Félszázszor riasztották a tűzoltókat a viharos szél miatt országszerte

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Félszázszor riasztották a tűzoltókat a viharos szél miatt országszerte szombat délelőtt; van ahol a viharos erejű széllel, van ahol belvízzel küzdenek a szakemberek – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Szentes Tibor tájékoztatása szerint komolyabb károkat nem okozott a szél, és személyi sérülésekről sem érkezett jelentés.
Elmondta, 27 esetben kellett kidőlt fát eltávolítaniuk, hat alkalommal vonultak ki épületkár, vakolatomlás, cseréphullás miatt.
Belvíz miatt tucatnyi helyre vonultak ki Csongrád, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A Bács-Kiskun megyei Kunszentmiklóson nyolc házat veszélyeztet közvetlenül a víz.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat reggel a viharos széllökések miatt narancsszínű riasztást adott ki Közép-Magyarországra, Közép-Dunántúlra és Dél-Alföldre; ezekben a régiókban a széllökések ereje helyenként elérheti a 90 kilométer/órát.

Előző sztori

Böllérverseny a Széchenyi téren

Következő sztori

Esőverte böllérversenyt tartottak Szegeden + FOTÓK, VIDEÓ