Lezsák Sándor: a jövőben nagyobb támogatás kell a magyar értékeknek

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lezsák Sándor szerint nagyobb figyelmet kell fordítani a helyi értékekre és a hungarikumokra a jövőben, ezek ugyanis az ország kirakatát alkotják.

Az Országgyűlés fideszes alelnöke a Helyi értékek – Hungarikumok Csongrád megyében címmel megrendezett keddi konferencián, Hódmezővásárhelyen elmondta: a jövőben a meglévő helyi erőfeszítéseket jobban segíteni kell állami szerepvállalással, mert nagyon sok a sorsára hagyott helyi érték, amely elhal, ha nem kapja meg a kellő támogatást.
Erre a tervek szerint a jövőben adótámogatás, és központi költségvetési forrás is rendelkezésre áll majd – tette hozzá a politikus.
A Csongrád Megyei Közművelődési Pedagógiai és Sportintézmény ÁMK és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében megrendezett eseményen Lezsák Sándor az MTI-nek kifejtette: a következő esztendőkben a meglévő helyi erőfeszítéseket jobban segíteni kell állami támogatással, ugyanolyan figyelmet kell adni, mint amilyet egy francia, egy német, egy olasz állam ad a saját értékeinek.
„Ezért az országgyűlésben először egy országgyűlési határozattal késztettük a kormányzatot egy leltár elkészítésére, s most készítjük elő a hungarikumokról szóló törvényt, melynek megalkotása már az új Országgyűlés feladata lesz” – mondta a parlament alelnöke.
Az értékek rendszere a tervek szerint több szintű lesz, a helyi, a megyei, és a Kárpát-medencei magyarság öröksége. A piramis csúcsán ott lesz majd az Unió által is támogatott hungarikum. Utóbbi számának növelése, az európai parlamenti képviselők felelőssége lesz, hogy minél több terméknek teremtsék meg a feljutási lehetőséget, azaz a forrásokat kapják meg a magyar termékek is – fejtette ki.
Mint mondta, a jövőben a tervek szerint két forrás áll majd rendelkezésre az értékek megőrzésére. Lehetőség lesz az adókedvezmény megadására a helyi érték megteremtőjének, emellett a központi költségvetésből megpályázható összeg is rendelkezésre áll majd – mondta Lezsák Sándor.
Csongrád megye kistérségeiben eddig több mint ezer olyan, a magyar kultúrához köthető helyi érték gyűlt össze, amelyek megőrzése fontos lenne – mondta el a konferencia előtt az MTI-nek a megyei közgyűlés alelnöke, Zakar Péter.
Hozzátette: ezek eddig Csongrádon, Szentesen, Kisteleken, Szegeden és Hódmezővásárhelyen mutatkoztak be. A munka március végéig folytatódik Makón és Mórahalmon. A megyei leltár elkészültét követően, a közgyűlés feladata lesz az örökségből kiválasztani a támogatásra legméltóbbakat – mondta Zakar Péter, hozzátéve: a programsorozat végén a tervek szerint az összes Csongrád megyei értéket bemutatják majd az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

Szerda: Lássuk a zenét!

Default thumbnail
Következő sztori

A hét kérdése: mi a véleménye az 1-es csúszásáról?

Legutóbbi hasonló cikkek