Sport

Labdarúgás: Volán-döntetlen a Soltvadkert ellen + FOTÓK

Labdarúgás: Volán-döntetlen a Soltvadkert ellen + FOTÓK

2010. február 24., szerda
Labdarúgás: Volán-döntetlen a Soltvadkert ellen + FOTÓK
2-2-es döntetlent játszott a Tisza Volán SC Szeged labdarúgócsapata a Soltvadkerti TE ellen a szerdai esti felkészülési mérkőzésen a Felső Tisza parti stadionban. A hazai gólokat Kazi és Huszárik szerezte. A Bács megyei I. osztály negyedik helyén álló Soltvadkertet fogadta edzőmeccsen Buchholcz Gábor mester csapata. A kezdeti szakaszban kissé talán lekezelte ellenfelét a kék-fekete alakulat, ám húsz perc után magához tért a Volán, s kapujához szegezte a vendéggárdát. A látogatók sündisznóállásba húzódtak vissza, jobbára csak a védekezéssel törődtek. Kazi László révén meg is szerezte a vezetést az első félidőben a magasabb osztályban szereplő együttes. Fordulást követően Huszárik Zsolt is betalált, majd a cserék kissé megzavarták a vendéglátót, s a Soltvadkert átvette az irányítást. A Bács megyeiek veszélyesen támadtak, s erőfeszítéseiket siker is koronázta: sikerült egyenlíteniük. A krónikához tartozik még az is, hogy Reguli Máté 2-0-nál tizenegyest hárított. Beretka Péter és Makó Zsolt is több alkalommal eredményes lehetett volna a második félidőben, de a lehető legnagyobb ziccerekkel sem boldogultak, így ikszre végződött a találkozó. A Tisza Volán SC Szeged szombaton 15 órakor a vele azonos csoportban szereplő Battonyát fogadja majd a Felső Tisza parton.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen:

Tisza Volán SC Szeged - Soltvadkerti TE 2-2 (1-0). Szeged, Felső Tisza parti stadion. Szeged: Reguli (Tóth Z. 70') - Mészáros, Vida (Pénzváltó 55'), Boldizsár, Grünwald (Garamvölgyi 55') - Vágó, Frank - Pálfi (Makó 55'), Huszárik, Beretka - Kazi (Végh 65'). Vezetőedző: Buchholcz Gábor. A szegedi gólszerzők: Kazi, Huszárik. Buchholcz Gábor: "Tisztult a kép a bajnoki rajt előtt, hiszen azok közül, akik azonos poszton eddig hasonló teljesítményt nyújtottak, többen is gyengén futballoztak ezen a meccsen. Akadnak futballisták, akiknek bizony el kell gondolkodniuk, s fontos, hogy a hátrelévő időben csiszoljunk a támadások befejezésén."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.