Az Úr és az Ő ateista hívei

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gondolom, Krisztusban hívő testvérünktől, Nyakó Istvántól, az MSZP Hívő Tagozatának tagjától sem lenne idegen, ha a magyar Katolikus Egyház a „felszabadítás teológiáját” követné, Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök pedig e teológia szellemében az MSZP támogatására szólítana fel.

A magyar politikai vitáknak különösen a választások idején nagy kérdése, hogy hol nincs helye a politikának, a politizálásnak, avagy ki nem jogosult, ki nem illetékes nyilvános politikai megszólalásra és véleménynyilvánításra. Tipikus problémaként szokott felvetődni, hogy közintézményekbe beengedhető-e „a” politika: tarthassanak-e pártok képviselői beszédeket, előadásokat, nagygyűléseket felsőoktatási intézményben, avagy közhivatalnokok – akár pártpolitikusi minőségben – meglátogathatnak-e közkórházakat és elbeszélgethetnek-e az ott dolgozókkal. Félelemmel és indulatokkal teli időszakokban még az is kérdéssé válhat, hogy egyetemi hallgatók kampányidőszakban meghívhatnak-e egy adott témára szakosodott külpolitikai újságírót előadást tartani például az északír helyzetről vagy a baszk autonómiáról.

A magyarországi pártpolitikai baloldal állandóan napirenden tartott kérdése a papok (Egyház) politizálása vagy a templomokban istentiszteletkor folyó politizálás. A pártpolitikai és a politikai kulturális törésvonalakra vezethető vissza az a tudathasadásos helyzet Magyarországon, hogy a baloldal szívesen érvel azzal, hogy állam és egyház elválasztása után a modern és szekularizált demokráciákban „nincs helye” a közvetlen politizálásnak a templomokban. Ugyanakkor szívesen veszik, ha a papok és az egyházak kiállnak olyan ügyek mellett, ami kedves a baloldalnak, és meg is keresik az egyházakat, hogy közösen tiltakozzanak, elhatárolódjanak vagy deklaráljanak súlyosnak vélt társadalmi problémákat illetően. A papok és az egyházak ugyanakkor arra hivatkoznak, hogy társadalmi felelősséggel tartoznak közügyek iránt, közügyekben nyíltan állást foglalni meg valláserkölcsi kötelesség. Ezzel ellentétben „az egyház nem politizál” hivatkozással utasítják el a baloldal megkeresését a baloldal (és baloldali pártok) számára fontos közös tiltakozásra, elhatárolódásra vagy deklarációra, és szívesen nyújtanak nyílt vagy burkolt támogatást – szószékről, nyilatkozatokban vagy körlevelekben – az egyházakhoz közelálló jobboldali pártoknak. A „politizálással” kapcsolatos tipikus egyházi érvelések határozott különbséget tesznek a pártpolitizálás, a pártpolitikai elköteleződés, a pártok támogatása, valamint az össztársadalmi kérdésekben, közügyekben való állásfoglalás között.

A baloldal törekvése az egyházak politikától való elkülönítésére azért is furcsa, mert egyébiránt szívesen veszik, ha papok és egyházak a baloldal számára kedvező politikai magatartást tanúsítanak. Ezért is nem lett probléma, hogy az SZDSZ elődjéből, az ún. Szabad Kezdeményezések Hálózatából, egy lazán koordinált mozgalomból úgy faragtak 1988-ban jól szervezett pártot, hogy abban a hálózat egy jól szervezett tagja, a Hit Gyülekezete erőteljesen támogatta őket. Az idősebb nemzedékek emlékezhetnek Róbert László „Tisztelendők” című televíziós klasszikusára is a Kádár-korszak fénykorából, aminek középpontjában kommunista, kommunistákat támogató vagy egyszerűen csak baloldali, ám mindenképp politizáló papok bemutatása állt.

A Kádár-korszak iránt nosztalgiát érzők torka valószínűleg nem is szorul el a felháborodástól, amikor azon teológusokra gondolnak, akik Jézus és Marx tanításai között erőteljes párhuzamot láttak, ezért teljesen evidens volt számukra, ha papok és egyházak a fennálló (kapitalista) társadalmi rend megváltoztatásának politikai programjához szegődnek.

Gondolom, Krisztusban hívő testvérünktől, Nyakó Istvántól, az MSZP Hívő Tagozatának tagjától sem lenne idegen, ha a magyar Katolikus Egyház a „felszabadítás teológiáját” követné, Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök pedig e teológia szellemében az MSZP támogatására szólítana fel.

Azok a baloldaliak, akik az Egyházak és papok politizálását bírálják, teszik ezt egyszerűen azért, mert az Egyházak és papok nem őket támogatják. Nyakó testvér az alábbiak szerint támadta a püspököt: „Vannak ugyanis baloldali hívek is. Lehet attól hinni Jézus Krisztusban, hogy nem hiszünk Orbán Viktorban. Vannak, akik nem hiszik, hogy Orbán Viktor a megváltó, de vasárnaponként templomba járnak, mert fontos nekik a hitük gyakorlása. Kereszténynek lenni pedig nem politikai kérdés. Hanem attól független, sőt, a szó minden értelmében: a fölött álló. Épp egy püspök ne tudná ezt?” Ehhez képest Kiss-Rigó László csak annyit volt bátor mondani, amit Nyakó testvér kiforgatott, hogy sajnos nincs az országban igazi liberális párt sem, pedig a szabadságot legjobban védő szervezet, a keresztény egyház, amellett is kiállna, és Magyarországon ma egy olyan párt van, amely a keresztény egyház értékrendjét méltó módon, eredményesen és hitelesen képviseli.

Nyakó testvér bírálata nem is bírálat valójában, hanem rágalmazás: még véletlenül sem lehet mindazt kiolvasni a püspök szavaiból mindazt, amit Nyakó István neki tulajdonít. Krisztusban hívő testvérünknek, Nyakó Istvánnak ezért szembe kell néznie Isten parancsolataival: „Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi”; „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot”.

Nyakó testvérnek mindazonáltal igaza van. Én is egyetértek vele abban, hogy: 1) vannak baloldali hívek is; 2) lehet attól hinni Jézus Krisztusban, hogy nem hiszünk Orbán Viktorban; 3) vannak, akik nem hiszik, hogy Orbán Viktor a megváltó, de vasárnaponként templomba járnak, mert fontos nekik a hitük gyakorlása; 4) kereszténynek lenni nem politikai kérdés, hanem attól független, sőt, a szó minden értelmében a fölött álló.

Bármennyire hihetetlen azonban, Nyakó testvér tévedhet, mert magukat kereszténynek tartó hívők 1) hihetnek Orbán Viktorban; 2) hihetik, hogy Orbán Viktor a megváltó; gondolhatják, hogy kereszténynek lenni politikai kérdés, stb. Egyáltalán nem feltételezem, mint az az előbbiekből ki is tűnt, hogy Kiss-Rigó László az Orbán-hívők közé tartozna, de nem is ez a kérdés, hanem az, hogy egy pártpolitikus, egy szóvivő megfellebbezhetetlen stílusban kinyilatkoztat arról, hogy ki miben hihet vagy hisz. Ez tipikus jele a szekuláris-ateista baloldal politikai örökségének. Az istentagadó ateisták az istenhívők legnagyobb lelki nyugalmával képesek deklarálni, hogy a vallás csak és kizárólag az egyén és istene közötti intim lelki kapcsolat. Honnan tudják? És ha az egyén és istene között más jellegű a kapcsolat? Az ateisták honnan veszik a bátorságot, hogy kívülről beleszóljanak hívők és istenük közötti viszonyba? Ez az álteológiai politikai dogma persze azt célozza, hogy a hívőket eltántorítsák a vallási ihletésű közéleti vagy politikai szerepvállalástól. Úgy tesznek, mintha vallásos emberek valláserkölcsi tanításainak nem lehetne társadalmi, közéleti és politikai dimenziója. Mintha valláserkölcsi értékek szerint nem lehetne értékelni a politika világát, a politikai pártok és politikusok ténykedését. Mintha valláserkölcsi imperatívuszok nem ösztönözhetnének politikai aktivizálódásra. Persze logikailag nem zárhatjuk ki, hogy így van, és az ateisták az Úr intelmei szerint járnak el, de igazából igen pici a valószínűsége, hogy az Úr éppen az Őt tagadók orrára kötné az Ő elvárásait az Őbenne hívőkkel szemben.

Előző sztori

A Volvo Kupáért pólóznak Vásárhelyen

Következő sztori

Környezettudatossági verseny egyetemistáknak