Közélet

Bodó: kampányérdekek miatt lett élhetetlen Szeged

Bodó: kampányérdekek miatt lett élhetetlen Szeged

2010. február 1., hétfő
Bodó: kampányérdekek miatt lett élhetetlen Szeged
„Fontosak a közösségi beruházások, a közlekedésfejlesztés. De az a baj, hogy Szegeden ezeket a fejlesztéseket egyszerre hajtják végre, és hosszú hónapokra, akár évekre is élhetetlenné teszik a várost” – nyilatkozta lapunknak Bodó Imre (Fidesz) országgyűlési képviselő, aki cikkünkben kifejti, hogy szerinte Botka László és Ujhelyi István politikai érdekei mentén ütemezték a tömegközlekedési nagyprojektet.

„Lépcsőzetesen, egymásra építve kellett volna elvégezni ezeket a felújításokat” – folytatta a politikus, aki maga is a közlekedésben dolgozott egykor. „A fokozatosság, a célszerűség a legfontosabb szempont. Ha nagy felfordulást felfordulást, akkor úgy dolgozom ki ennek menetét, hogy ha az egyik szakasz már olyan állapotban van, hogy rá tudom engedni a forgalmat, akkor kezdek bele egy másikba. Így a nagyprojekt nem keseríti meg az itt élők mindennapjait, mint ahogy most, mikor nagy kerülővel lehet csak eljutni a belvárosba, az áruházakhoz, tiszta kosz és sár minden, és egyre nagyobb közlekedési dugók alakulnak ki, légkalapácsok, gépek zaja dübörög mindenhol. Az építkezések frontvonalában lévő üzlethelyiségek komoly bevételkiesést szenvednek, egy kis- és középvállalkozás tönkre is mehet, ha az üzletét alig lehet megközelíteni a feltúrt utakon” – így a képviselő. Hozzátette, hogy hiába intenek türelemre, s kommunikálják azt a városvezetők, hogy milyen szép lesz, ha minden elkészül, mert amit nyerünk a vámon, azt elveszíthetjük a réven.

Ujhelyi: Brüsszelhez kell igazodni

„Hány vállalkozás megy tönkre, mennyi ember szenved, idegeskedik a hosszú hónapok alatt? Mennyi baleset, autóhiba keletkezik a rossz útviszonyok miatt?” – teszi fel a kérdéseket Bodó. A politikus kifejtette azt is, hogy ésszerű lett volna először az elkerülőt megépíteni, kivinni a kamionokat Szegedről, aztán ráfűzni a városi közlekedésfejlesztést. Mert akkor a szűk utcákra nem kellett volna ráengedni a többtonnás járműveket, melyek újabb károkat okoznak. „A nagyprojekttel felújítottunk két-három útszakaszt, de közben tönkretettünk tizennégyet. Most minden egyes felújított méter után kettő tönkrement. Ez pénzpocsékolás. Kezdhetjük elölről az útépítést, jöhetnek a további útlezárások.” A beruházások határidejéről korábban a polgármester úgy nyilatkozott, hogy azok az EU pályázatához, elbírálásához igazodnak, és ugyanezt mondta el Ujhelyi István (MSZP) országgyűlési képviselő is. „Szeretném tájékoztatni a fideszes politikusokat, hogy egy EU-fejlesztési ciklus 2013-ig tart, kétéves akciótervekben fogalmazódik meg egy Brüsszellel kötött szerződés alapján, hogy mikor milyen pályázati kiírásokra érkezhetnek projektek akár városi, akár egyetemi, akár a gazdálkodó szektorba. Amikor valaki ezeket megpályázza, és a fejlesztési intézményrendszer erről pozitív döntést hoz, onnantól kezdve csak két lehetőség van: vagy elkészül a beruházással, vagy visszamondja a támogatást. Az elhúzását nem teheti, mert ha nem fejezi be határidőre, akkor elveszíti a támogatását. Ezért Szegednek nincs más lehetősége – ha már úgy alakult, hogy az ország legsikeresebben pályázó és programokat elnyerő városa lettünk –, ki kell bírnunk az egy-kétéves építkezési időszakot” – nyilatkozta Ujhelyi István.

Továbbra is bizonytalan az átadás időpontja

Botka László (MSZP) polgármester a Közéleti Kávéházban azt mondta, hogy február végéig fel kell oldani a vágányzárat, az 1-esnek közlekednie kell, március végéig pedig a körforgalommal is el kell készülni.
Bodó szerint azonban az, hogy az egész földmunkarész az esős, majd a téli hónapokra esett, nem pályázatfüggő. Az átadott szakaszok ezért is hemzsegnek a hibáktól, ráadásul csúszásoktól hangos az egész átadási folyamat. „Botka László és Ujhelyi István politikai érdekek szerint ütemezték az építkezéseket, hogy az országgyűlési, majd az önkormányzati választásokig a lehető legtöbb szalagot vághassák át. Saját hatalmi harcuk oltárán áldozták fel a polgárok nyugalmát, egészségét, s játszadoznak a város kasszájával is. Egy cseppet sem érdekelte őket, hogy mi a jó a kiskereskedőknek, a városban közlekedő embereknek” – így Bodó. Bár a kivitelezők ezúttal nem tudtak pontos határidőt adni a Boldogasszony sugárút átadására, a konzorcium vezetése a helyi napilapban február 10-e környékére jósolta az utolsó fázist, a kerékpárút és a járda aszfaltozását, ám a hó és a fagy miatt már napok óta nem folyik munka a területen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.