A hét kérdése: szakmai viták a Fidesz és az MSZP között?

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hét kérdése rovatban ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, Önök hogyan vélekednek a Fidesz és az MSZP közötti esetleges szakmai vitákról.

A múlt héten arról kérdeztük olvasóinkat, hasznosnak ítélik-e meg a H1N1 elleni védőoltást. Nos, a legtöbben (45%) úgy vélekedtek, a gyógyszergyártók üzleti érdekeit szolgálta a vakcina körüli felhajtás. Látogatóink 27%-a nyilatkozott úgy, hogy beadatta magának az oltást, s nem is kapta el a vírust. Majdnem ugyanennyi olvasó, 26% válaszolt úgy, hogy nem vette föl az oltást, de nem is betegedett meg. Elenyésző (2%) volt azok száma, akik nem oltakoztak, viszont átestek valamilyen influenzaszerű megbetegedésen, ezért idén már másként döntenének a vakcinával kapcsolatban…

Ezen a héten az MSZP és a Fidesz közötti esetleges szakmai vitákkal kapcsolatban érdeklődünk. Mint az a sajtóban napvilágot látott, a szocialisták szombati választmányi ülésük szünetében jelentették be, hogy szakmai vitákat szeretnének tartani a legnagyobb ellenzéki párttal. Ezeken az MSZP elképzelései szerint szakpolitikusok boncolgatnák a pártprogramokat. „A Fidesznek 2007 decembere óta van programja; hazug, korrupt emberekkel pedig csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze” – reagált a Fidesz helyettes szóvivője.

És Ön mint gondol erről? Szükségesnek tartana-e ilyen jellegű szakmai vitákat?

Szavazni a jobb oldali menüsorban található A hét kérdése rovatban lehet, s ugyanitt tekintheti meg azt is, hogyan, milyen százalékban oszlanak meg a vélemények az adott témában. Előre is köszönjük véleménynyilvánítását, s hogy ilyen módon is velünk szerkeszti a SZEGEDma.hu-t!

Az elmúlt heti eredmény:

Hasznosnak bizonyult-e ön szerint a H1N1 elleni oltás?

A gyógyszergyártók üzleti érdekeit szolgálta a felhajtás. (45%)
Nem adattam be magamnak, viszont átestem valamilyen influenzán, így idén már másként döntenék. (2%)
Nem vettem föl az oltást, de nem is betegedtem meg. (26%)
Igen, én is beadattam magamnak, s nem is kaptam el a vírust. (27%)

Default thumbnail
Előző sztori

Hajdu Szabolcsé a fődíj a 41. filmszemlén

Default thumbnail
Következő sztori

Dux László: Nehéz tisztán látni, míg másnál a kassza kulcsa

Legutóbbi hasonló cikkek