat vezetett. A 23. percben azt jegyezhettük fel, hogy a Szeged kétszer több előnyt kapott, mint ellenfele, de nem élt a lehetőségekkel. A negyedben a hazai együttes felzárkózott egy gólra, és amikor az olimpiai bajnok Biros megkapta harmadik kiállítását a Beton előtt megcsillant a remény. A befejező nyolc perc elején megtorpant az Eger és a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás mesterhármasával 7-8-ról, 10-8-ra változott az eredmény. Hátra volt még hat perc a mérkőzésből. A szegediek mintha ismét megijedtek volna a lehetőségtől, Komlósi letarolta ellenfelét, ezért harmadik kiállítását is megkapta. Az előnyből gólt szerzett az Eger, majd Busila „fejezte le” ellenfelét, ezért pedig ötméteres járt, amit szintén értékesített a vendég gárda ítélet-végrehajtója, Kovács G. Egy perccel a találkozó vége előtt egyenlített az Eger, sőt Hegedűs szépségdíjas találattal a győztes gólt is belőtte. A találkozó végén, a Szeged Beton vezetőedzője, Kásás Zoltán méltán volt dühös, azt hajtogatta, hogy ilyen nem létezik. „Túl sok akciógólt lőtt az Eger. Egyszerűen nevetséges, hogy 'letépik a fejünket', mi pedig, mint a Grál-lovagok, úgy vízilabdázunk. Lőttek vagy öt akciógólt emberről. Így nem lehet nyerni. Így hiába hajtunk! Tényleg nagyon sokat dolgoztunk, jól játszanánk, de nem lehet a víz fölött nagy mozdulattal keménykedni. Saját magunkkal szúrtunk ki” – mondta a találkozó végén Kásás Zoltán. Szeged Beton - Eger 10-11 (2-3, 3-4, 2-1, 3-3). Újszegedi sportuszoda, 700 néző. Vezette: Kiszelly, Petik. Szeged Beton: Baksa - Molnár 4, Vindisch 1, Komlósi, Török 1, Lehmann 1, Juhász. Csere: Busila 2, Kuncz 1, Varga, Ágner, Kayes. Edző: Kásás Zoltán. Eger: Szécsi - Graham 1, Bárány 1, Hegedűs 1, Feltham, Biros 1, Sántavy. Csere: Kovács G. 2, Binder 2, Erdélyi 1, Bundschuh 1, Hárai 1. Edző: Gerendás György. További eredmények: BVSC - Szolnok 7 – 11, Pécs - OSC 7 – 7, Szentesi - FTC 8 – 12, UTE - Vasas 2 – 14.

A bajnokság állása:

1.Eger14121137
2.Vasas14121137
3.Ferencváros14111234
4.Szeged Beton1382326
5.Honvéd1271422
6.Szolnok1364322
7.UTE1331910
8.Pécs132389
9.BVSC1421117
10.OSC1412115
11.Szentes1411124

Olvassa újra online közvetítésünket!

A Szeged Beton – Eger találkozó eredményének alakulást 18.30-tól online közvetítésünkben kísérhetik figyelemmel. I. negyed 2. perc: 1-1 4. perc: 1-2 6. perc: 1-2 8. perc: 2-3 Érdekes pillanatok 1. perc: Vindisch kapufát lőtt, Biros előnyből gólt, 0-1 2. perc: Lehmann bomba akcióból, 1-1 3. perc:Az Eger első megúszásból, Bundschuh gólt szerzett, 1-2 4-8. perc: Hatalmas küzdelem, Eger kapufa tiszta helyzetből 8. perc: Molnár gyönyörű emberelőnyös gól, hét másodperccel a negyed vége előtt fórból Grham szerzett gólt GólszerzőkSzeged Beton: Lehmann (2. perc), Molnár (8. perc) Eger: Biros (1.perc), Bundschuh (3. perc), Graham (8. perc) Emberelőny: 2/1, ill. 3/2 Ötméteres: - , ill. - I. negyed: Szeged Beton - Eger 2-3 II. negyed 2. perc: 4-3 4. perc: 4-4 6. perc: 4-7 8. perc: 5-7 Érdekes pillanatok 1-2. perc: Fordított a Szeged Beton Vindisch és Busila góljaival, 4-3 2. perc: Megúszásból egyenlített az Eger 5. perc: Hárai centerből csavarral vette be Baksa kapuját 6. perc: Harmadik gólt kapta megúszásból a Szeged Beton, 4-6. Bundschuh másodszor is gólt lőtt, a Szeged negyedik gólját kapta zsinórban, 4-7 GólszerzőkSzeged Beton: Lehmann (2. perc), Molnár (8. perc), Vindisch (9. perc), Busila (10. perc), Kuncz (15. perc) Eger: Biros (1.perc), Bundschuh (3. perc, 14. perc), Graham (8. perc), Kovács G. ((10. perc), Hárai (13. perc), Bárány (14. perc) Emberelőny: 5/2, ill. 4/3 Ötméteres: - , ill. - II. negyed: Szeged Beton - Eger 3-4 Félidő: Szeged Beton - Eger 5-7 III. negyed 2. perc: 6-7 4. perc: 6-8 6. perc: 6-8 8. perc: 7-8 Érdekes pillanatok 2. perc: A Szeged feljött egy gólra, 6-7 7. perc: Már kétszer több előnyt kapott a Szeged, mint ellenfele, de nem élt a lehetőségekkel 8. perc: Lehmannt ütésért cserével kiállították. Biros harmadik kiállítását kapta, nem folytathatja tovább a játékot az olimpiai bajnok GólszerzőkSzeged Beton: Lehmann (2. perc), Molnár (8. perc), Vindisch (9. perc), Busila (10. perc, 18. perc), Kuncz (15. perc), Török (24. perc) Eger: Biros (1.perc), Bundschuh (3. perc, 14. perc), Graham (8. perc), Kovács G. ((10. perc), Hárai (13. perc), Bárány (14. perc), Binder (19. perc) Emberelőny: 9/4, ill. 5/3 Ötméteres: - , ill. - III. negyed: Szeged Beton - Eger 2-1 A mérkőzés állása: Szeged Beton - Eger 7-8 IV. negyed 2. perc: 10-8 4. perc: 10-9 6. perc: 10-10 8. perc: 10-11 Érdekes pillanatok A ráúszásokat követően a Szeged négyből négyszer hozta el a labdát 1. perc: Molnár góljával egyenlített a Szeged, 8-8. Az olimpiai bajnok paradéja tovább tartott néhány másodperc múlva újabb gólt lőtt, 9-8 2. perc: Molnár fantasztikus ismét távolról vette be az olimpiai bajnok Szécsi kapuját. Molnár már 4. gólját szerezte 3. perc: Két szegedi játékost állítottak ki, Komlósi megkapta harmadik hibáját. Az Eger szépített előnyből, 10-9 5. perc: Kovács ötméteresből egyenlített, 10-10 8. perc: hegedűs szépségdíjas találattal szerzett vezetést az Egernek GólszerzőkSzeged Beton: Lehmann (2. perc), Molnár (8. perc, 25. perc, 25. perc, 26. perc), Vindisch (9. perc), Busila (10. perc, 18. perc), Kuncz (15. perc), Török (24. perc) Eger: Biros (1.perc), Bundschuh (3. perc, 14. perc), Graham (8. perc), Kovács G. ((10. perc, 29. percd), Hárai (13. perc), Bárány (14. perc), Binder (19. perc), Erdélyi (28. perc), Hegedűs (32. perc) Emberelőny: 11/4, ill. 7/4 Ötméteres: - , ill. 1/1 IV. negyed: Szeged Beton - Eger 3-3 Végeredmény: Szeged Beton - Eger 10-11

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.